igaz történetek szülésről, születésről

1459. nap: Szabad nem örülni (Balambér)

1459. nap: Szabad nem örülni (Balambér)

Mikor már nagyon vágytam, hogy lassan „visszakapjam” a testem, ne csak a szoptatásról szóljon nappalom-éjjelem, és javíthassam az állóképességem, csinosodjak… és reméltem, hogy a lassan másfél éves Boldizsár nemsokára esetleg már elfogad valami mást is az anyatejen kívül… és hogy hamarosan elkezd állni, járni, hiszen már éppen ideje lenne… és esetleg én is eljuthatnék egy moziba, vagy gyerek nélkül könyvtárba, esetleg fodrászhoz… szóval álmok-vágyak szintjén éppen itt tartottam, amikor bekopogtatott harmadik gyermekünk.

Félreértés ne essék, én nagyon élvezem, és akkor is élveztem a gyerekes létet, semmiért nem adnám azt, hogy így alakult az életem, de ekkor éppen már vágytam egy kis másra is… és most újra beláthatatlanul hosszú ideig megint „elrabol” egy gyermek… nem örültem… sokat sírtam, és nem hívtalak fel sokáig, kedves Ágnes. Aztán mégis. És Te azt mondtad, szabad nem örülni, szabad szomorkodni… szóval hirtelen minden legálissá vált, és ezzel sokkal jobbá is.

Erről a nehéz indulásról azóta sokat beszélgettem Balambérral… elmondtam, hogy akkor még nem tudtam, hogy ki is ő, nem varázsolt még el a lényével, és csak a sok nehézséget láttam, ne haragudjon, most már hihetetlenül örülök, hogy engem választott… remélem, egyszer majd megért, és megbocsát…

Szóval újra babát várunk… ekkor éppen eladtuk a lakásunkat, még nem döntöttünk, hogy hol építkezünk, a szüleimnél egy akkora szobában laktunk, ahová négyünk ágya (szivacsa) éppen befért… hova tegyem az ötödiket … és hogy is lehet ilyen gyorsan építkezni, vagy hogy kell ilyen tumultusban háborítatlanságot teremteni szüléshez…

Több volt a kérdés, mint a válasz… azért a pocakom szépen nődögélt, már roppant rutinosan hagytam ki az engem nem érdeklő vizsgálatokat, és ütemeztem át a Te kérésed alapján az itt „kötelezőeket”… Úgy éreztük, ennek a babának is jár az információs hét, meg a szüleinek legalább ennyi idejük legyen várakozni rá… nagyon jó volt harmadszor is. Meg kicsit fura is volt a zömében első gyermeküket váró párok között ülni, akik nagyjából a szülésig láttak, arra készültek gőzerővel, és mi meg tudtuk, hogy végtelenül fontos a baba jó érkezése, de ez még mind semmi ahhoz képest, ami utána következik…

Aztán három héttel a várt időpont előtt kitört nálunk az influenza. Én kezdtem… szörnyen rosszul voltam, emelkedett a lázam, és elkezdtem rendszeresen összehúzódásokat produkálni… félve hívtalak fel, de Te megnyugtattál, hogy ilyenkor nem szoktak szülni… így én is lebeszéltem magam erről a nem túl jó ötletről, és tényleg volt még egy hetem… ezalatt kiaknáztam a lehetőségeket az étvágytalanságra (még inni sem tudtam jó ideig…), és mindenféle szenvedésre, ami együtt jár a betegséggel, meg még olyanokat is kipróbáltam, ami már szorosan nem is feltétlenül tartozott az influenzához. Elég sokat fogytam… szerintem a baba a pocakomban szörnyen éhes lehetett, így mire a teljes családot letarolta a kór, addigra a picikém úgy döntött, hogy megnézi, idekint van-e valami ennivaló, mert bent akadozik az ellátmány…

Két héttel a célba vett időpont előtt a szobában, ahol mindenki hányt, köhögött és fújta az orrát, egy hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon enyhén, de kíméletlenül rendszeresen keményedik a pocakom… szétnéztem, és éreztem, hogy nekem elég sok belefér a háborítatlanságba (utaztam vajúdva hófalak közt végig az országon; rohanva, bábák nélkül is megy nekem), de itt, ahol áll a trutyi, hát ide nem szívesen szülném az érkezőt. Hát telefonáltunk az egyre rutinosabban egyre kevésbé aggódó másik nagyszülői párnak, hogy lehet, hogy ma elmegyünk oda szülni… erre ők elmenekültek, de lett egy elérhető távolságban lévő üres lakás, ahová mehettünk.

Hívtalak, Ágnes, de a mindig üzemelő szüléses szám nem vette föl. Nem igazán éreztem sürgősnek a dolgot, csak mivel nagyon a lelkemre kötögetted, hogy időben szóljak, gondoltam, elmesélem a még egyáltalán nem fájdalmas, de roppant rendszeres összehúzódásaimat… de Ti éppen mással, máshol szültetek, és a felettébb munkás, aktív végjátékban a némára állított telefon egy törülközőhalom alá keveredett, így aztán amikor már lehetett volna figyelnetek rá, a teljes rendrakásig nem került elő… én meg azért időnként próbálkoztam, így adódott, hogy majdnem rosszul lettél, amikor 17 nem fogadott hívás várt a telefonon, mire megtaláltad… pedig én még mindig nem akartam senkit ijesztgetni, mert nem fájt egyáltalán, nem gondoltam volna, hogy ez szülés.

