igaz történetek szülésről, születésről

1126. nap: Tudatosan tervezett Tivadar (Göncöl háttér- és apameséje)

Megjelent: 2013. nov. 4.

Alapvetően tudományos beállítottságomból adódóan (no, meg persze, hogy férfiként mégiscsak legfeljebb külső résztvevőként élhettem át mindent) itt kevésbé az események lelki vonzatáról (hiszen arra sokkal illetékesebb párom irománya), mint inkább a támogatói háttér tudatosan megtervezett előkészítésének folyamatáról írok. Épp ezért talán kicsit hosszabbra és távolabbra is nyúlik vissza majd a beszámolóm.

Kezdjük annyira az elején, amikor is az egyetem mellett (az évfolyamtársak lesajnáló mosolygásától kísérve) bulizás helyett inkább elkezdtem munka után nézni, aztán az évek folyamán már párhuzamosan többfelé is dolgozva, majd pár év külföldi munka után végre biztonságos háttérrel hazatérve nekiálltam párt keresni. Korábbi sportbalesetem miatt régóta egészségcentrikus életvitelt követtem, így társat is hasonló beállítottsággal találtam interneten keresztül.

Vegánokként aztán életmódunk más területeken is az alternatívák felé vezetett minket, így kerültünk kapcsolatba a Waldorf pedagógiával, valamint természetközeli letelepedési helyünk keresése közben a permakultúra fenntartható etikájával. Mindezek hatására több éves keresgélés után egy környezetszennyezettségi térkép alapján tanyára költöztünk egy Waldorf iskola közelébe, ahol nekikezdtünk önellátó gazdaságunk kiépítéséhez, és persze a családalapításnak.

A szülőhely és az ideális gyermekkori környezet megtalálása után időzítésként elsősorban párom Waldorf-képesítésének megszerzését, valamint a vályogházunk felújítási munkálataink állapotát vettük figyelembe. Majd mikor már olyan állapotra sikerült a felújítás, hogy nem lakhattunk benne tovább (konkrétan a tetőcsere idejére), átköltöztünk a szemközti kis gazdasági épületbe. Az elhúzódó munkálatok miatt világossá vált, hogy ott ragadunk, így az utolsó hetekben nekiálltunk a kis ház téliesítésének, és a zavartalanságunk biztosításáért az utca felőli elszigetelésének.

A szülőfészek kialakítása közben elkezdődött az orvosokhoz mászkálás. Persze, leendő gyermekünknek csak a legjobbat akarva már eleve alternatívákat kerestünk az intézményesített szülés helyett, de egyelőre azért a hivatalos utat is be akartuk járni. A megyei kórházban történt meg az első vizsgálat, ahol az előírásoknak megfelelően nyilvántartásba is vett minket a rendszer. Párom sírva jött ki az erőszakosan durva ultrahangról, kijelentve, hogy többé nem hajlandó semmiféle kórházba menni. Így magán nőgyógyász után kellett néznünk, aki persze maga is legyen nő, hogy saját tapasztalatból átérezze, valójában mit is tesz. A város egyetlen ilyen nőgyógyászával tartott konzultáció alatt kiderült, rá háborítatlan szülés terén nem számíthatunk, így a keresést Budapesten folytattuk az alternatívaknak mondott kórházakban. Azonban még az ott rendezett bemutató- és felkészítőnapok is csalódást okoztak, hiszen a ténylegesen kínált lehetőségek messze nem nyújtottak semmiféle otthonos érzést, mégiscsak kórházi marad a környezet és a hozzáállás.

Keresgélésünk eredményeképp találtunk egy nőgyógyászt, aki magánban még a városunkba lejárt rendelni, és az egyik budapesti bababarát kórházban dolgozva ott szüléseket is vezetett. Őt választva, valóban sokkal finomabban végezte a vizsgálatokat, de hamar kiderült, ragaszkodik a kórházi keretekhez, így hagytuk abban a tudatban, hogy majd nála szülünk. A megnyugtató kezdetek után aztán kiábrándultunk belőle is, mivel egyre gyakrabban csak szedte tőlünk a honoráriumát (persze, mindenféle nyugta nélkül), és ezért csak gyakrabban akart vizsgálgatni, hiszen hogy le van maradva a baba a növekedésben, e miatt még felrendelt minket Budapestre is a sürgősségibe, pedig előtte mondta, hogy nem igazán ismeri azt az ultrahanggépet, amivel a már kéthetes késést kimérte. Megfigyelésem szerint meg különben is teljesen szubjektív, hogy melyik orvos mit lát, és hogy mér azokon az elmosódott ultrahangképeken. Szerencsére, ott már csak egyhetes lemaradást mértek, így csupán az ijedtséget hozta ránk.

