igaz történetek szülésről, születésről

1458. nap: Megrohamszületett (Boldizsár)

Megjelent: 2014. okt. 2.

Az első szülés olyan leg-leg-leg élmény volt… Amikor a második előtt újra részt vettünk a felkészítő foglalkozásokon, az akkor elhangzott „mi állhat útjában ennek a szülésnek” kérdésre a válaszom az volt, hogy ugyanolyan tökéletes nem lehet, tehát más lesz, és akkor az kevésbé lesz teljes… Istenem, milyen keveset tudtam még az élet rengeteg színéről…

Az még olyan érdekes, hogy a vetélés után azt mondtad, kedves Ágnes, hogy nem kell „várni” a következő babával, ahogy sok helyről hallani… ha egy ilyen vetélés után meg tud foganni a következő magzat, akármikor is legyen ez, akkor minden esélye megvan a megnövésre, megszületésre is… én mégis „lefoglalva” éreztem magam addig, amíg az az elvetélt baba meg nem született volna, és Boldizsár csak az ő remélt megszületése utáni hónapban jöhetett hozzánk, addig peteérésem sem volt…

A várandósságom vége felé, amikor már nagyon nagy lett a pocakom, de még elég sok idő volt hátra, egyszer csak elbizonytalanodtam, hogy jól számoltuk-e az időpontokat. Átgondolva a tényeket – a vetélésem utáni összevissza ciklus, korai ultrahang „ügyes” kihagyása, és az első vizsgálatod eredménye (jó nagy!) – lehet, hogy nem is ott tartanak a hetek, ahogy eddig azt gondoltuk… lehet, hogy sokkal előrébb járunk… jó, de akkor mi legyen?

Hát várunk. És bízunk. Hát vártunk. És bíztunk. Annak ellenére, hogy Te, Ágnes, előre megmondtad, hogy nem fogsz ideérni, mert gyorsan fog érkezni. Várakozás közben szépen lassan elfogyott a párom babázásra előirányzott szabadsága… a nagyobb fiacskánk bárányhimlős lett… és nálam semmi… Aztán úgy gondoltuk, hogy indokolt már nekünk Érdre beköltözni, ahol a szomszédos szobában sorra születtek meg a babák.

Volt közben olyan filmekbe illő CTG is, ahol az állásával játszó, háborítatlan szüléssel szimpatizáló szülésznő belopott a kórházi szülőszobára, senki nem vehetett észre minket, lapultam a tisztítószerek fülkéjében, vicces volt… de annak ellenére, hogy az előző napokban már kétszer is úgy tűnt, mintha… és a méhszájam már majdnem teljesen nyitva volt, a vizsgálat eredménye az volt, hogy minden rendben, különösebb készülődés nem látszik. Ekkor megelégeltem, hogy egy hete szülőszobán lakom, és tudom, hogy még senkiben se maradt gyerek, de úgy tűnik, ezt most majd én megdöntöm, én így maradok.

Hazafelé kaptam egy finom pizzát, pedig már iszonyatosan régóta azt figyeltük, mikor leszek étvágytalan, mert akkor már lehet, hogy… és még megettük a bőséges vasárnapi ebéd maradékát. Kimostam az egy hét alatt összepiszkolódott összes ágyneműt, törülközőt (így kiderült, hogy ha minden szükséges kellék vizesen lóg a szárítókötélen, azért még lehet szülni…).

Még amiből lehetett volna következtetni, hogy azért lassan csak történni fog valami, hogy a lassan ötéves nagyfiunk hetek óta minden este gondosan összepakolta az összes játékát, mert tudta, hogy bármikor jöhetnek a segítőink, kell a hely, a rend… annak ellenére akkor este én ragaszkodtam hozzá, hogy hagyja a LEGO-t szerteszéjjel, bárcsak nekem kellene hajnalban térden csúszva összeszedni vajúdás közben… hát ez nem volt olyan jó ötlet a párom szerint, mert neki kellett összeszedni, mikor szűk félórát hagytam neki az éjszaka közepén a felébredésre, a nagyobb testvér mellé szánt segítő idehozására, néhány telefon lebonyolítására és a baba elkapására…

Ekkor szirénázó autóval száguldottatok felénk, Ti, két Ági, akiket nyugalomra intettünk, jöhettek tovább már lassabban, rendben megszületett a baba.

Itt is vannak emlékfoszlányok:

…olyan elemi erővel és hirtelen kezdődött az éjszakai mély alvás közepén a szülés, hogy ugyan az első telefonos egyeztetés után úgy volt, hogy nekünk kell a születésházba menni, de ez számomra két összehúzódás után világos volt, hogy minden nyafogás és hiszti nélkül, egyszerűen biztosan éreztem, hogy nem tudok lemenni négy emeletet lépcsőn, és nincs idő elautózni sehova, még ha így bába nélkül maradok is…

…minden összehúzódással érezhetően történt valami, kellett is, hiszen nem volt belőlük sok… gyorsan haladt előre a baba…

