igaz történetek szülésről, születésről

1020. nap. Irányba kerülni 2. („Én vagyok az anyja, nekem kell megszülnöm”)

1020. nap. Irányba kerülni 2. („Én vagyok az anyja, nekem kell megszülnöm”)

Megemésztettem első gyermekünk születését, és boldog vagyok, hogy egy ilyen gyönyörű, drága, egészséges gyermeket szoptathatok ilyen hosszú ideig, hogy anyja lehetek – bár ezt igazán fel sem bírom fogni…

Érzem a vágyat egy újabb kisbaba felé. Hamarosan a hasamban úszkál. Micsoda ajándék! Már másodszor – csak vágyunk egy gyermeket és szinte azonnal megkapjuk!

A pozitív teszt láttán rögtön elönt a félelem: szülnöm kell. Azóta nagyon tudom, hogy szabad félni, hogy sokkal jobb beszélni róla, mint elnyomni.

A várandós hónapok – hasonlóan az előző babánknál – szépen telnek. Közeledik a szülés – rettenetesen félek. Ő is itthon születik majd, mindenki jön, aki előzőleg itt volt, de most szülés előtt megkérem Julit, hogy beszélgessen velem a félelmeimről. Sok-sok időt szentel rám, nagyon hálás vagyok érte.

Szelíden süt a nap, amikor valahogy másként érzem magam – talán ma szülök, talán nem. Délutánra elkezdődik, de még nem lehet, mert a nagy itthon alszik. Már küldeném, de nem ébresztem fel. Végre ébred, és a férjem viheti a barátjához.

Egyedül maradok. Jó ez, nagyon jó. Hatalmas erővel árasztanak el a kontrakciók, engedem, belehullámzom. Nagyon jó. Érzem a kisbabánkat, tudom, hogy jól van. Ritmusra járok a házban, mély hangok törnek fel belőlem, amiket nem én akarok, de jó érzéssel simogatnak.

Elsuhan az idő, mire Ágiék ideérnek. Vizsgálat: gondolom, még az elején járhatunk, de nem, négyujjnyi a méhszájam. Mindegy, mert jó így. Masszírozást, ölelgetést, szeretet kapok – végtelenül jólesik. Olyan jó nekem, mint még soha.

„Hány óra?” – kérdezem. Éjjel 11. Nem akarom a mai dátumot a gyermekem születésnapjának – nem tudom, miért, de nem akarom. Csendesednek a kontrakciók. Vízbe vágyom – egyedül! Sose hittem, hogy vágyni fogom az egyedüllétet. Fekszem a kádban, és a méhszájamon át, a burkon át simogatom a kicsink fejét. Nagyon szeretem, annyira várom, de jó most még időt kapni, megpihenni a csendben – régóta nem tehettem, a nagy is kicsi még. Annyira jó tudni, érezni, hogy mit szeretnék, és nagyon biztonságot adó, hogy tehetem is. Azt érezem, hogy képes vagyok szülni, hogy tudok anya, nő lenni – fantasztikusan jó.

Elpukkant a burok, és felerősödtek a kontrakciók. Jézusom, kitolás – megijedek… Majd „én vagyok az anyja, nekem kell megszülnöm” érzéssel és kimondott mondattal útjára engedem a testem. A gátvédelmet visszautasítom – tehetem… És a testem valami csodás hullámzó táncot járva, három kontrakció alatt utat enged a kisbabánknak.

Teljesen ép gáttal, gátvédelem nélkül bújik ki gömbölyű gyermekünk. Határtalan boldogság és nyugalom jár át. Érzem, hogy az Élet lüktet bennem, és az Életben élek – minden tökéletes. Az összebújás és szoptatás zavartalan nyugalomban és tökéletességben telik.

Gyermekeink születésének háborítatlan tapasztalata fontos úton indított el: a görcsös akarás és maximalizmus helyett az elengedés és elfogadás útjára. Azóta új perspektíva nyílott – folyamatosan változom; ráeszmélek az értékeimre, hiányosságaimra, és kreatív lettem az önismeretben. Életre szóló ajándék ez nekem (nőiességemben, anyaságomban) és a családomnak is – hiányos vagy rossz mintáim lassan, de felülírom. Az újszülött gyermekeimmel kapcsolatos problémákon és azóta a maiakon is az segít át, hogy tudom, az élet hullámzik, mint a kontrakciók a szülésnél… És én képes vagyok átélni, megoldani, mint már kétszer is.

A melleimet szeretem és büszke vagyok rájuk – mindkét gyermekem addig szopizhatott, amíg akart.

Amikor mások számára kiderül, hogy a gyerekek itthon születtek, vegyes reakciókat kapok, ám mindig mosolyog a lelkem, amikor azt mondják, milyen nyugodtak, milyen okosak – tudom, hogy ez nem (csak) rajtam múlt. Örök hála érte!

B. T.

Első gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.