1548. nap: Még mindig fáj!
Kisfiam születése után teljesen új életet kezdtünk. Nagyvárosba költöztünk, páromnak új munkahely, Benedek kétévesen bölcsibe kezdett járni, amit nagyon-nagyon szeretett, én elkezdtem dolgozni életem első igazi munkahelyén. Kerek volt minden, éltünk boldogan hármasban. Szerettünk volna még gyereket, de úgy gondoltuk, kicsit várunk, hiszen még minden nagyon új.
Aztán ember tervez… újra kétcsíkosat teszteltem. Nagyon örültünk, jó volt látni Apát ilyen boldognak. Kicsit tudatosabban készültem, de még mindig szigorú orvosi kontroll mellett. Választottunk orvost, a legjobbat – azt mondták, a legjobb. Hathetesen megállapította a várandósságot, a vizsgálat után véreztem kicsit, fájt is eléggé, de elmúlt. Mondta, találkozunk a 12. heti vizsgálaton. Eltette a borítékot és elköszönt.
Bejelentkeztem a védőnőnél, közben dolgoztam, ment tovább az élet. Tizenegy hetet töltöttem, amikor barna valamit észleltem a bugyimon. Levert a víz teljesen. Vártam reggelig. Éjszaka szerencsére nem volt semmi. Megnyugodtam. Mentem dolgozni.
Napközben rengeteg barna valamit láttam. Nagyon féltem. Orvost hívtam, hogy 11 hetes vagyok, és ez történ, mondta, hogy menjünk be, megvizsgál, bementünk, nem vette fel a telefont, nem tudták, hol van. Vártunk egy órát – semmi, kettőt – semmi.
Egyszer látom jönni a folyosón, mondom, hogy én vagyok, akivel délelőtt beszélt telefonon, hogy ez és ez van. Menjek a vizsgálóba. „Mikor volt az utolsó vérzése?” – kérdi a doki. Mondom, hogy mikor. Visszakérdez: „Miért, maga terhes?” Nem b*** meg, azért jöttem, mert lehet, elvetélek! Hát ennyit a legjobbdokirólavárosban…
Vizsgált, nem lát vérzést, mondom, pedig volt barnázás. Oké, akkor menjek az ultrahangba. Megállapítja a terhesség elhalását, mondja, hogy semmi gond, ez sokszor előfordul, válasszak, hogy itt maradok, vagy holnap visszajövök. Hát én az sem tudtam, hol vagyok, ki vagyok, megsemmisültem ott és akkor.
Persze a holnapot választottam, hogy el tudjak tőle búcsúzni, hiszen 11 hétig én az anyukája voltam ennek a kisbabának, és vagyok most is, és vagyok, ameddig csak élek. Elsirattuk a párommal. Írtam neki egy búcsúlevelet.
A kórházi procedúrát nem részletezném, az sem volt egy leányálom.
Már több mint két és fél éve ennek, de még mindig fáj…
P. O.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1759. nap: „De szép vagy! Megjöttél?” (Már csak föl kell nevelni 1.)
- 1142. nap: Egy jól összeszokott csapat (Csongor születése)
- 1628. nap: Egy nyitott kapu, amin átlép az ember (Kinga szülésénél)
- 1091. mese: Oxitocin, zöld Wartburg… (Kincső)
- 1228. nap: Gyógyír és kárpótlás (Árnika születése)
