igaz történetek szülésről, születésről

1798. nap: Talpraesett (Zselyke születése)

1798. nap: Talpraesett (Zselyke születése)

Négy éve ilyenkor nagyon izgatottak voltunk, hiszen öt hosszú, várakozással teli év után végre úton volt a kislányunk. Izgultunk, készültünk, féltünk a szülővé válástól, beszélgettünk. Nagy családom van, láttam rengeteg kisbabát, hallottam sok szüléstörténetet, és jó csapatom volt. Eszembe se jutott, hogy császár lehet belőle.

Úgy látszott, ikernek indulhatott, mert két méhlepény volt. Végig csak az egyik oldalon feküdt, nem akart befordulni, úgy tűnt, az valaki más helye kéne, hogy legyen. Nem baj, a nagymamám is farral született, a doki is látott sok faros első szülést, nála ez nem jelent semmi eleve adott beavatkozást. De a lábtartással nem számoltunk.

Éjjel indult, jó volt, kellemes, nekem bejön a vajúdás, a hullámokra való felülés. Jó hangulat volt, sokat röhögtünk, és amikor már nem éreztem elégnek kettőnk jelenlétét, Hajnal is kijött hozzánk. Nem akartam túl korán bemenni a kórházba, dél körül mégis elindultunk. Hallottam a fejemben a város túlsó felén aggódó anyukámat, hogy miért vagyunk még mindig otthon. Ez idegesített, pedig jobb lett volna még nekem otthon.

A kórházba beérve derült ki, hogy közben lábbal előre helyezkedett, és a főorvos kimondta az ítéletet, akkor ez császár. Olyan hirtelen ért, eszembe se jutott tiltakozni. Tudtam lábtartásos történetekről, de egyik sem első szülés volt. Arra gondoltam, hiába ígérkezik kicsi babánk, én sem szeretném kipróbálni, beszorul-e a végén a feje. Elfogadható volt az indok, akkor nem is zavart.

A műtőbe Hajnal is bejött velem, az anesztes nagyon szépen beszélt velem végig. Szilárd az ajtóban várt, a posztop szobába is ő hozta be nekem a babát, ott is maradtunk estig hármasban. (Csak egy szobatársam volt, egy idős hölgy, akit másnap műtöttek, de egy nappal előtte befektették. Ő kedvesen kiment, hogy Szilárd bejöhessen.) Kaptam segítséget, Zselyke rögtön szopizott, másnap mehettünk a rooming in-be, hamar jöttünk haza, gyorsan épültem fel.

Nem volt trauma, persze hiányzott a befejezettség élménye. Egyetlen dolog zavar: hétfőn délután fél kettőkor műtöttek, miért nem kértem időt? Nem siettünk sehova, nem volt baj. Persze, ha órák múlva sem fordul fenékkel, ugyanaz a vége, de legalább tudnám, hogy megpróbáltuk. Most már sosem fogom megtudni, vajon mehetett-e volna, vagy egyszerűen Zselyke már akkor is olyan talpraesett volt, mint most.

K. V.

Édua > > >
Réta > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.