…mire igazán felébredtem, már tolófájások jöttek, a bugyi meg még rajtam… jeleztem a páromnak (akit megmarkoltam, és nem eresztettem), hogy ez a helyzet, erre ő igazán jó problémamegoldóként javasolta, hogy letépi rólam, csakhogy ez egy igazán szép kismamabugyi volt, amit kölcsön kaptam, és vissza kellett adnom… valahogy lekerült rólam végül, erről már nincs emlék, hogy hogyan…

…két táskába pakoltam össze a szüléshez beszerzendő kellékeket… a hosszú várakozás alatt, amíg jöttünk-mentünk Érdre, meg Pestre, és a párom jó néhány alkalommal le- és felcipelhette a negyedik emeletről/emeletre a csomagokat, az a megoldás tűnt a leglogikusabbnak, hogy az egyik táska marad lent az autóban, a másik fönt, így akár mennünk kell, akár maradhatunk otthon, csak az egyiket kell vinnie. Ez így tényleg logikus. Férfilogika. De a szülés nem így működik… ha fél óra alatt lezajlik minden, és én az elején elkapom a grabancát, letérdelek a gyapjúszőnyeg közepére, és markolom őt, és nem engedem el, akkor nemcsak a kocsiban hagyott cucc vált elérhetetlenné, hanem a sarokba készített fent lévő is…

…hallottam, hogy a gátmasszírozást egyes anyák ügyesen maguknak csinálják, hiszen ők érzik, pontosan hol is feszül, hol kell a segítség, ehhez pedig a bábáink olajat használnak, ehhez én még ebben a rohamban is ragaszkodtam, valahogy elő is került, és az ujjam hegye éppen beleért, mikor a 3,8 kg-os másodszülöttünk mindenféle gátvédelem és olaj és masszázs nélkül megérkezett közénk… piros volt, erős, csodaszép…

…tehát jelentem, minden felszerelés nélkül is lehet szülni, mert én például úgy odagyógyultam a szőnyegre, hogy még egy dekubituszlepedőt sem sikerült alámgyűrni… de ki lehet súrolni az emléknyomokat a fehér gyapjúszőnyegből is…

…azért jó népszámláláskor szülni, mert roppant vicces bediktálni a négyórás baba születési idejét (az aznapi dátumot) a mit sem sejtő adatgyűjtőnek…

…hihetetlen élmény volt ez a rohamszülés, nyoma sem volt az „aurának”, amit először megtapasztaltunk, elképesztő volt ez a sebesség, és még napokig nem hittem el, hogy így is lehet…

…amikor megérkeztetek, kedves bábák „lepénylesőbe”, és megállapítottátok, hogy mindkettőnkkel minden rendben, és segítettetek elvackolni magunkat, azért az nem olyan volt, mintha ezt együtt csináljuk, tudom, hogy kicsit nehéz nektek kimaradni, és később bekapcsolódni…

…Boldizsár, miután megrohamszületett, úgy gondolta, hogy akkor egy napot átalszik még, hiszen hova is sietnénk… így édesapja ötleteként, mivel úgyis Álmos nap hajnalán jött a világra, megkapta ezt a nevet is…

…Bendegúz mindezt végigaludta, elég nehezen tudtam felébreszteni, hogy megnézze a kisöccsét, akit ő is rendben talált, így aludt tovább reggelig…

…olyan fura éjjel szülni, mert a segítők elfáradnak, elalszanak egy idő után, alszik a világ is, én meg tele vagyok egy olyan hormonkoktéllal, hogy bármi elképzelhetőbb, mint hogy feküdjek és aludjak… legalább volt időm elmerengeni, mi mindent is tanulhattam újra… hogy a tökéletesség másféle útján járhattam… hogy tudni kell bízni a várakozás hosszú ideje alatt is… hogy nem rajtam múlik minden dolog… hogy igen, lehet ilyen gyorsan is, ennyire kevés fájdalommal is, persze ennek a „hangulat” az ára… a „tradicionális-megváltozott tudatállapotos” bulihoz kellenek a végigdolgozott órák, ilyen gyorsan az nem tud kialakulni. És az is mókás volt, hogy végigmentem én az összes stádiumon, csak gyorsvonat sebességével… hánynom kell, tálat ide… már nem, túl vagyok rajta… tán jó lenne a víz, fürödnék egyet… nem… bugyit le… olajat ide… fogja meg valaki… ide nekem ezt a kölköt…

…alig, hogy megérkeztetek, megígértétek, hogy legközelebb időben jöttök, és olyan fura volt következő gyerekről hallani egy alig párperces kisbaba mellett, nem is tudtam, akarom-e, és ugye nem is a Ti hibátok volt, hogy nem értetek ide, nem is volt ez hiba, csak egyszerűen ez így történt, és így volt ez jó…

…Boldizsár azóta kedves, igen kreatív nagyfiúvá nőtt, továbbra is állít minket nehéz, váratlan helyzetek elé, és vele kapcsolatban fel van adva a lecke, hogy bízzunk a szerencsés, megnyugtató végkifejletben, de ez már egy másik mese…

Z. A.

Bendegúz > > >
Vetélés > > >
Balambér > > >
Bonifác > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.