igaz történetek szülésről, születésről

1269. nap: Az expresszvonat (Juló)

1269. nap: Az expresszvonat (Juló)

Harmincegyedikére voltam kiírva, izgatottan teltek a szilveszter és az utána következő napok. Julit otthon szerettem volna megszülni. Szüleimmel meg volt beszélve, hogy ha elindul a szülés, azonnal jönnek vigyázni Pannusra, a nagytestvérre. Már csak férjem, István kérdezgette néha: jó, jó hogy otthon, de mégis hol fogok szülni? A kádban, a nappaliban, esetleg a hálószobánkban? Próbáltam megnyugtatni, hogy ez majd csak megoldódik valahogy.

Másodikán este későn (azazhogy már harmadikán), éjfél után feküdtem le. Néha már feszült a hasam, ezért nehezen aludtam el. Fél kettő felé arra ébredtem, hogy egy tócsa közepén fekszem, elment a magzatvíz. Felkeltettem Istvánt. A hasam már rendszeresen befeszült, úgyhogy, gondoltam megmérem, mennyi időnként – háromperces fájásaim voltak. Megnéztem a bugyimat, a magzatvíz nem volt teljesen tiszta. Felhívtam Ágit, és a fájások között próbáltam elmondani neki, hogy elment a magzatvíz, de nem tiszta, és háromperces – viszonylag erős – fájásaim vannak. Ági azt kérte a magzatvíz miatt, hogy menjünk kórházba.

Felhívtam a kórházi doktornőt, aki azt mondta, hogy menjünk nyugodtan, majd a szülésznő megnéz. Ő majd akkor jön csak, ha a szülésznő szól neki. Elkezdtem Istvánt instruálni – a fájások között –, hogy mit szedjen össze az induláshoz. Riasztottuk a nagyszülőket is, jöjjenek a testvérre vigyázni.

Egyszer csak a vécén ülve már határozottan úgy éreztem, hogy már a kisbaba jön. Mondtam Istvánnak, hogy szerintem jön a baba. Ő előzékenyen, ahogy egy igazi – a szülés közben is – gentlemanhez illik, megkérdezte, hogy nem akarnék-e a kádban szülni. De én gyorsan leszereltem – úgy éreztem, hogy erre nincs időnk. István gyorsan felhívta Ágit, és mondta, hogy már nem tudunk elindulni a kórházba. (Itt szoktam mindig elérzékenyülni a mesélésben…) Meglepetésünkre Ági már kocsiban ült, felénk tartott, mert a telefonban a hangomon érezte, hogy nem lesz időnk bemenni a kórházba.

Nagyjából megálltam a fürdőszobánk közepén, és tényleg éreztem, hogy JÖN! És hogy nekem ezzel semmi dolgom, semmit nem kell tennem érte, és nem tudok tenni ellene sem, mert ő jön, és kész. István odanézett, és már látta Juli feje búbját! Egy pillanatnyi pánik fogott el, megkérdeztem Istvántól: ugye nem lesz semmi baja a babának? Ő azonnal megnyugtatott: ha ilyen gyorsan jön, akkor nem lehet baja. És tényleg jött, és jött, és csak álltam és kapaszkodtam, és egy pillanat alatt ott volt István kezében (szerencsére elkapta)! Picike és lila volt, egy pár pillanatig nem történt semmi (Istvánnak végtelen hosszúnak tűnt ez az egy-két másodperc), végül elkezdett szortyogni, tátogni, lélegezni. Nem sírt, csak prüszkölt egy kicsit, én a szájammal megpróbáltam kiszívni orrát-száját, ahogy Ágiéktól hallottuk az információs héten.

Fantasztikus volt! Csak fogta magát, és megszületett ilyen gyorsan! És ott volt megint egy kisbaba velünk! Juli gyorsan megoldotta a hol szülünk kérdést, és a nagyszülőknek sem hagyott sok időt az aggódásra. A legszebb a dologban, hogy Pannus, a nagytestvér édesdeden átaludta a kishúga születését, és csak reggel mutattuk meg neki a „meglepetést” (kicsit csodálkozott).

István gyorsan beüzemelte a hősugárzót, és ott a pöttöm fürdőszoba közepén a keze ügyébe eső törülközőkből egy puha kis vackot készített nekünk a földön. Julót magamhoz öleltem, a mellemre tettem, és István betakart minket. Így vártuk meg Ágit. Amikor megérkezett, Ági megcsodálta Julit, elvágta a köldökzsinórt, megnézte, hogy minden rendben van-e vele. Megnyugtatott, hogy a mekónium csak nemrég kerülhetett a magzatvízbe, és semmi baja nem lett tőle Julinak.

Azt hiszem, meg is mértük Julit, 3450 gramm volt, a legnagyobb gyerekem „csusszant” így ki belőlem. Jó hangulatban vártuk, hogy megszülessen a méhlepény (meglepően hosszúnak tűnt a várakozás).

Aztán Ági vigyázott Julóra, amíg én lezuhanyoztam, utána kisegített a kádból. Olyan jó érzés volt utána az én új kis „csomagocskámmal” ágyba bújni, úgy éreztem, nem is fogok tudni aludni a nagy boldogságtól!

Hát így érkezett meg Juli miközénk, erre a világra.

H. K.

Pannus > > >
Monyó > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.