igaz történetek szülésről, születésről

1023. nap: Álomszülés (Miloka)

1023. nap: Álomszülés (Miloka)

Külföldön élek, az első gyermekemet külföldön szültem, születésházban, teljesen úgy, mintha „otthonszülés” lett volna (csak bábákkal), ugyanakkor az igazi otthon érzése nélkül. Biztonságban éreztem magam, nagyon jó élmény volt, de az volt bennem, jó lenne egyszer igazán otthon szülni, családom és barátaim közelében, és egy olyan bábával, akiben teljességgel megbízok, mint amilyen Ági.

A második gyermekemet várva azon tipródtam, melyik országban szüljek, majd egyre erősebb lett bennem a felismerés, haza kell mennem, most itt az alkalom, hogy megvalósuljon az a vágyam, hogy a férjemen kívül olyan asszonyok legyenek velem, akik engem személyesen ismernek, és akik ismerik a szülésnek e természetes módját, és támogatnak benne, hogy higgyek magamban, illetve a természetben. Az is fontos volt, hogy a szüleim lehessenek közben hároméves lányommal, hogy ő is otthon érezze magát, és jó kezekben legyen, amíg én a szüléssel vagyok elfoglalva.

A 32. héten utaztam haza, előzetes megbeszélés nélkül, kissé bizonytalanul, vajon Ági mit fog mondani. Rögtön elmentem Ágihoz, csak beszélgettünk, kedvesen fogadott – hát persze, hogy együtt szülünk, mondta. Megkönnyebbültem, lehet, hogy valóra válik az álmom…

Kb. a 35. héten elmentem a várótermi beszélgetésre, egyedül, párom nélkül. Férjem még külföldön volt, és a szüléshez és az azutáni időszakra rendelkezésünkre álló kis ház sem állt készen, kulcsa még nem volt nálam. Nem éreztem magunkat készen, türelmetlen voltam és nyugtalan, mivel úgy éreztem, ez a baba előbb fog jönni, mint a megadott dátum, és már nincs sok időm. A várótermin aztán az is kiderült, hogy a kiírt időpontban Ágiéknak bírósági tárgyalása van. Nagyon sok dolgom volt még a „szülésig”, de a legfontosabb a „fészek” berendezése és a férjem jelenléte volt számomra, ami még hiányzott. És persze Ágiek jelenléte, ami az időpont miatt bizonytalan volt. Mindamellett úgy éreztem még mindig, hogy a baba hamarabb fog megszületni, és erre biztattam is.

Végül egy pénteki napon, kb. a 37. héten megkaptam a kisház kulcsát, gyorsan elkezdtem berendezkedni, és férjemet is sürgettem, hogy induljon el Magyarországra hamarosan, de ő csak a következő csütörtökre tervezte az indulást, a munkája miatt. Ezzel úgy éreztem, van remény, hogy még minden összejön, az utolsó pillanatban. A nyugtalanságomat tettvágy váltotta fel, egész pénteken és szombaton pakoltam, rendezkedtem.

Vasárnap ünnepeltük hároméves lányom születésnapját a családdal, sokan voltunk. Estefelé szóltam a testvéremnek, csináljon már néhány képet a hasamról, ki tudja, meddig lesz még meg.

Aztán nyolc óra körül észrevettem, hogy eltávozott belőlem a nyákdugó. Viszonylag nyugodt voltam, tudtam, hogy ez még nem jelenti, hogy azonnal szülni fogok, de bizonyára megindult a folyamat. Semmi kedvem nem volt a szüleim házában, a férjem jelenléte nélkül szülni (a kisház még nem volt teljesen berendezve a szüléshez). Lefeküdtem aludni a szülői ház nappalijában, és egy törülközőt magam alá tettem, hátha elfolyik a magzatvíz. Testvéremet megkértem, aludjon ő is ott, hátha mégis szülés lesz, de azért imádkoztam, hogy még ne kezdődjön el, kértem a babát, várjuk meg a papáját. Éjjel háromkor elment a magzatvíz, nincs mese, hamarosan szülni fogok. Kis hezitálás után felhívtam férjemet, és elmondtam neki a helyzetet, mire ő fél órán belül útnak indult, és tudtam, 12 óra vezetés áll előtte, de van remény, hogy ideér. Megkönnyebbültem.