De Te tudtad, gyorsan indultál, még a beígért királyi segítőt is összeszedted, gyorsan meg is érkeztetek, és nem értetted, miért nem megyünk már oda, ahol szülni akarok… de ekkor én még egyáltalán nem hittem, hogy sietnünk kellene… gyors vizsgálat, hát igen, a fele utat már megtette a méhszájam, gyorsan vackoljuk el magunkat már végre… elvackoltuk, és nemsokára tényleg elhagyta a számat az első sóhaj… Ti a konyhában ettetek, de erre a hangra azért mindig felkaptátok a fejeteket. Én itt nem emlékszem semmire, nem tudom, volt-e borogatás, vagy nem kellett, csak arra, hogy mennyire hálás vagyok, hogy a kiéheztetett testem a betegség ellenére is tudja a dolgát, és nem tudom, honnan, de összeszedett annyi erőt (pedig se nem ettem napok óta, sem nem igazán aludtam), hogy azért szülni tudott…

Egyszer csak éreztem, hogy az ágy szélén ücsörgés már nem jó, „belezuhantam” a szokásos szüléses térdelős pózba, amit a párom kicsit elhamarkodottnak érzett, pedig nem volt az, nem sokára már öleltem a harmadik fiacskát… Amikor letérdeltem a parkettára, Te próbáltál a kényelmem érdekében némi papírvattát a térdem alá tuszkolni, de én rád förmedtem, hogy nem kell, én így szoktam… ezért aztán másnap a térdem fájt leginkább… valljuk be, nem jártam rosszul…

A hangulat, a katarzis itt energia hiányában maradt el, a maximum az volt, ami történhetett, hogy megszületik a gyermek… nem akarok telhetetlennek mutatkozni… persze nagyon örültem, de főleg annak, hogy élek, és megtörtént…

Bambiésén 4.2Amikor magamhoz vettem a kezedből a babát, éreztem, hogy csupa hólyag a bőre, kérdeztem, hogy ez meg mi… annyira szeretem a tőmondataidat, meg ahogy mondod, olyan maradandóak a számomra… most is hallom, ahogy mondod, hogy Te még ilyet nem láttál, mutassuk meg valami orvosnak… és nem ijesztettél meg, és nem is kicsinyelted le a helyzetet, csak úgy mondtad… nagyon szerettelek érte…

Aztán kimentem zuhanyozni, nálatok hagyva a babát, és sokáig-sokáig csak folyattam magamra a vizet… a betegség kitörése óta ez volt az első dolog, ami igazán jólesett. Aztán hirtelen nagyon éhes lettem, azt hiszem, a szülés meggyógyított, és be akartam pótolni az elmúlt napok éhezését. Nagylányosan pizzát rendeltem, és amikor kértem, hogy ne a kaputelefonon csöngessen a futár, mert pici baba van nálunk, azt azért roppant viccesnek találtam, hiszen nem volt még egyórás…

A jól bejáratott gyerekorvosunkat kértük egy gyors vizitre. Ő is azt mondta, hogy ilyen hólyagokkal még nem találkozott, de utána érdeklődik, és nem azért született így ez a gyerek, hogy most bemenjünk a fertőzőre, mert ott aztán… és ezért örökre hálás leszek neki. Néhány óra alatt felszívódtak és nyomtalanul eltűntek a hólyagocskák, valószínűleg az influenza dolgozott benne ilyen furcsán… cserébe egyedül a kis újszülött nem lett beteg az egész utcában, pedig hazavittük gyorsan az otthoni áldatlan állapotokba.

Hát ez a gyermekágyi időszak nem rólam és Balambérról szólt, mert hamarosan mindenki az influenza szövődményeivel kínlódott. Én ugye csak szültem, nálam ez volt a szövődmény, és utána tényleg jobban lettem, Balambér csak született, és szopizott és aludt, a többiek torok-, fül-, tüdő- és mellhártyagyulladással múlatták napjaikat. Én borogattam, gyógyszertárba mentem, hányást takarítottam… utólag nagyon hiányzott a békés első egymásra hangolódás, de hát ez már így volt, és milyen jó, hogy tudtam ápolni azokat, akik rá(m)szorultak…

Balambér ma már 11 éves elmúlt, tele van muzsikával, érzelmekkel, hullámokkal… olyan, mint egy ékszer. Az egymáshoz csiszolódáson még dolgozunk… nagyon szeretem, és köszönöm őt nap mint nap. És nektek is köszönöm, két Ági, hogy ideértetek és segítettetek, hogy a nehézségeink ellenére ez a szülés is mély, derűs, maradandó emlékké válhatott.

Köszönöm.

Z. A.

Bendegúz > > >
Vetélés > > >
Boldizsár > > >
Bonifác > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.