Aztán amikor egy nyilvánvalóan hibás vérteszt (mérési tartományt meghaladó és élettanilag lehetetlen értékek) miatt mégis megint berendelt minket a legközelebbi sürgősségire, legalább megtudtuk, hogy ha véletlenül a szüléskor is oda kerülnénk, akkor párom kórelőzményei miatt nem is számíthatunk ott másra, mint teljes altatásos császármetszésre. Ekkor már késő volt nőgyógyászt váltani, így szinte csak udvariasságból maradtunk nála. Ezt meg azzal hálálta meg, hogy a terminus előtti napon a vizsgálat alatt szinte szó nélkül leválasztotta a burkot, majd mosolyogva közölte, hogy hajlandó lemondani a neki járó 70 ezres honorárium egy részéről, ha azt az általa választott szülésznőnek adjuk. Minden bizonnyal naivnak lehet engem nevezni, mivel sosem értettem, sem nem praktizáltam, a paraszolvenciát, de úgy véltem, hogy ha már becsülettel eljártunk hozzá mindenféle vizsgálatra, és minden egyes alkalmat összevetve már ennek a többszörösét nála hagytuk, akkor az már csak tartalmazza a végkifejletet is, de ha mégsem, akkor arra talán már korábban legalább valami halvány utalást tehetett volna, főleg, ha még hivatalos árlistája sincs. Versenyszférában dolgozva azt tartanám ildomosnak, ha már pénzért nyújtunk szolgáltatást, akkor a tranzakciók időzítését már a legelején letisztázzuk.

Dióhéjban az előzményeket és a mellékszálakat ismertetve, visszakanyarodnék az általunk is favorizált háborítatlan megközelítés keresésére: természetesen másik vonalon is időben elindultunk a hivatalos mellett, azt csak elsősorban párom, de legfőképp szüleink megnyugtatása végett csináltuk végig.

A Waldorf-ismeretségi körökben több otthonszülésről is hallottunk már, így jutottunk el a Napvilág Születésház információs hetének ajánlatához. Már ekkor feltűnt nekem az óvatosság, amivel az új érdeklődőket kezelték, mert mint kiderült, ugye, már törvényileg szabályozott az otthonszülés, negatív tapasztalataik pedig már voltak. Az ezért előírt internetes regisztráció után és a kötelező információs est alatt végre megismerhettük az információs hét programját, amit vidékiek lévén nem egyben, hanem havonként egy napot bevállalva, részletekben végeztünk el. Első alkalommal szokás szerint megkésve értünk fel a fővárosba, így párom előre bement a házba, míg én parkolót kerestem.  A férfiak végig alulreprezentáltak voltak, még így is inkább mint a párom kísérője kerültem beazonosításra.

Az információs hét napjai alatt így mindig más csoporttal voltunk, és örömmel láttuk, mennyi a hozzánk hasonló érdeklődő. Ágiék helye kitűnő helyszín, hiszen végig az általuk képviselt szerénységet és nyíltságot sugározta, például ott jártunkkor sosem volt becsukva a bejárati ajtó.

A felkészülés folyamán elérkeztünk a bába kiválasztásához. Hozzánk legközelebb egy hivatásosan elismert bába működött, de a nála tett személyes látogatás során úgy éreztük, az amerikai (medencés) módszere és stílusa nem harmonizál a mi szerény életmódunkkal. Így bábát is Budapesten sikerült Ágiék listájáról választanunk, akit például nem zavart, hogy kis házunkban nincs  folyóvizes vécé (merthogy száraz komposztáló toalettet használunk). Vele pár személyes találkozó után leginkább interneten tartottuk a kapcsolatot. Utolsó hétre még egy passzív CTG-készüléket is kaptunk, annak kiértékelése is távolról történt. Szintén az utolsó hetekben sikerült az antropozófus körökön keresztül megint csak a fővárosban egy neonatológust találni, aki hajlandó volt hozzánk kijönni tanyánkra, ha „véletlenül már otthon megindulna a szülés”. Így kimozdulnunk sem kellett már feleslegesen, az előkészületekkel is pont végeztünk a kiírt napra.

A terminus napján valószínű az előző napi burokleválasztás miatt éjféltájt párom fájásokra ébredt. Elkezdtük feljegyezni a gyakoriságát, és bizony már szabályos ötpercenként jöttek. Bábánkat felhívva arra kért minket, hogy szóljunk, ha már 50 másodperc hosszúak, mivel ezt nem néztük eddig, így újra csak figyeltünk és jegyzeteltünk. Három fájás múlva újra hívtuk a bábát, akkor mondta, hogy akkor jobb, ha indul. A következő órákban előkészítettük az ágyat, jobban befűtöttünk, én meg szorgalmasan írogattam a gyakoriságot és a hosszakat. Fájásai alatt párom kezét fogtam és hátát masszíroztam, írtam az adatokat és csodáltam a természet mechanizmusát, amint felkészült a teste a szülésre. Nem kellett semmiféle mesterséges beavatkozás, a szüléshez magától kitisztultak mind a belek, mind a gyomor. Ezen jelekből a felkészítésnek köszönhetően egyre csak biztosabbak voltunk magunkban, hogy a természetes jó úton haladunk.