Reggel felhívtam Ágit, és beszámoltam neki a dolgok állásáról, hogy várom a férjemet, délutánra ideér, neki meg ma „nagyinapja” van, de este mar jó lesz, így aztán „megállapodtunk”, hogy akkor majd aznap éjjel szülünk. Kérte, hívjam fel estefelé, vagy ha van valami addig.

A szüléshez szerettem volna egyik legjobb barátnőmet meghívni, aki maga is otthon szült. Még éjjel éreztem, hogy ha a férjem nem lenne velem, az segítene, ha ő eljönne. Délben őt is felhívtam, azonnal elértem, pont van nála autó kölcsön, szívesen eljön, hívjam, ha kell, hogy induljon, mostantól várni fogja.

Délelőtt további szükséges cuccokat hordtam fel a kisházba (ami a szüleim házának kertszomszédjában volt), egész nap pakolásztam és készülődtem, azzal a jó érzéssel, hogy hamarosan szülni fogok. Testvérem és anyukám segítettek, mindenki nagyon jókedvű volt.Milo 2

Éppen úgy éreztem, hogy készen vagyok, amikor délután három körül megérkezett férjem. Egészen addig egyetlen kontrakcióm sem volt. Megmutattam neki a „fészket”, ahol nagy szerelemmel eltöltöttünk egy rövid időt kettesben, egymásra hangolódva (olyan volt ez a találkozás, mint az ifjú szerelmeseké), majd vacsoráztunk a szüleim kertjében a családdal, mindenki jó hangulatban volt, a háttérben persze a közelgő szülés gondolata, érzete, mindent bearanyozott számomra.

Nyolc óra körül felhívott Ági, hogy mi újság? Még semmi. Látod, esik az eső, és valóban, a csodálatos nap után eleredt az eső, és viharos szél jött. Ági megfigyelése szerint, ha elmegy a magzatvíz, utána kis idővel gyakran esik az égből is a csapadék. Laza széklet is volt, délben, oké, akkor éjfél körül szülünk, mondta. És a lányod még ébren van? Akkor, majd ha letetted, elkezdődik.

Úgy is lett. Elbúcsúztunk a kislányomtól, akit a szüleim lefektettek, mi pedig felvonultunk ketten (illetve hárman a babával) a kisházba szülni. Kint zuhogott az eső, fújt a szél. A fészekben meleg volt, gyertyákat gyújtottam, férjem ledőlt szunyókálni, és ahogy végre minden tökéletesen a helyén volt, megjött az első kontrakció. Én is ledőltem, és kb. tízpercenként éreztem a fájásokat, aztán már gyakrabban. Felélénkültem, kicsit mozogni, táncolni kezdtem, egy labdára feküdtem, még mindig „élvezhetőek” voltak a kontrakciók. Írtam a barátnőmnek és Áginak SMS-t, hogy elkezdődött.

Éjfél felé járt, amikor kezdtek felerősödni a fájások és sűrűsödni is. Férjem az ágyon aludt (12 órát vezetett, és előtte csak fél éjszakát aludt), én pedig kedvemre mozogtam, lélegeztem, pihentem a csendben, a meleg, pislákoló fényben. Egyedül voltam a testemmel, a babámmal. Végre!

Táncolok, és belül szól a zene, és érzem, hogy tágul a kijárat neki, hogy lassan jönne már kifelé, hogy tökéletesen érezzük és értjük egymást. Csodálatosan érzem magam, erősnek és félelem nélkülinek, a kontrakciók mind közelebb visznek hozzá, hogy meglássam a kicsi kis lényt, aki hónapok óta a testemben növekszik. Ketten egy testben, utoljára. Nagyon boldog vagyok, olyan jól érzem magam, úgy vártam ezt a szülést, és most itt vagyunk, még egyben, de már úton a kettő felé. Utazom.

