Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 424. nap: Kukucskál, néz (Virág születése)

424. nap: Kukucskál, néz (Virág születése)

Megjelent: 2011. dec. 3.

Amíg el nem felejtem… remélem soha.

Szombat, hajnali három óra. Valami szivárog, azt hittem, a magzatvíz, de nem (ez utóbb derült ki). Tisztasági betét be, megpróbálok pihenni, érzem, szükség lesz rá nagyon. Persze nem megy, enyhe görcsök, de a pihenésnek már lőttek. Egyre erősödik, mint a legsúlyosabb menstruációs görcs. Már kikelek az ágyból, elkezdem róni a köröket a lakásban, pontosabban az albiban. Tűrhető, így sétálva, szép lassan beáll a ritmus, nem nézem, hány percesek, kontrakciónál megállok, pihenek és billegek. Ez a billegés, ringás nagyon sokat segít a szülés alatt…

Hajnali hat körül kezdem magam egyedül érezni, felkeltem Zolót, egyre erősebbek a méhösszehúzódások, kell már, hogy mellettem legyen, ennyi pihenést adtam neki. Kérdése: Ágit hívtam már? – „Nem, szombat van, hagy aludjon még, később!” Tovább sétálok a megszokott útvonalamon: háló-hall-közlekedő-fürdő-háló…

Erősödik, hét órakor hívom Ágit, és ő veszi fel, megkönnyebbülés, egy kontrakció is van közben, nem beszélek, ő hallgat, én csak nyögök, kérdezi, ez az volt? „Igen!” Mióta? „Három óta! Valami folyik is.” „Indulok!” Várom nagyon. Közben Erikát is hívom, indulhat lassan. Neki kicsit tovább tart, nagyon messziről jön. Ági ripsz-ropsz ott van pár utcával arrébbról. Figyel. Kipakol. Én körözök, Zoló már masszírozza a derekamat, néha rajta pihenek, de legtöbbször a fürdőben a mosdónak támaszkodom, és ringok, teljes átadással. Hívom és bíztatom a Pici lányt a pocakban. Vizsgálat két kontrakció között, semmit nem érzek, fantasztikus ujjak… Szépen halad, 3-4 ujjnyira nyílt a méhszáj. Öröm, hogy működik, és jó irányba halad. Megjön Erika, örülök, kipakol, bíztat, segít.

Egyre erősebb, kezdődik a végeláthatatlan keresztcsontmasszázs és muskotályzsálya-forróvíz pakolás a pocakra. Szépen halad, nagyon erősen nyom a fejecske, még mindig körözök, mindenki jön utánam, borogatnak, masszíroznak. Jó, hogy itt vannak és mégse. Pont jó minden.

Kádba kívánkozom, forró vízbe. A bojler hamar kimerül, vízforralókkal tartják a hőfokot, nagyon meleget szeretnék. Jó itt, kicsit gyengülök már, elviselhetőbbek, lazábbak az összehúzódások. Egy-két kontrakciónál elhajlítok egy kádkapaszkodót. Hűl a víz, egyre jobban kéne kapaszkodni, támaszkodni, de kényelmetlenné kezd válni a kád. Kijövök, fázom.

Még mindig nem tűnt el a méhszáj. Fáradok. Susmus hátul. Úgy tűnik, megállt. Kicsit megijedek. Ági ajánl testhelyzet-változtatás, másik szobába be, ablakot nyitnak. Nem segít semmi, még mindig nem tűnt el a méhszáj. Tapogatás, beödémásodott az egyik oldalon, valószínű, ahol előzőleg repedt és megvarrták… Ági újabb javaslata (nem kötelező, de ajánlja, mert segíteni fog, viszont kellemetlen lesz így a kontrakció). Ő eltartja az ujjával a méhszájat, így segít Virág fejének átjönni. Jobb oldalon két kontrakció, háton fekve két kontrakció, bal oldalon is két kontrakció – túlélem, átjött a fejecske. Gyorsan felállok. Újabb kontrakció, és még mindig a hasamra kérem a borogatást a forró vízzel. Ági szomorú, tudja, hogy visszacsúszott a feje, még egy segítség az ujjakkal és fekvéssel. Most rövidebb ideig kell csak feküdnöm. Sikeresen eltűnt a méhszáj.

Egyre erősebb kontrakciók, alig állok már, sétáról már szó sincs, maximum, ha támogatnak. Próbálok azért állni, guggolni, hogy a gravitáció is segítsen a babának. Átment a csonton, már nem olyan erősek a kontrakciók, és jön a „kakilni kell érzés”. Szépen igyekszik kifelé, próbálok állni, ringani, de már nem nagyon bírják a lábaim. Hangos vagyok, egyre hangosabb, de itt szerencsére senkit nem zavar, tudják nagyon jól, hogy hol tartok. Aztán már csak térdelés a földön, testem az ágyon. Egy Zoli- és egy Erika-kezet marcangolok, karmolászok…

Lassan jön a kicsike, a burok még mindig egyben, aztán az egyik nyomásnál – éppen állok – megreped, ömlik, mint egy vízesés, innentől begyorsul a nyomásérzés, és jön a „majdnem szétrepedek”-érzés. Hogy fog ott kiférni minden külső ráhatás nélkül…? Nagyon nyomok, de már csak a feszülést érzem.

„Látszik a kobakja!” – Aztán visszacsúszik, megint látszik, aztán újra eltűnik Ági szemei elől. Nem tudom, hányszor csinálta meg ezt a Pici lány, szép lassan jön, nem siet. Óriásit kiabálok, nyomok-feszülök, kibújt a pici fejecske, kukucskál némán, és a következő nyomással kicsusszan. Elkapják, pihe takaróba fektetik. Nyakán a köldökzsinór, gyorsan leszedik (ezért csusszant vissza egy jó párszor, és jött a maga tempójában. Amikor nagyon feszült a zsinór, és nem jött annyi oxigén, visszament lazítani egy kicsit).

És megszűnik minden, csodálatos könnyű érzés, csak a fáradság van és a baba. Nem sír, szépen veszi a levegőt, kukucskál, néz, nagyon megnéz magának. Csöndben figyel! A méhlepény majdnem egy óra, addig pihenünk, szemezünk és szopizik. Aztán kicsusszant az is, minden része megvan. Sajnos, egy öltést kell varrni a gáton, a kis válla – és gyorsasága – miatt nem tudta Ági egyszerre tartani, elkapni a babát és gátvédelmet is csinálni.

Beszélgetünk, Virág rajtam fekszik. Ági eltűnik, pakol, Erikával rendet raknak. Hárman vagyunk, Zoli, Baba és én. Csoda kerek a feje, és barna a pici lány. Mára már mézszínűvé változott a haja.

Ági elbúcsúzik, Erika segít tusolni, kicsit szédülök még, ágyba akarnak parancsolni, de előbb fényképezünk. Aztán egy kis pihenés, éhesen nehéz… Falunk.

Hiányzik Vázso, telefon, hogy hozzák. Mamiéknál van hajnal óta, úgy vitte el Papi az ágyból álomittasan. Megjönnek, Vázso meglepődik, csodálkozik, örül. Tetszik neki. Nagyon pici így a hároméves nagyfiú mellett.

Nem mértük le. Soha nem tudjuk meg, mennyivel született, nincs adat, se súly, se hossz. Megszületett, csodaszép, gyönyörű baba, egy tökéletes szüléssel, háromnegyed egy körül.

H. E.