Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 414. nap: Bástyák voltatok, anyáim voltatok (Blanka)

414. nap: Bástyák voltatok, anyáim voltatok (Blanka)

Megjelent: 2011. nov. 23.

Azt mondtad, „jó szüléses fejetek van”, amikor az első személyes találkozónk volt. Ez a mondat sokat-sokat csengett bennem, mint egy szankalpa. Azt is mondtad, hogy Attila olyan, aki nem megy el, és ott lesz a szülésen, így is lett. (Na jó, egyszer próbálkozott kimenni, már a kitolásnál, én neki háttal, négykézláb, de kiáltottam: „Ne menj ki!” ‒ ezen azóta is sokszor nevetünk, visszasietett.)

Éjszaka kettő körül érkeztetek. Talán túl korán, de mindannyiunknak (ikernővérem és középső nővérem előttetek érkezett) megnyugtató volt, hogy ott vagytok. A sors ajándékának tekintettem, hogy ti ketten jöttetek. Bástyák voltatok, amin belül én az lehettem, aki. A masszírozás, borogatás olyan elemien felszabadító volt, nem is tudom, e nélkül hogy is lehet szülni. Nem kellett rátok figyelni, de tartottatok. Hallottatok anélkül, hogy szóltam volna.

Ültem a kádban, talán ott jött, hogy most már csendet kívánok, hogy befelé figyelhessek. Nincs idő az emlékeimben.

A szobában állok, Attila vállába kapaszkodom, ringatózunk, pisilnem kell, nem, nem jutok ki a vécéig, Attila megnyugtató hangja, ötlete, törölközőbe pisilek. Ezért a mai napig hálát érzek.

Már a kitolásnál ülök a térdén, túl magas, a lábam kicsit begörcsöl ‒ utólag tudom, övé még inkább ‒, Emese lábfejét tolja a lábam alá, hogy ellazíthassam, látom, ahogy tekintetetek összekapcsolódik, olyan megnyugtató, ahogy segítitek egymást a segítésben.

Négykézláb vagyok, sokat. Egy izom a hüvelyem bal oldalán húrként feszül, útját állja Blanka fejének. Masszírozod, combom, gátam, elsimítod az izomfeszülést. Meg is van az eredménye, megkérdezed, hogy szeretném-e megérinteni a baba fejét. Hát persze.

Ez viszont mégsem hajt előre. Hosszú a kitolás. Itt vagyok egy hajszálra, én mégis megtorpanok. Valami más is közel. Nem hittem, hogy félem a halált, de most, hogy olyan őserővel találkozom, most nem akarok az életről lemondani, félek, hogy szétszakadok. Kapok jázmint. Megnyugtatsz, változtassak testhelyzetet.

Guggolok. Mondod, akár hanyatt is fekhetek nyugodtan, szakajtod a gátat, én már hanyatt, babácska a hasamon fekszik, nem sír, nyugodtan, fél szemmel hunyorog, pislog a világra. Attila mantrázza: „Nem hiszem el, nem hiszem el, mekkora!” Nem tudok betelni vele, nézem a kezét, arcocskáját. Betakarjátok, sírunk.

No, de milyen nemű, kérdezi Emese, eltelt már két perc, de ez eszünkbe sem jutott, Te mosolyogva kérdezed: „Eláruljam?”

Finoman megvizsgálod szépséges babácskát, ahogy érinted, úgy érzem, mintha engem érintenél, gyengéd vagy, ahogy végigsimítod a fejét, egy ponton azt mondod, itt kicsit fáj, árnikát adsz neki. A szívhanghallgatód megmelegíted a kezeddel, úgy érinted kis testéhez.

Kimentek a szobából. Hármasban vagyunk. Boldogan. Talán majdnem egy óra múlva jöttök be, a köldök jó része már hideg, gumiszerű, élettelen, Emese bátran vágja el. A méhlepény kicsusszan, érdekes, hogy az érzetet, ahogy Blanka világra jön, nem tudom a hüvelyemben felidézni, de a méhlepény megszületésének érzetére bármikor tudok emlékezni. Izgulok, hogy teljes-e a lepény, megnyugtatsz, mutatod, széthajtod, elképesztő. (Később Attila Ábrahámban a házunk fölött az erdő határában ásott gödröt, oda temettük, varjúhájat ültettünk rá.)

Juli segít, hogy hogyan tudok Blankának segíteni az első szopizásban. Varrod a gátat, egy öltés, én felszabadultan, teli torokból üvöltök, Emese szorítja a kezem, Blanka békésen fekszik a hasamon. Egyszer szólsz, hogy már vége, de nekem olyan jó üvölteni! Lemosod a lábam, combom, hason fekszem, Blanka testvéreim karjaiban, nevetek, de rég feküdtem így, te is nevetsz, mondod, hogy élvezzem, mert most majd a melleim miatt nem fogok így feküdni sokáig. Nevetünk.

Szépen rendbe rakjátok az ágyat, kérdezed, hova tegyed a párnát. Minden szépen elrendezve, Blanka már határozottan szopizik. Megpuszilsz. „Nagyon szép babád van.” ‒ mondod. Én olyan boldog vagyok és büszke, megmásztam a Mont Everestet.

Olyan közel érzem magam anyámhoz ‒ ő ötünket szülte meg ‒, minden anyához. Anyáim voltatok. Köszönöm.

Blanka háborítatlanul jött a világra, ezért ő sem háborítja a világot. Tiszteli a világot, mert tiszteletet kap, megbecsüli, mert megbecsülést kap, türelmes, mert türelmet kap. Tiszta szeretet árad belőle, mert szerető kezek fogadták.

J. S.