igaz történetek szülésről, születésről

1362. nap: Asszonysorsok (Julika születése)

Koraszülött babám ma már maga is anyuka.

Mindig egyedül… Miért? Mert ha együtt vagyunk, akkor is mindent másképpen csinálunk. Kétségkívül mindent jól tesz a férjem, nem is tudnám bírálni, ha akarnám se. Ámde ő óriás léptekkel lép, én törpeléptekkel. Ő motorral megy fel a hegytetőre, én gyalog, fogva kisfiam kezét; s miközben ő végigrobog ezer sziklán, ösvényen, mi megakadunk, leállunk, virágot szedünk. Ha mögötte ülnék a motoron, akkor nem vihetném a fiamat. De hát egyedül se bírom az ő tempóját.

Két gyerekem között négy terhességem volt, és ebből egy lett gyermek. A többiek idő előtt jöttek világra, oly gyorsan, hogy nem volt módom segítséget hívni.

Aztán nyolc év múlva újra reménykedem. Telnek-múlnak a hónapok, dolgozom minden nap, csak az órák közötti szünetekben dőlök el, és alszom pontosan nyolc percet, mert csöngetésre naplóval a kezemben állok az ajtónál.

Várjuk az új babát. Nem vagyok már fiatal, néha elesem az utcán, elbotlom saját lábamban. De a baba jókedvűen rugdalja az oldalamat, dögönyözi a hasfalamat.

Minden vizsgálatra elmegyek. Megvannak a kiskönyvecskék. Nyolcadik hónap. Kevesebb vizet kell fogyasztani. Tizennégy kilóval több vagyok, mint terhesség előtt. Ebből körülbelül kettő a baba. Beállt a fejecske a szülőcsatornába. Egy hónap múlva találkozunk – mondja az orvos.

Otthon a fiam vár, megjött az iskolából. Másodikos. Az előző testvérkeproblémákat is megbeszéltem kisfiúfejével. Állok a szoba közepén, magyarázok, s mintha a fürdőszobai csapot hagytam volna nyitva, két liter víz kiömlik a padlóra. Belőlem. De hát nem először történik. Tudjuk, mit jelent, legalábbis úgy beszélek a fiammal, mintha ő is tudná.

Mama JulivalLe kell mennem, beszélnem kell anyámmal telefonon, jöjjön vigyázni a gyerekre, és a férjemet is értesíteni kell, nincs itthon telefon, csak az utcán a ház előtt. Semmi másra nem gondolok, csak a fiamra, ő legyen biztonságban. Felhívom az apukát, a nagymamát és a munkahelyemet. Holnap már nem dolgozom, jön a baba. Békés, boldog szülést kívánnak. Kitűnő igazgatóm van, kedvesek a kollégák, néhány nap múlva mindnyájan ott lesznek a kórházban, ma is őrzöm jókívánságaikat.

Másnap reggel a férjem bekísér a szülészetre. Öt percre van a házunktól. Az éjszaka nyugalomban telt, nem indult meg a szülés. Tehát indítani kell. Az orvosom megállapítja, hogy a gyerek még kis súlyú, 2400 gramm alatt lehet, jobb, ha koraszülött kórházba megyek. Csomagok, sivító mentőautó, felvétel. Jól érzem magam.

Szülőszoba. Több szülőágy egymás mellett, nővérek, műtősök, orvosok, takarítók jönnek-mennek, engem is megvizsgál valaki. Mellettem szülnek. És szülnek egész délután. Ez a második Ratkó-korszak, a Ratkó-anyák leányai szülnek.

Mindkét karomban infúzió, két oldalról vagyok az ágyhoz kötve. Szóljak, ha vécéznem kell. Nem kell. Hallgatom a szüléseket, néha alsókarommal felnyúlok a szívhang-hallgatóhoz, ráteszem a hasamra. Jönnek a szülőfájások. Én magam erősítem vagy gyengítem őket. Ne legyen túl erős, de szokja meg a baba, hogy sajnos el kell indulnia jó meleg barlangjából a hideg világba.