Két óra körül jár, egyre erősebbek és sűrűbbek a kontrakciók. Már nem táncolok, nem élvezem a testem, nem akarok egyedül lenni. Támogatásra és biztonságra vágyom. Felébresztem R-t, itt már esemény van, legyen velem. Majd felhívom Ágit és a barátnőmet, hogy induljanak, mert már jócskán benne vagyok. Kicsit meg is ijedtem, hogy túl sokáig vártam, és nem fognak ideérni.

Innentől az idő belassul, és az emlékek foszlányosabbak. Hárompercenként, majd még sűrűbben erős kontrakcióim vannak, a derekamban és a hátamban érzem, R-re támaszkodom, a zongorára, az asztalra, pisilni kell, a vécén vagyok pont, amikor megjön Ági és Juli, kb. 2.45, eltévedtek, de végre itt vannak, csendben üdvözlik R-t, nekem már nincs kedvem beszélgetni. Éva is megjön. Ági átöltözik, készülődnek, terítenek a földön, én minden átmenet nélkül a kontrakciók alatt Ágiba kapaszkodom, jó hogy itt van, aztán már mennék is le a földre, az a biztos pont, hányok egyet, mint az előző szülésnél is, és érzem, hogy nyílok meg, immár teljesen, teljesen beleengedem magam a fájdalomba.

Fáj, piszkosul, lélegzem és élvezem, mert tudom, minden kontrakció előbbre visz az úton, amin csak előre lehet menni. Tudom, hova tartok, nem félek, boldog vagyok, megint teljességérzésem van, minden és mindenki itt van. Most már ismerem az utat, tudom, hogy végig tudom járni, hiszen már nem először megyek rajta végig. Ez nyugodttá és erőssé tesz. És itt vannak a segítőim is.

Közben Ági, Juli és Éva forróval borogatnak, masszíroznak a kontrakciók alatt, pont úgy, ahogy az nekem jólesik, igazán enyhítik a fájdalmamat. Mindenki csendes, és a dolgát teszi, nincs nagy áhítat, mégis olyan igazi és letisztult minden. Az ágy előtt térdelek a földön, R. az ágyon ül vagy fekszik, a kezét szorítom minden fájáskor, és a kezén keresztül érzem, hogy velem van. A kisház, a „fészek”, mint a méhem, meleg és sötét. Tökéletes ritmusban, mindenki dolgát végzi, fájás jön, lélegzés, előre dőlök, forró vizes borogatás a hátamra, kézszorítás, nyögés, majd pihenés.

Egyre kevesebb a szünet, a pihenés, alig van időm hátradőlni, és újra jön… Öklendezem, és érzem, igen, elindult lefelé, kifelé, „Jön, Jön!” – kiabálom. Lassan virrad, világosodik, reggelre megjön, tudom. Minden fájással jön, lejjebb és lejjebb, a csontjaim és a húsom között, aztán feszíteni kezdi a gátam, de újból és újból visszacsúszik, így hintázik egy darabig, egyre kijjebb dugva a fejét, aztán egyszer csak éget, és szétrepedni érzem a testem, kibújik a fejecskéje, de a teste még feszít. Újabb fájás jön, hallom, hogy panaszosan sír, és közben feszít, hát hol van már, kint van, vagy bent van ez a gyerek, kérdezem. Derékig kibújt, és ott megpihent, és a következő kontrakcióval végre kint van egészen. Oh, micsoda leírhatatlan érzés!

Az ágyra fekszem, gyenge vagyok, nehéz a testem. Hol van a baba? Valaki elvágja a köldökzsinórt, mellettem vagy rajtam a babám, de már újra fáj is, jön a méhlepény, hú de fáj, hát mikor lesz már vége… Kint van ez is.

