igaz történetek szülésről, születésről

1758. nap: Eufória (Sodort a sors… 2.)

1758. nap: Eufória (Sodort a sors… 2.)

Eltelt megint pár év, Jankó születése óta öt év, és állapotos lettem. Ez a kilenc hónap egészen más volt! Minden szabadidőmet magammal, a saját életem, születésem, félelmeim, kudarcaim feldolgozásával töltöttem. Minden plánumot megjártam, de még mindig, az egyhetes Ági-tanfolyam után is maradt bőven félelmem, és nem mertem otthon szülni, hanem kórházi orvosom volt, ahová nagyon ritkán jártam ugyan, de úgy volt, hogy ott szülöm a kicsit. Sokan, akiket beavattam a vágyamba és elárultam, hogy otthon szülném a fiamat, már élve eltemettek: hogy hogy hagyhatom magára a nagyfiamat. Nagy volt az ellenállás, mint ahogy azt mindnyájan tudjátok Ti is…

Aztán a 37. héten férjemmel elmentünk megbeszélni a doktornővel a szüléssel kapcsolatos dolgokat, és főleg azért, hogy legyen érdemes kapcsolat köztünk, hisz részese lesz életünk legnagyobb pillanatának. Nem írom le, mi történt. Ez már a múlté. Három napig alig lehetett minket fölmosni, és akkor, ott dőlt el, hogy csak az Ági lehet az, akivel együtt szülünk, és hozzá hasonlót nem találhattunk volna. (Mivel vashiányos voltam, volt, hogy Ági adta be vénásan a heti dózist…)

Eljött a nagy nap. Nem is tudom leírni. Előtte pont egy héttel a barátaimmal körtáncoltunk, és ott olyan dolog történt, amiből éreztem, tudtam, hogy most már képes leszek rá és anyává válhatok igazán. Így is történt, elég hosszas huzavona után, amikor már azt hittem, itt a vég, és Ági is a kórházba akart vitetni, valahogy megmakacsoltam magam és megszültem Matyit.

És innen kezdődött az én igazi anyai pályafutásom. És mintha nő is mostantól lettem volna! Innen egy új időszámítás és két évig teljes eufória.

Nem tudom, leírjam-e a részleteket, mert szerintem nem lehet. Az az alázat, ahogy ott körülvettek engem Ági és Böbe, az a jelenlét és figyelem. El tudtam engedni magam és el tudtam engedni végül a félelmeimet. Köszönöm ezt azóta is nekik, és a hálám, amit érzek, hogy megtapasztalhattam ezt a csodát – még ha oly fájdalmas is volt – leírhatatlan.

P. T.

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.