igaz történetek szülésről, születésről

1456. nap: Kedves-kedves Ágnes! (Bendegúz)

1456. nap: Kedves-kedves Ágnes! (Bendegúz)

Olyan régóta tartozom azzal, hogy leírjam elsőszülöttem történetét. Nem halogatom tovább, elrendeztem magamban, hogy ez nem a tökéletes képe lesz annak, ahogy az ő születését akkor és ott átéltem, hanem ez egy írás, amit és ahogy ma tudok írni.

Amikor megfogant (nem túl tervezetten, de azért nem volt min meglepődnünk…), akkor én még nem hallottam bababarát kórházról, háborítatlanságról, a szülések kíséréséről, bábáról, douláról, otthonszülésről… nem is tudtam pontosan, hogy mit keresek, csak azt éreztem, hogy most olyan történt az emberiség történelmében, ami eddig még soha, én is csak ámulok, és szeretném ezt a csodálkozást, alázatot, álmélkodást az engem kísérőktől is megkapni. Aztán ahogy beindult a gépezet – ultrahang, kiskönyv, kitöltendő rubrikák, szükséges adatok, „kötelező vizsgálatok” –, láttam, hogy na, itt aztán nincs álmélkodás, itt aztán senki sem várja velem a születendő csodát…

És akkor keresgéltem, és találtam, és még most is a hála végtelen hulláma ragad el, ha arra gondolok, hogy kísértél és segítettél, és Te láttad, észrevetted a csodát, kedves, kedves Ági! Kételyem, kérdésem nem volt az első beszélgetéstől kezdve, szerencsére a páromnak sem. Békésen teltek a hónapok, és csintalan kíváncsisággal vártuk az első gyermekünk érkezését.

Fura visszagondolni, mennyire más világ volt akkor, pedig nem az őskorról írok, hiszen idén lett Bendegúz nagykorú… szóval nem volt telefonunk, nem volt autónk, nem volt lakásunk, csak tél volt, és iszonyatosan sok hó… mégis kézzelfogható biztonságban éreztem magam, és szilárdan tudtam, hogy minden rendben van, és rendben lesz. És így is lett.

Amikor átvergődtem a városon egy telefonig, és mondtad, hogy most már azért lassan szüljek, akkor én ügyesen másnap el is kezdtem… Amikor szükség lett a szervezéshez telefonra, akkor lett az is… sőt később autó is, sofőrrel, aki a várva vágyott otthonszülésre elszállított minket az ország másik felébe, hiszen párhuzamosan indult erre a világra egy kislány és egy kisfiú, és mindkét anyuka Veled akart lenni, és volt közöttünk vagy 120 kilométer…

bebebaba1.2Azért is végtelenül hálás vagyok, hogy ez a másik család a világ legtermészetesebb módján hívott és fogadott minket, lehetővé téve, hogy pár perc és egy emelet különbséggel ez a két kis ember háborítatlanul érkezzen a kezedbe. Arra nem is merek gondolni, hogy mennyi lépcsőt másztál azon az éjszakán.

Villanások, emlékfoszlányok:

…az autóban mindig az én hangomat akartad hallani a telefonban, és mindketten tudtuk, hogy nyugodtan utazhatunk a hófalak között, oda fogunk érni időben…

…a másik anyuka is lassított addig, amíg mi el nem vackolódtunk, és onnantól egyszerre komolyodott a helyzet fent és lent (milyen misztikus)…

…meg volt csavarodva a lábad szárán a sebtében felkapott harisnyád, ezt még láttam, és valamiért ez olyan fontos, kedves emlékké vált…

…egy darabig én hallottam a másik anyuka hangját, a sajátommal nem voltam tisztában, de azt mondták utólag a jelenlévők, hogy a dolog kölcsönös volt…

…végig azt éreztetted, hogy minden rendben, csinálhatom, amit csinálok…

…ahogy mondtad a fürdés után, amikor én ügyesen vissza próbáltam venni a bugyimat, hogy szerinted az már nem köll…

…hogy a rövid köldökzsinór miatt igencsak hosszúra sikeredett a kitolási szakasz, de Te türelmesen végigkísérted, megadva ezzel az esélyt, hogy végig elég oxigénhez jusson a születendő…