Hajnali három körül megérkezett a bába is (azért annyira nem lakunk messze meg eldugott helyen, csak megpróbálta az egyik mesterbábát is magával hozni, de hiába várt rá, végül egyedül jött). Párom segítését átvéve innentől kezdve nekem már csak a további előkészületekben való asszisztálás maradt, majd miután már mindennel kész voltunk gyermekünk fogadására, párom mögé, illetve elé húzódva tartottam a kezeit és viseltem szorításait a fájásai alatt. Megigézve vártuk a megérkezést, hiszen a rengeteg vizsgálódás ellenére sikerült még mind ez idáig sejtelmes homályban tartani, vajon kisfiunk vagy kislányunk lesz-e (mindennemű orvosi vizsgálatkor erre külön megkértünk mindenkit, és ezen kérésünket tiszteletben is tartották). Párom persze kisfiút várt, ehhez csak egyetlen nevet talált, míg én több lánynévből is választhattam, mert hogy a hivatalosan elismert névlistákat böngésztük végig természetközeli neveket keresve.

És ugye az anyai megérzések nem csalnak: reggel negyed hétkor ki is bújt a kisfiunk. De nem is akárhogyan, hanem egy menetben, nem tartott szünetet csak a fejét kidugva, sőt még egy befordulást is kihagyott. Ezt utólag a bába mondta, hogy még ő is meglepődött, én csak annyit vettem észre, hogy a bába arcát figyelve valami tényleg átsuhant rajta, amikor a kezével elkapta. A baba kicsit felsírt, a bába leszívta az orrát, majd bebugyolálva páromra rakta, aki nem bírt ellenállni és várni, hanem egyből mellre rakta.

A legemlékezetesebb számomra, ahogy lendületesen kicsusszan gyermekünk, lábamat és szívemet is valami melegség lepi el, párom pedig a túlzott erőlködéstől kifulladva, de eksztatikus hangon mondja, hogy kisfiú!

Kis pihegés után, amíg a bába elkezdte páromat rendbe szedni, én kezdhettem a takarítást. Meg is jegyezte a bába, hogy én most jobb, ha oda sem nézek. A lepényt is már csak ketten szülték meg, én meg elraktam a hűtőbe. Aztán, amikor már minden és mindenki tisztába lett téve, a bába összeszedelőzködött és elköszönt.

A felvirradt nap folyamán a friss nagyszülők elhozták a neonatológust. Babánkkal persze mindent rendben talált, a súlyát csak megbecsülni tudtuk, mivel nem volt másunk, csak egy konyhamérlegünk. Három kg alatt mértük, szóval tényleg nem volt egy túl méretes magzat, de kétségünk sincs a felől, hogy majd a saját tempójában a gondoskodó környezetünkben szépen és egészségesen fog gyarapodni.

Szintén aznap szállították ki a megrendelt gyümölcsfáinkat, így a méhlepény végül egy frissen ültetett körtefa alá került a szülőház előtti kiskertben. Az összes törvényileg megkövetelt papírt és igazolást így megszerezve aztán elkezdhettem a hivatalokat járni és intézkedni, de ez már egy másik és másfajta történet.

Végül hogy mitől is lett (volna) Tivadar? Csupán szigorúan tudományos alapokon már előre kijelentettem, hogy mivel felesleges külön név- ÉS születésnapozni, így az lesz majd a neve, ami épp névnapilag aktuális a születése napján. Persze, erre az is jó megoldás, ami végül történt, hogy olyan nevet kap, aminek nincs névnapja, aztán majd kinevezzük a születésnapját annak. Hát így történt minden, a sok tervezésben jócskán ki tudtam venni a részem, de ugye a végső szó az mégiscsak mindig az asszony(ok)é.

Köszönöm, hogy részese lehettem a jövevény érkezésének, hogy végig itthonról követhetem a fejlődését, és amikor itthon vagyok, szinte mindig én pelenkázhatom. Fiunk háborítatlan kisugárzását már többen is megjegyezték, hogy milyen szép szimmetrikus és arányos, valamint hogy mennyire nyugodt és jó kisbaba.

A büszke apa:

K. A.

Göncöl születése anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.