igaz történetek szülésről, születésről

1731. nap: Összetartozás (Míra születése az apukája szemével)

Megjelent: 2015. júl. 2.

Napok óta bennünk volt az érzés, hogy hamarosan kijön a pocaklakó. A feszültség valahogy egyre nőtt. A kisfiunk hisztije nagyon nehezen volt tolerálható. Rosszul aludt, napközben pedig semmi sem volt jó neki és az ellenkezője sem. Mi is morgósabbak lettünk, Orsi fizikailag is nehezen volt már el.

Aznap este Mikán hisztije beállította a csúcsot, de azután hirtelen elnyugodott. A pancsizásnál már nem volt semmi gondja, altatáskor is nyugodt volt. Meglepett ez a hirtelen változás, és elfogott az a meggyőződés, hogy ma megszületik. Mikánnal meg is tárgyaltuk, hogy holnap minden bizonnyal láthatja saját szemével is hugit.

Amikor lejöttem az altatásból, nem is lepődtem meg nagyon, amikor Orsit a vécécsészén találtam és minden további magyarázkodás nélkül rám parancsolt, hogy rakjak fel két fazekat a gázra. Feltettem, belecsepegtettem a muskotályzsályát, majd betelepedtem én is Orsihoz, aki már nagyon magába volt fordulva. A fájások sűrűn követték egymást, alig volt köztük szünet.

A következő szünetben felhívtam Ágit, aki először engem kérdezett ki, majd Orsit is kérte, hogy adjam. Pár szó után kezdődött a következő fájás, ezért nem tudott tovább beszélni, Ági meggyőződött róla, hogy indulnia kell.

Közben felforrt a borogatós víz. Hordtam a forró textilpelenkákat és közben próbáltam minél több támaszt nyújtani a feleségemnek, akin látszott, hogy nagyon szenved. Kicsit zavarban is voltam, szerettem volna egyszerre ott lenni folyamatosan vele, másrészt hordani a ruhákat is. Közben Ági telefonált, hogy nem teljesen érthető a térkép, amit rajzoltunk, örültem, hogy ezek szerint már itt bolyonganak valahol a környéken.

Orsi egyszer csak kiegyenesedett és azt mondta, hogy hozzam a gyerekcsomagot. Leteregettem az ágyra a dekulepedőket, előkészítettem mindent, majd visszasiettem a vécébe. A következő fájásszünetben a párom ledobta magáról a borogatást, átsietett az ágyhoz és rátérdelt négykézláb, tudtam, hogy most már a kitolás kezdődik.

Egy-két fájás után autó érkezését hallottam, kinéztem, majd kimentem beereszteni Ágit és Adélt, a doulát. Ági rögtön azt kérdezte, hogy megvan-e már, én megnyugtattam, hogy csak majdnem. A leginkább azért örültem meg jöttüknek, mert úgy éreztem, hogy innentől minden figyelmem Orsié lehet.

Lekuporodtam mellé. Nem akartam erőszakos lenni, nem tudtam, mire van igénye inkább: a támaszomra vagy az egyedüllétre. Nagyon megörültem, amikor egyre erősebben kezdett rám támaszkodni. Ahogy haladt előre a folyamat, Orsi egyre inkább átszellemült, úgy éreztem, mintha a lelke nagyon messze járt volna, bár mintha egyben olyan meghitt közelségben lettünk volna, mint még soha. Teste a fájásoknál úgy megfeszült, mint egy íj, úgy éreztem, hogy minden tolás hatékony és egyre kijjebb lehet Míra.

Közben egyre erősebb hangokat adott ki Orsi, néha csak kiáltások, néha imafoszlányok törtek fel belőle. Az utolsó tolásoknál már szinte ordított. A tőlünk csak egy fa födémmel elválasztott kisfiunk, aki egyébként a telefonra is hajlamos felébredni, rezzenéstelenül aludt tovább. Hálát adtam a jó Istennek, hogy nem kell támasz nélkül hagyjam a feleségemet, hogy a fiamhoz siessek.

Ági közben többször megnézte a szívhangokat, egy kicsit mindig összeszorult a gyomrom, attól féltem, hogy esetleg megint lassul a szívverése, mint első gyerekünk születésekor, de szerencsére most minden rendben volt.

Ahogy haladt előre a folyamat, Orsi egyre magasabbra emelkedett, mire Ajna kidugta a fejét, már állt, Ági pedig ott térdelt mögötte. Először csak a fejecskéje teteje jelent meg, egy darabig nem is tudtam elkülöníteni az előredomborodó szeméremtesttől, azután kisiklott teljesen, már az első pillanattól gyönyörűnek láttam.

Aznap éjjel olyan boldog voltam, mint még soha, nem éreztem még magamat annyira tartozni senkihez, mint akkor a családomhoz, a feleségemhez és a gyerekeimhez, akikkel megélhettem ezt a csodát. Másnap kisfiunk olyan magától értetődően fogadta a húgát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

A. K.

Míra születése anyaszemmel > > >

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.