igaz történetek szülésről, születésről

416. nap: A trauma újrajátszása avagy a gyógyulás útja

Megjelent: 2011. nov. 25.

Szüléseim története 2.
A trauma újrajátszása avagy a gyógyulás útja

2005. szeptember

Hát ez a baba nagyon akart jönni… Megint van valaki a pocakomban, de jó!

Másik orvos, gátmetszést nem szeretnék, ne piszkáljon, se most, se szülés közben, rendben, rendben… Megnyugtató és ritka jó orvosra találtam! Bízik bennem, mennyivel fontosabb ez, minthogy én bízzam őbenne! Megnyugvás, csak a kórház ne lenne…

2006. január

Szülésznőt ajánl, felveszem vele a kapcsolatot, már a telefonban furcsa. Az István Kórházba megyünk, a lehető legjobb hely… Miért ajánlott ez az áldott jó ember ilyen szörnyű nőt? Még beszélgetni sem akarok vele, nemhogy szülni. És a szülőszobák… Szörnyű, mindenütt az a borzasztó szülőágy, kiver a hideg veríték. Meneküljünk! De hát akkor hol szüljek, ennél jobb kórház tudtommal nincs!

A 31. hétben vagyok, nem késő még ilyenkor otthonszülésre felkészülni? – Nem, gyere az információs hétre nyugodtan!

2006. február

Végre jó helyen vagyok, itthon vagyok! Ha Ágira ránézek, tudom, nem lesz semmi baj. Végre biztonságban vagyok, minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Milyen jó, hogy nem kell a kórházba menni. Végre koncentrálhatok a szüléstől való félelmemre…

Barátkozás, csodálkozás, könnyek, emlékek, megismerések – miért nem tudja ezt mindenki?

Személyes, életre szóló kötelékek.

Otthon felhalmozva az illóolajok, papírvatták, mindenféle felszerelés, meleg törülközők, kisruha az érkezőnek. Kórházi csomag összedobálva egy nejlonzacskóban, a kamra legmélyén, mert azért ezt is kell.

2006. március

Éjszaka – valami elindul, rendszeres fájások, hú, de izgi, telefon, aztán enyhül, majd elmúlik minden másnap dél felé… Csalódás, hát én nem is tudok egyedül szülni, ez a gyerek bent marad.

Egy hét múlva

Délben Ági a telefonban: „Az lenne jó, ha ma este szülnél…” – Szerintem is.

Délután fél hét körül: „Akkor hívd fel Ágiékat, hogy jöjjenek…” Árvíz van a Dunán.

Este fél kilenc: Szonja el a barátnőmmel, Ágiék megérkeznek, másik Ági csak később, nehéz most átkelni a Dunán… Már el is felejtettem, mennyire fáj… Minden rendben halad, kádban, ágy szélén, hideg borogatás a homlokomra, meleg a derekamra, hasamra, simogatás… Éjfélre meglesz a baba, mondják. Aztán mégsem, fájások vannak, de nem halad a dolog, túlságosan izgatott vagyok, nem merem átadni magam, félek, nagyon, nagyon. Mi lesz, ha szétrepedek? Mi lesz, ha nem tud kijönni? Mi lesz, ha kijön, és szopni akar…? Valaki zökkentsen ki… Burokrepesztés, most aztán jön a baba!

Hú, de fáj, az első nem fájt ennyire! Kapaszkodom Attilába, biztat, tart, izzad, kint van a feje (térdelek). A kicsi körbenéz, hova is jön… Aztán még egy nagy nyomás, kibújt a válla, meg a teste. „Itt egy igazi kisbaba, hallod, igazi kisbaba!” Sírdogálás, főleg apa, meg a fia, ágyra fel, hajnali 4.35.

Aztán méhlepényt szülök (ez nehéz ám!), sajnos kell egy kis (kis? borzasztóan rengeteg öltés! kettő-három? nem tudom…) gátvarrás, az előző gátmetszés hege nagyon csúnya volt…

Amíg felkászálódom az ágyra, addig a bábák szeretettel megölelik végre a kis újszülöttemet, mert elkérni sem akarták, nemhogy elvenni. Üdvözlik őt. Visszafekszem az ágyikómba a meztelen, puha, meleg, véres, magzatmázas, illatos babámmal, jó melegen betakarózva.

A bábák, apa elpakolnak, megmérni nem kell, majd később… Szopizott is a kis ügyes Sebi. Kora délután felöltöztetjük, megmérjük, három kiló 85 deka, hihetetlen! Estére hazaért a nagytesó, bemászott mellénk az ágyba, és nagyon csodálkozott, hogy itt egy pici, igazi baba… Másnap este fürdettünk először.

Egynapos korában, hajnali fél öt körül arra ébredtem, valaki figyel. Félálomban kinyitottam a szemem, láttam, hogy nyugodtan fekszik mellettem, és körbenéz, ki is vagyok én, hová is érkezett.

Sehol máshol, a világnak egyetlen pontján sem szerettem volna lenni, csakis ott és akkor, ahol és ahogyan szültünk…

Sz. Zs.

Véletlenül kiválasztott mesék.