igaz történetek szülésről, születésről

1790. nap: Az ükunoka (Gergő születése)

Megjelent: 2015. aug. 30.

Gergő a legnagyobb. Ő volt az első nekünk. Ő mutatta/mutatja az utat. Jó úton jár, úgy hiszem, büszke lehetek rá.

Férjem már nagyon szeretett volna gyermeket, én még tartottam tőle egy kicsit. Azért sikerült meggyőznie, és kis segítséggel ugyan, de bekopogtatott Gergő.

Szilveszterkor egy barátunknál voltunk, elmentünk meleg vizes fürdőbe. Nem esett jól, akkor már késett is egy ideje (bár ez sokszor előfordult), de úgy éreztem, ez most valami más. Amikor hazajöttünk, a teszt szerint gyereket vártunk. Izgultam, bár minden rendben volt végig, nem volt hányinger, émelygés, komplikáció. Tanítottam a nyelviskolában, dolgoztam a várban, az elején egyszer-egyszer még a recski laborba is ki kellett mennem, de aztán az elmaradt.

Nyáron édesapám kórházba került. Minden nap bementem hozzá, hiszen úgyis ott voltam a nyelviskolában. Sokszor vittem neki nagyszemű szedret, azt nagyon szerette (én is amúgy). Csak kivizsgálás, mondták, mert nem múlik a derékfájása nagymamám költözetése óta.

Augusztus 19-én még tanítottam (akkor lett vége a tanfolyamnak), utána bank és haza gyalog a Hajdúhegyre, mert férjem Németországban volt egy autót hazahozni. Szeptember 3-ra voltam kiírva szülni. Édesapám már otthon volt a kórházból, de még nem volt jól. Ahogy hazaértem, kicsit lepihentem. Ez nem volt rám jellemző, általában nem szeretek napközben aludni, nem tesz jót. Akkor viszont jólesett.

Másnap augusztus 20-a volt. Vártam haza a férjemet, mert aznap kellett érkeznie. Késő délután meg is érkezett, még rendbe tette az autót, kipakolt. Nagyon fáradt volt, mert két napja nem aludt semmit, sietett haza. Este megnéztem az István a királyt a tévében, majd lefeküdtem.

Férjem már aludt, én aludtam belül, át kellett rajta másznom. Közben éreztem, hogy elment a magzatvíz. Szóltam férjemnek, aki kb. egy órája aludt el. Félálomban mondta, hogy biztos rosszul éreztem. Sikerült meggyőznöm, hogy nem, és elkezdtünk készülődni. Fájás nem volt, de akkor még azt hittem, sietni kell, ha elment a magzatvíz.

Éjfél körül értünk be a kórházba, pár perccel utána, de előző napra vettek fel a statisztika miatt. Az orvosom Budapesten volt a fiáéknál tűzijátékot nézni. Még nem volt gyakori a mobiltelefon, de sikerült a fiáéknál elérnünk. Mondta, hogy indul, de végül az ügyeletes orvos azt mondta, ne induljon, mert mire ideér, meglesz a gyerek. Aztán nem így lett.

Fájás nem volt, de adtak oxitocint, hogy legyen. Lett is egy percen belül, csodálkoztam is, hogy ilyen hamar hatott. Rendben haladtunk, mondta az orvos, hogy másfél óra, és vége. Nem így lett.

Háromszor vagy négyszer mondta, hogy még másfél óra, aztán fél nyolckor született meg Gergő 3,80 kg súllyal és 58 cm-rel. A végén bevallotta az orvos, hogy ő késleltette a szülést, mert féltette a gyereket, hogy nagyon nagy. Férjem végig ott volt, két fájás között mind a ketten aludtunk.

Férjem vághatta el a köldökzsinórt, de akkor még nem tették mellre a gyereket, én csak órák múlva láttam újra. Nem igazán szopott, nem ment neki. A kórházban kapott pótlást, így hazamehettük, azt mondták, majd otthon, nyugodt körülmények között szopni fog. A kórházban „csodánkra” jártak, hogy miért nem szopik, amikor a szopóreflex megvan, a mellel minden rendben van. Aztán otthon sem szopott, hordtuk az anyatejet, kaptunk tápszert.

Édesapám a szülés kiírt napján meghalt. Előtte nap tudtam csak meg, hogy nem reumatikus probléma a derékfájás, hanem egy áttét. Akkor tudtam meg, hogy édesanyám csak nem mondta meg a terhesség alatt, de nem tudnak rajta segíteni. Sokkolt a hír. Reméltem, hogy karácsonykor még együtt lehet az unokájával. De nem jött össze. Fel sem fogtam még, hogy beteg, amikor már a halálhíre jött.

Haragudtam magamra, hogy nem erősködtem, hogy meglátogassam, és nem is tudtam tőle elbúcsúzni. Haragudtam a családom tagjaira, hogy eltitkolták a betegségét. Hátha én tudtam volna segíteni. Ez persze az első elkeseredésem volt. Mindig nagyon „apás” voltam, nem is tudtam elképzelni, hogyan lehet nélküle élni. A mai napig annyiszor eszembe jut, hogy Apu tudná, őt kellene megkérdezni. De sajnos már nem tudom megkérdezni.

Tudom, hogy ő lát minket és mosolyog. Örül az unokáinak, akik közül csak az elsőt, Gergőt tarthatta a karjában egyszer. Hiszem, hogy Gergő azért született meg két héttel hamarabb, hogy megismerje a nagyapja, és karjaiban tarthassa.

Apukám halála után az amúgy sem igazán beindult tejtermelés szinte teljesen leállt. Elmúlt a lehetőség, hogy szoptassak. Ma már tudom, hogy nem kellett volna olyan hamar feladni, de már mindegy. Szerencsére Gergő egészséges, jól fejlődött, nem vehető észre rajta az anyatej hiánya.

Dédnagymamám még élt, amikor Gergő megszületett. 97 éves volt. Már többször „lemondtak” róla korábban, de amikor megtudta, hogy ükunokája lesz, onnantól élni akart. Meg akarta ismerni az ükunokáját. Gergő hathetes volt, amikor apukám halála után eljutottunk hozzá. Napokig nem kommunikált, nem is nagyon tudta, mi van a környezetében. De aznap tiszta volt, figyelt, ölébe fogta Gergőt, beszélgetett. Boldog volt, pedig az unokáját temette el néhány héttel korábban. De kezében tarthatta a jövőt, akiben tovább élt az unokája. Tudtam, hogy utoljára látom. Egy hét múlva meghalt, hogy odafenn édesapám gondját viselje, és főzze neki a kedvenc töltött csirkéjét. Gergő viszont abban a szerencsében részesült, hogy elmondhatja, találkozott az üknagymamájával. Nem hiszem, hogy sokan mondhatják ezt el.

K. T. B.

Gergő születése apaszemmel > > >
Ádám születése anyaszemmel > > >
Ádám születése apaszemmel > > >
Luca születése anyaszemmel > > >
Luca születése apaszemmel > > >
Matyi születése anyaszemmel > > >
Matyi születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.