igaz történetek szülésről, születésről

1395. nap: Két-ségbe esve (kék bársony mese)

Megjelent: 2014. júl. 31.

A nővér odahozza a becsomagolt babát, csak az arca látszik ki a göngyölegből. Kék bársony, ez jut róla eszembe. Ilyen gyönyörűt még soha nem láttam, lehet nekünk ilyen szép gyerekünk egyáltalán? „Szia, nyuszi” – mondom, erre megnyugszik. Kap egy puszit, elviszik.

A többi, a műtő – egész homályos élmény, gyógyszerek ködén át érzem magamat, hallom, miről beszélnek, de nem jut el hozzám, mint ahogy az is csak később bánt, hogy a kislányommal való első igazi találkozásnál, a múló érzéstelenítéstől reszketve, meztelenül, először próbálkozva a szoptatással, fél tucat védőnő állja körül az ágyunkat. Továbbképzésre jöttek a kórházba, hát most megnézhetik, hogyan szoptatnak itt császár után a kismamák.

Csak fekszem, amit megtehettem, már megtettem. Nem engedtem, hogy kívülről fordítsák meg, vagy hogy a 38. héten kivegyék. Vártam, vártunk, reménykedtünk, hátha megfordul. Lenne helye, a méhszáj fölött még tenyérnyi rész üres, de én közben már érzem, hogy ez a végleges helyzete. Vagy jöjjön farral, csak induljon meg magától! De a jóslók csak jóslók maradtak. Aztán letelt a 41. hét is, és engedtem, hogy legyen az, amit nem akarok: begörbítettem a hátam az érzéstelenítéshez, és most már csak feküdnöm kell.

Vágnak, és még nem tudom, hogy mi mindennek kell majd begyógyulnia. A seb, az begyógyul, de még hónapok telnek el, mire a testem újra egész. Elvágnak a férjemtől is, külön-külön válunk családdá. És magamtól is, hiszen ez nem én vagyok, én nem így szülök, ez nem velem történik. Olyan egyedül vagyok, hogy még magamat sem találom. Két-ségbe esem. Az egységet pedig csak a következő szülés hozza meg.

De most maradjunk itt. Hiszen csoda történik, még így is! Ember születik a világra. Megmarad számunkra a pillanat csöndje, az időtlenség. Látom a férjem arcán is. Kék bársony pillanat.

A lepény magasan tapadt, rövid volt a zsinór, rátekeredve a nyakára és a vállára. Ezért nem jutott lejjebb, belém kötötte magát. És ezt a köteléket nem sikerül elvágni, ugyanolyan közel érzem magamhoz, mint amíg bennem volt. Mindig tudom, mi van vele, meg tudom nyugtatni, megmarad a folytonosság. Csak később jövök rá, hogy a magam megadása nem elég, el is kell engednem őt. De ez már egy másik szülés.

T. Zs.

Jónás > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.