igaz történetek szülésről, születésről

1785. nap: „Jaj, ez a gyerek farral van!” (Faros születéseink 1.)

1785. nap: „Jaj, ez a gyerek farral van!” (Faros születéseink 1.)

A történetünket a saját születésemmel kezdeném.

Én voltam a családban az ötödik gyerek. Abban az időben még nem volt ilyen modern világ, nem jártak a kismamák öthetenként, sőt esetenként még gyakrabban szakorvosi vizsgálatra. Szóval abban az időben (hála az égnek) nem tudták előre, hogy a baba milyen pozícióban van az édesanyja pocakjában. Legalábbis az én szüleim nem.

Édesanyám az én születésemkor az utolsó percekben ért be a kórházba. Őt idézve „nem volt már idő semmire, sem borotválásra, sem vizsgálgatásra. Feltettek a kecskére. Az orvos megkérdezte, hogy hányadik gyerek. Mondtam, az ötödik. Egyet legyintett, majd hátat fordított, hogy akkor az csak úgy ki fog pottyanni, rá nincs is szükség, a bába elintézi…

Nemsokára már tolattál is kifelé! Amikor megláttak, hogy a feneked bukkant elő, kétségbeesve kiabáltak, hogy jajj, ez a gyerek farral van, jöjjön, doktor úr, ne nyomjon, ne nyomjon, mert szét fog szakadni. Aztán az orvos tartotta a fenekedet (szinte már tolt vissza), s gyorsan vágott, hogy nehogy repedjek… De persze repedtem is…”

Na, de valahogy aztan csak megszülettem. Persze elvittek édesanyamtól, nem is látott egy darabig…

Cs. K.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.