igaz történetek szülésről, születésről

676. nap: Meglepetésajándék (Máté)

Máténál már tudtam, hogy a bába azért van mellettem, hogyha talán megijednék vagy elbizonytalanodnék azon a csodálatos utazáson, amit a gyermekszülés jelent, legyen mellettem valaki, aki bátorít, tapasztalataiból merítve megnyugtat, és átsegít a nehézségeken.

A férjem mellettem volt, amikor a fájások elindultak délután, és az éjszaka csendjében nyugodt körülmények között szépen sűrűsödtek, erősödtek a fájások, amikor tizenegy felé úgy döntöttünk, hogy itt az ideje értesíteni a bábát. Amikor Ági megérkezett, kértem, hogy legyen egy kicsit türelemmel, amíg felkészülök egy vizsgálatra, amire két fájás között sor került. Eszerint még magasan volt Máté, és még a méhszáj sem volt „készen”.

A következő percek rácáfoltak a vizsgálatra. Rövid idő elteltével álló pozícióban tolni kezdtem, és éreztem, ahogy szépen mozdul Máté feje lefelé. Minden nehézség nélkül gyorsan és rendben született meg. Nem sírt, azonban lélegzett, egy kis dörzsölgetéstől egészen felélénkült, mert az első pillanatban mozdulatlanul feküdt.

A három tesó közben felébredt, és a karosszékből szemlélte az eseményeket, majd boldogan simogatták az érkezőt.

A méhlepény nagyon hamar megszületett, Máté azonnal szopott. 3750 grammal, 57 cm-rel született, a gátvédelem következtében csak apró sérülés keletkezett a gáton, amivel nem volt teendő, mert szépen összeilleszkedett.

Áginak a térde megsérült, ezért csak bot segítségével tudott közlekedni, de legnagyobb meglepetésemre minden mozdulatomat követte, másodpercek alatt a földön volt mellettem, amikor négykézlábra ereszkedtem. Éreztem, hogy minden értem és az én biztonságos szülésemért van.

Hálás vagyok, hogy Máténál is mellettem voltatok!

M. A. K.
Ádám >>>
Virág >>>
Anna >>>
Bence >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.