Erőtlen vagyok, vérzek, csak el ne ájuljak. Szoptatni kéne, a baba mellettem fekszik, barátnőm próbálja a mellemre segíteni, de nem nagyon megy. Ági felemeli a lábam, beszél hozzám, sok vért vesztettem, de nem vészes. Azt mondja, ezek csak az emlékek (az előző szülésemnél is sok vért vesztettem). Imádkozom, hogy jobban legyek, csak hogy ne kelljen sehova sem menni, hogy maradjon minden ilyen nyugis és békés. Aztán Éva segít a babát a mellemre rakni, végül csak elkapja, és lelkesen szopik. Ettől persze beindulnak az utófájások, de legalább a vérzés csillapodik. Már nincs semmi veszély.

Ágiék mindent tisztába tesznek, írogatnak, én a babával és R-rel az ágyon pihenek. Ági utasításokat ad, de képtelen vagyok figyelni, Évát kérem, hogy mindent írjon le. R. és én az ágyon fekszünk, kimerülten, közöttünk a baba, csodálatos érzés. Kint kezd sütni a tavaszi nap, kb. fél hét van, Milo 5 óra 5-kor született.

Áginak mennie kell, a születésházba 37. heti beszélgetésre, amire nekem is mennem kellett volna, de már nem megyek. Így sikerült úgy Ágival szülnöm, hogy egyetlen egyszer sem vizsgált meg a szülésig. És más sem, kivéve a legeslegelején egyszer. Milo teljesen békén volt hagyva az egész terhesség alatt.

Ági es Juli elbúcsúznak, majd telefonon beszélünk később. Évának eszébe jut, hogy írjon egy SMS-t Anyunak, aki persze egész éjjel nem aludt. Én még mindig kicsit kómás vagyok, a baba szopikál, mi meg csak fekszünk.

Éva még marad, rendet rak, aztán ő is elmegy, a közeli gyógyszertárba, homeopátiás orvosságért, mert az utófájásaim nagyon erősek, szenvedek tőlük. (Furcsa lehet most neki a gyógyszertárban sorba állni.) Aztán visszajön. Jó, hogy visszajön, még furcsa volt a babával hármasban lenni, az intenzív, közösen töltött éjszaka után hiányoztak a bábák és Éva. Aztán ő is elbúcsúzik, és elmegy. Most már oké, hogy elmegy.Milo3

Nyári reggel van, besüt a nap az ágyra, csak fekszünk hárman, és alszunk. Minden végtelenül nyugodt és csendes. Tizenegy körül jön egy SMS Anyutól, érdeklődnek, mi újság, mikor jöhetnek. Már örülök nekik, feljönnek, hozzák Padmét és reggelit. Kezdek éhes lenni. Padme nagyon csendes, bekukucskál a takaró alá, ami alatt a kisbaba alszik. Milo még meztelen, olyan, ahogy kibújt. Padme szeme csillog, meg van hatva, és mosolyog. A nagyszülők is csendesek, és mosolyognak. Kicsit maradnak, és örülünk, aztán újra elmennek, hogy alhassunk.

Hármasban maradunk, alszunk, pihenünk, nézzük a babát, időnként szoptatom, aztán megint alszunk, aztán felöltöztetjük, pelenkát adunk rá. Meleg van. Eltelik az első nap. Aztán a második is, és a többi is, minden rendben van, Milóka azóta is csodálatos, olyan, mint ez a szülés volt!

Köszönet R-nek, hogy velem volt, és Áginak, Julinak és Évának, hogy úgy támogattak, ahogy szükségem volt rá!!! Általuk megtapasztaltam, milyen nem csak háborítatlanul, de igazán odafigyelő és odaadó, teljességgel a szülőanyára hangolódó támogatással szülni. Meghálálhatatlan, amit adtak!

A. J.

Padme > > >
Nemtudomka (vetélés) > > >
Milo születése doulaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.