igaz történetek szülésről, születésről

1797. nap: A nagyapám is beengedte, aki kopogtatott (Matyi)

Megvolt a terv. Egyszer a gyerekek azzal álltak elő, hogy ők bizony szeretnének még egy kistestvért. Mondtuk, hogy ez nálunk azért nem ilyen egyszerű, mivel orvosi segítség nélkül nem megy, és mi már nem terveztünk, nem vagyunk már felkészülve egy kis jövevényre. Gergő azt mondta, hogy ők akkor is szeretnék, az emberi akarat pedig többet tud, mint az orvostudomány.

Nevelgettük a gyermekeinket, a fiúk épp felvételire készültek, és feladatokat, teszteket oldottak meg, amikor egyik reggel a feleségem azzal fogadott az iskolába hordós kör után, hogy a teszt pozitív. A felvételik tüzében égve, nemigen ilyen tesztre gondoltam, de lassan felfogtam, hogy mindenféle orvosi segítség nélkül valaki úgy gondolta, hogy jó lesz neki ide születni. A nagyapám is beengedte, aki kopogtatott, akármikor is kopogtatott. Eszemben sem volt másképp tenni, ha valaki ide talált, hát hadd jöjjön.

Bea megijedt. Nem akart visszamenni a vajúdóba. Az gondoltuk, van már időnk átgondolni és átértékelni a dolgokat, és az életünk is más szakaszban van már, nemcsak korunkat és tapasztalatunkat illetően, de gondolkodásunk is sokat változott a tevékenységeinkben lett változásokkal.

Feleségem a természetes szüléssel és az ahhoz tartozó relaxációval és mozgással kezdett foglalkozni, és napról napra kezdett megnyugodni. Nagyon jó volt látni, hogy egyre több kíváncsisággal teli nyugalommal haladunk a szülés felé.

Egyik reggel, amikor Budapestre kellett volna mennünk, Bea fájásokra ébredt. Ébresztett, mint annak idején Gergőnél, és én tudván, hogy ennek a fele sem tréfa, sietve készültem. Feleségem meglepően nyugodtan elment fürödni, ami majd egy óra volt, miközben én tűkön ültem, ennek olykor hangot is adva. Fürdés után a vécén már kétperces fájásai voltak, amire én mentőt akartam hívni, de ő csak nyugtatott, hogy minden rendben lesz.

Elindultunk. Autóval. Odafelé, a kórháztól 10 km-re már tolófájásokat érzett, amitől igazán nagyon megijedtem. Dúdolni kezdte a kis relaxációs dallamát, és mentünk tovább. A kórházba tolókocsival vitték fel, s újra az ismerős arc fogadott bennünket, bár most nem volt teljes a nyugalom. Érkezhettünk volna hamarabb is. Épp csak elő tudták készíteni, odabenn a második fájásra meglett Matyi.

Így történt, hogy nem ment vissza a vajúdóba. Ahogy ígérte. Mégis szült még egy gyermeket.

K. F.

Gergő születése anyaszemmel > > >
Gergő születése apaszemmel > > >
Ádám születése anyaszemmel > > >
Ádám születése apaszemmel > > >
Luca születése anyaszemmel > > >
Luca születése apaszemmel > > >
Matyi születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.