…amikor szükséges volt, javasoltál változtatást, hogy hogyan helyezkedjünk el, pedig ez azt is jelentette, hogy innentől te inkább lapos kúszásban tudtál segíteni nekem…

…amikor fogyott az erőm, javasoltad, hogy aludjak két hullám között, erre én megrökönyödve kérdeztem, hogy akkor abbamarad, hogy kicsit pihenhessek? – megnyugtattál, hogy nem… de a szinte összeérő tolófájások közepette tényleg volt mindig néhány másodperc arra, hogy mély álomba zuhanjak, és ez óriási erővel töltött fel… óriásival?!… szóval mindig éppen kibírtam a következőt… de ez az ötlet, hogy aludjak, nekem nem jutott eszembe, erre (is) kell a bába…

…a párom tartotta a keresztcsontomat, érezte, hogy mozognak, alakulnak a csontok, hogy utat adjanak… egyszer elvette a kezét onnan, gondolom az izzadságot törülte volna le a homlokáról szegénykém, de én ráförmedtem: „VISSZA!!!” – még jó, hogy az információs héten erről volt szó, hogy nem leszek kedves egy idő után…

…nem emlékszem fájdalomra sem itt, sem a későbbi szüléseimnél… viszont volt valami óriási erő, ami letaglózott, terelt, átformált, amit nem jutott volna eszembe csillapítani…

…mikor fönt megszületett a kicsi lány, azt felfogtam, hogy hirtelen csend lett, de addig nem jutottam el, hogy vajon miért… és nem is akartam tudni… és nem is mondtad, hogy „na, most már mi jövünk”, vagy valami hasonlót, csak a megkönnyebbülés látszott rajtad, hogy nem kell tovább rohangálnod…

…és végre megszületett az én babámnak először a fejecskéje, majd a következő hullámmal kicsusszant a teste is, és vége van, ennyi volt, döbbenetes különbség az előző órák mindent kitöltő, intenzív érzései, érzelmei és e béke, nyugalom között…

…és végre kiderül, hogy kisfiú született hozzánk, egy tökéletes, szép, nyugodt kisfiú…

…és hogy az én karom ölelésre való…

Miután hazaértünk a havas-jeges utakon, még napokig kézzelfoghatóan ott lebegett körülöttünk az az „aura”, amit a végigkínlódott órák jutalmaként kaptunk. Tökéletes élmény volt.

Egy képben tudom leginkább elmesélni, hogy mit éltem át. Két út indul egy pontból… az egyik a természetesség, egyszerűség útja, a magától értetődő út. A másik irányba a rendkívüliség, a csoda, a megismételhetetlen, a nagyszerű indul. És ott, ahol megszületett ő, ez a két út összekunkorodott, és körré vált… Nem tudom, ez másnak is látható-e, nekem ez a szimbólum lett az első szülésem.

Bendegúz 1.3Bendegúz azóta felnőtté cseperedett. Nála megbízhatóbb, érző szívűbb, kedvesebb fiatalembert nem ismerek – persze elfogult vagyok, de akkor is… Tudom, hogy a születése háborítatlanságának köze van az élete szépen alakulásához…

Köszönöm Neked.

Köszönöm, hogy bízhattam magamban, hiszen Te bíztál bennem, és mindannyian bíztunk a Folyamatban.

Köszönöm, hogy átélhettem a nőiségem ezen oldalát, és bebizonyosodott, hogy tudok szülni, hogy a részeim, szerveim, porcikáim egy nagyszerű tervnek a részei, és minden úgy működik, ahogy kell.

Köszönöm, hogy ilyen szépen válhattunk családdá.

Köszönöm azt, hogy kedvem lett ezt még sokszor átélni, és ilyen sok fiacska kerekedett körém – biztos vagyok, hogy Bendegúz háborítatlan születése ebben nagyon sokat számított.

Köszönöm, hogy mára azzá váltam, aki vagyok… ha nem ismerhettelek volna, és nem járhatom Veled ezt az utat, akkor nem itt lennék most. Hála neked.

Z. A.

Vetélés > > >
Boldizsár > > >
Balambér > > >
Bonifác > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.