igaz történetek szülésről, születésről

1551. nap: Aranykor (Borcsi születése)

1551. nap: Aranykor (Borcsi születése)

Megvolt már Piroska, kapcsolatunk Pivel újfajta virágzásnak indult, úgy voltunk hát vele: ha jönni akar a kistestvér, hadd jöjjön. Kapva kapott a lehetőségen második utódom, és egykettőre megfogant, a tényt mosolyogva fogadtam – ez volt az az időszaka életemnek, amelyet azóta is csak Aranykorként emlegetek.

Szülővárosom közepében laktunk, régi, polgári lakásban, teljes egységben. És amennyivel komolyabb lett Piroska, aki még kapcsolatunk „komoly” periódusából való, úgy alakult Borcsikám jelleme „gondtalan derűssé”. Csodálkozva tapasztalta az egész család, hogy milyen könnyen megnevettethető volt már néhány hónaposan is, ráadásul úgy kacagott, hogy a Nap kisütött tőle…

…azért a szüléstől tartottam kicsit, mivel nem sikerült összebarátkoznom a kisvárosi orvosokkal (sem), a fővárosi nőgyógyászommal meg szakítottam, illetve mert kb. a 27. héten döntöttem úgy, hogy akkor én inkább otthon szülnék… Döntésemet egyedül Pivel osztottam meg, megkímélve ezáltal magamat családom nyomasztó aggódásától. Az otthonszülésre felkészítő információs hetet is az utolsó pillanatban végeztem el…

Maga az esemény azzal kezdődött, hogy elöntött a magzatvíz. Éppen a kórházban voltam és CTG-re vártam, el kellett szöknöm, nehogy meglássák térdig átázott nadrágom, nehogy ott fogjanak… Pi autóval jött értem, nagyra becsültem benne, hogy nem próbált maradásra bírni, nem jajveszékelt hangosan.

Hazaérve aztán előkerestem a jegyzeteimet, mi a teendő, ha folyik a magzatvíz: figyelni, mosakodni, lázat mérni… Dobogott nagyon a szívem eleinte, de aztán a tennivalók meg az idő csöndes múlása megnyugtatott. A bábáimat telefonom egy temetésen értem utol… Ezzel aztán szépen el is telt a nap: figyelés, mosakodás, lázmérés, szívdobogás, telefonhívás… és a beinduló, erősödő fájások. Piroska… Vacsorát már nem ettem, lányomat az apja fektette le…

Vajúdok. Sétálok a szobában, Pi a számítógép előtt ül, mintha dolgozna, de közben rám figyel, érzem, imádkozik is biztos, mint Pircsi születésénél…

Azután, már éjszaka – megérkeznek az asszonyok. A vizsgálat annyira fölerősíti fájdalmamat, hogy fekve maradok. Összegömbölyödve fájok, a három nő a konyhában várja, hogy hívjam. Azután jönnek, körbevesznek, fürdetnek, masszíroznak, terelgetnek…

A szobában szülök meg, forró kályha előtt térdelek, Pi kezét szorítom. Csönd van, tél, fagy, éjszaka, várakozás. Legyünk rajta TÚL, megnyugodni vágyom. Megtörténik egyszerre csak, Borcsi felsír, köldökzsinórom a bokáján szorítja, letekerjük, megölelem.

Ágyhoz megyek, lefekszem, a bébi jön a mellkasomra. A lakásban izgatottság, megkönnyebbülés, ez felébreszti Pircsit a szomszéd szobában. Átjön, mutatjuk neki a húgocskáját. „Aranyos, szeretem” – mondja a 19 hónapos, újdonsült nővérke.

Végül: Pi lekíséri az asszonyokat, majd mi négyen a hálóba megyünk, és – mint ki jól végezte dolgát – aludni terünk. Négyen lettünk, és kész.

D. R.

Pircsi > > >
Ilonka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.