Elmúlik a délután, már hatan megszültek mellettem. Néha odasétál valaki, megkérdezi, van-e kívánságom. Nincs. Semmilyen kívánságom sincs, csak annyi, hogy érezze meg a baba, hogy nagyon-nagyon szeretem, sose hagyom el, mindig mindenben támogatni fogom, akármi lesz. Néha megcsavarom a csapot, erősebb a fájás. Ha elfáradok, pihenek. Este van, korai téli este, mindenki kiment a szobából. Ketten vagyunk. A szívhang gyönyörű, egyenletes, már maguktól is beindultak a fájások percenként. Jógalégzés. „Gyere, kicsim, gyere, várlak, szopni fogsz, jó lesz Neked velünk, a testvéred is vár minket otthon.”

JujiEste kilenc. Az ággyal szemben van az óra. Mintha ez már tolófájás lenne. Nincs benn senki. Mit csináljak az infúzióval? Kihúzni nem tudom, mindkét kezem be van kötve. Pedig már itt van. Nem tudok odanyúlni, az ágy még nincs szülőhelyzetben, de a karom automatikusan nyúl előre, kiszakadnak a tűk, leesnek, minden magától megoldódik.

Kezemben tartom a fejét, a törzsét. De mintha volna rajta valami. Persze. A burok. A burok nem a fejnél repedt meg, hanem valahol máshol, a gyerek még burokban van. Már kijött a lábacska is. Össze van kötve velem. Kilenc óra tíz perc.

Itt van, megérkezett, most már kiálthatok a nővérért. „Miért kiabál?” – kérdezi a nővér, amikor bejön. „Megszületett a baba! Hívja az orvost!” „Jó, de hát semmi baj. Aki ki akar jönni, úgyis kijön magától, nem kell kétségbe esni.” Egyikünk sincs kétségbe esve. A gyerek egészséges kislány, 2400 gramm.

Kicsit tovább kell benn maradni a kórházban. Mivel nem teszik azonnal a mellemre, vizsgálják, mérik, mindenfélével itatják, mire hozzám kerül, mindig alszik. De mosolyog. Icipici baba, és mosolyog.

Hozzák a telefont. A papa mindvégig a közelben volt, már itt is van. Persze, a gyereket csak másnap nézheti meg, de boldogok vagyunk.

LacJu Reggel rohanok telefonálni fiam iskolájába. Moziban vannak, a Munkásotthonban. Egy tanító elszalad megkeresni, odahívják a telefonhoz. „Megszületett a testvérkéd. Kislány. Julikának hívják. Csináljátok meg a helyét, mire hazamegyünk, aztán gyere be Te is a kórházba!”

Nem tudhatom, mit gondolt, de én mindig mindent elmondtam neki. Amikor az ő kisfia megszületett, ő is eljött értem, együtt mentünk be megnézni a babát és a boldog mamát. A második gyerek születésénél én vigyáztam a nagyobbra, aztán együtt mentünk be a kórházba a kisfiúval, és az anyuka lent várt minket a kertben. Azt gondolom, a feleségét is jobban megértette a fiam azáltal, hogy anyjáról mindent tudott.

Mindig rengeteg tejem volt. Ez családi vonás, nagyanyám a háború alatt egyszerre négy gyereket szoptatott. A legidősebbet, az ötévest utoljára, először az újszülöttet, aztán az egyéves fiúcskát, majd a hároméves kislányt, végül az ötéves nagyfiút. Ő volt az apám ő mesélte. Mindnek jutott tej. Ezt jó tudni, mert amikor nagyon fáj valami, rájuk gondolok, az őseimre, akik háborúk idején szültek, szoptattak és felneveltek sok gyereket.

Julikát csukott szemmel hozták oda hozzám, de kinyitottam a száját erővel, és beleerőltettem a mellemet. Hetekig csak grammokat szopott, mégis visszanyerte szülési súlyát, így egy hét múlva hazamehettünk. Otthon már ugyanúgy gyarapodott, mint a fiam, mindkettő gyarapodásáról diagrammot vezettem.

Julika kisfia otthon született, azonnal szopott, három hónap után érte el azt a súlyt, amit Juli nyolc hónapos korában. De hát ez nem számít már. Csak érdekesség.

Laci fiam másodikban már szépen olvasott meséket, ott ült a babaágy mellett, olvasott a testvérének. Juli gőgicsélt, mi pedig felvettük magnószalagra, azóta CD-re, mindig hallgathatjuk a hangjukat.

Azóta ők is szülők lettek.

D. I.

apukám születése > > >
saját születésem > > >
Csilla testvérem születése > > >
férjem születése > > >
Laci fiam születése > > >
Aidan unokám születése > > >
Aiden születése anyaszemmel > > >
Tomi unokám születése > > >
Tomi születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.