igaz történetek szülésről, születésről

1595. nap: Amikor nem minden úgy megy…

Megjelent: 2015. febr. 16.

Nemrégiben szülésre felkészítő kiscsoporton vettem részt, ahol nagyon-nagyon jól éreztem magam. Itt ismerkedtem meg Mónikával és Ferivel. A másfél nap végén kiderült, hogy azonos kerületben lakunk, nagyon közel egymáshoz. Így aztán egészen házig szállítottak, s miután nem lakom túl közel Érdhez, volt időnk beszélgetni. Kiderült, hogy Mónika egy játékboltban eladó, Feri pedig jelenleg gyógymasszőr, s mindketten reikisek.

A ház elé érve Mónika megkért, hogy legyek velük a szülés idején. Ez váratlanul ért, de nagyon jó érzéssel töltött el. A szülés nem a kerületünkben, hanem a mellettünk lévő községben, P-n történt. Itt lakott a pár egy kedves barátja, s az emeleti részt a rendelkezésükre bocsátotta. Több szoba, sarokkád stb. biztosítva volt.

Április elsején kezdődtek a jelek, hogy itt készülőben van valami. Mónika türelmesen járt-kelt a lakás nappali szobájában. Ferivel a konyhában megkóstoltunk ezt-azt, azután pihentünk Ágival, gondolván arra, hosszú még az éjszaka…

Mónika az éjszaka leple alatt ki akarta próbálni a sarokkádat. Nehezen találta meg benne a helyét. Hamarosan ki is kászálódott belőle. Feri folyton viccelődni akart, sajátos humorát csak felesége „vette”. Különös szótáruk volt, olyan szavakkal, ami inkább szleng volt, mint választékos magyar párbeszéd. Sokszor úgy éreztem, hogy ugratják egymást.

A szülés helye az a szoba lett, ahol mi aludtunk előzőleg Ágival. Az ágy mellett vackoltunk. Feri Mónikát hátulról tartotta. Mónika hol guggolva, hol négykézláb próbált segíteni a babának. A muskotályzsályás borogatáson és a masszírozáson kívül néha inni kért. Úgy éreztem, nem mer elmerülni, belemenni a szülésbe. Feri szinte mindig mondott neki vagy nekünk valamit. Például panaszkodott, hogy nehéz neki Mónikát tartani, pedig igazán nem volt túlsúlyos a felesége. Néha intettem a fejemmel vagy a tekintetemmel, hogy most ne beszéljen.

A szülés egy ideig jól haladt, de aztán Mónika elbizonytalanodott. Azt mondta, nem bírja tovább. Próbáltam a piros csíkot nézni (bábai megfigyelés, hogy a farpofák között a méhszáj tágulásának megfelelően, azt centiméterekben mutatva általában egyre hosszabb és hosszabb piros csíkot lehet látni), de csak nem vettem észre. Ági nagyon türelmes volt mindenkihez. Már az alsó szintről is feljöttek a háziak, hogy megérdeklődjék a baba jövetelét. Feri panaszkodott, türelmetlenkedett, hogy mikor bújik már elő a gyermeke. Mónika nagyokat kiáltva és könyörögve adott hangot fájdalmának, legyen már vége.

Dél előtt kicsivel bújt világra Máté. Nagyon szép kisbaba volt. A mama kimerült volt. A placenta megszületése után sajnos többet vérzett Mónika a kelleténél. A méhlepény épnek tűnt. Ági gyorsan bekötött egy infúziót, és hívta a mentőket.

Nagyon gyorsan történt minden. Én úgy álltam ott, mint egy filmforgatáson, teljesen kívülről néztem a zajló eseményeket. Mintha a hangok nagyon távolról jöttek volna felém. Annyira dobogott a szívem. A vérnyomást mértem. Ági a vérzés észlelésétől kezdve nagyon „kemény” lett. Doulából orvossá változott. Mónika hasát nagyon erősen nyomta a köldöke táján, ez mindig hirtelen érte a mamát, és nagyon fájdalmas volt számára. Nekem is nagyon rossz volt nézni.

A mentősök megérkezése előtt Feri és én összeraktuk mindazt, amire Mónikának és Máténak szüksége lehet a kórházi tartózkodáshoz. A házaspárnál nem láttam, hogy csalódottak vagy szomorúak lettek volna. Feri megváltozott, ott lett számomra szimpatikus. A kisbabát felöltöztettem. Ennyire pici babát még sohasem öltöztettem, pelenkáztam (az én kicsikémet is beleértve). Arra gondoltam, hogy milyen rossz lehet Mónikának, hogy ezt nem ő csinálhatta először Mátéval.

A mentőorvos arca megváltozott, amikor Ági közölte vele a tényeket, meglehetősen utálatosan kijelentette, hogy a tervezett otthonszülésekről mi a véleménye. A kisbabát feltétlenül meg akarta vizsgálni, pedig olyan békésen aludt szegényke. Le kellett vetkőztetni, persze nem talált semmi rosszat, csak Máté kezdett sírni egy kicsit.

A mentővel ment Feri is, s kiderült utólag, hogy a K. kórház szülészetére sikerült eljutni, és hogy nagyon rendesen bántak velük a kórházi tartózkodás ideje alatt.

V. É.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.