igaz történetek szülésről, születésről

964. nap: Saját ritmusomban, saját hormonjaimmal szültem (Gyurcika születése)

964. nap: Saját ritmusomban, saját hormonjaimmal szültem (Gyurcika születése)

Tíz évre rá megfogantam. Nem volt kérdés, hogy nem akarok kórházba menni. Geréb Ágnest és Katit már jól ismertem. Pár hónapig segítettem nekik a szülésfelkészítések alatt egészséges életmóddal és kozmetikai tanácsokkal ellátni a várandósokat.

Majd’ 40 évesen izgalmas kaland volt az áldott állapot. A férjem akarta, én meg örültem, na, akkor marad! Minden rendben ment, jártam Ágihoz, meg persze az információs hét napjaira, ahol nagyon sokat tanultam. Akár szül valaki, akár nem, mint nőnek fontos!!!

Párommal is volt egy jó közös program, és felejthetetlen tapasztalat a várandóssággal kapcsolatban. A régi dokimhoz is jártam, mivel nem volt biztos, hogy otthon szülhetek. A dokimat állandóan kérdezgettem, mit szól a kádban vajúdáshoz, a gátvédelemhez. Szörnyűségeket mondott, hogy úgy is a régi varratnál fel fogok repedni, és hogy fertőzést kaphatok a vízben vajúdáskor, és aztán ki kell majd venni a méhemet. Csak kuncogtam magamba. Talán gondolhatta, mire is készülök.

Utáltam minden kötelező vizsgálatot. Éreztem, hogy nem jó az „ártalmatlan” ultrahang. A magzatvízvételt megtagadtam, óriási balhé is lett belőle. Jól megkaptam, hogy milyen felelőtlen vagyok. Mondtam, ha háromfejű sárkánybébim van, akkor is megszülöm, olyan, amilyen. Be is lázasodtam a vizsgálat után, fájt a hólyagom…

Jött a karácsony, és szívhanghallgatásra is csak egyszer mentem. Negyedikére voltam kiírva.

A 20-ai napot nem felejtem el. Az utolsó tanítási nap volt az iskolába. Még mielőtt Petráért indultam, elmentem Pátyra csempét venni. Gyönyörű zúzmarás volt az erdő, és egy nagy teherautó jött mögöttem. Elfogott a pánik, mi van, ha itt jön rám a szülés, itt nincs is térerő. Nyolc km az erdő, de a mai napig eszembe jut ez az élmény. Még szerencse, hogy a másik oldalán járok nap mint nap. Sírtam, mire megérkeztem. Aztán összeszedtem magam, megvettem a csempét, elmentem Petráért, és este meg Ágihoz az utolsó vizsgálatra. Nem sejtettem, hogy aznap van a szülinapja, és ő este még engem vizsgált.

Elég nagy volt a hasam, habár csak 8 kg-ot híztam, és mindenki ijesztgetett, hogy karácsonyra meglesz a bébi. De én tiltakoztam, mert az új évben akartam szülni. Ági megnyugtatott, hogy az ünnepeket még bent fogja tölteni a gyerek. Ezzel a boldog tudattal vártam az ünnepeket. Szép is volt minden, ki sem mozdultam otthonról…

Aztán másodikán reggel kértem a szüleim, hívják át Petrát magukhoz, mert az a karácsonyra kapott hulahopp karikával nem boldogult, én pedig nem tudtam neki megmutatni. Petrát elvitték, én meg kényelmesen átsétáltam a közelben lévő tanárnőmhöz, Zitához. Békés, szép, nyugodt nap volt.

Este 11-kor elfolyt egy kevés magzatvizem az ágyban. Áginak szóltam, mondta, aludjak csak nyugodtan, majd szóljak, reggel hogy vagyok. Reggel jelentést tettem, Katival is beszéltem. Kérdezte, elmehet-e úszni. Kicsit csodálkoztam, de gondoltam, ő tudja. Örültem, hogy magával törődik végre, és persze „elengedtem”. Közben egy pár szór beszéltem Ágival, aki a hangomból tudta, hogy épp hol tartok.

Aztán valamikor 12 után megérkeztek mindketten. Én annyira emlékszem, hogy jó hangulatban voltam, ugyan tágultam és fájt, de sétálgattam, ringatóztam, néha mondtam, hogy fáj, de jóóóó! Többnyire álltam. Kádban is csücsültem, megkaptam a kellemes meleg muskotályoszsálya-pakolásokat a hasamra, amitől Péternek leégett a keze, én meg csak mondtam, hogy forróbbat is elviselek. Homályos volt az egész… De a kedvem remek volt.

Arra emlékszem, egyszer kértem meleg narancsos Plussz vitamint, szegény Ági elképedt, hogy tudok ilyen undorító dolgot meginni, de nem szólt, csak nézett. Aztán mire megjött az ital, már hideget kívántam, szóval nem voltam éppen magamnál. Ez a szülés tényleg egy más tudatállapot.

Aztán kezdett fogyni a türelmem, és kérdeztem Ágit, mit lehet tenni. Végül is a magzatburok-repesztésnél döntöttünk. Még jegyzőkönyvet is írt erről, valami ilyenre emlékszem. Kicsit megkönnyebbültem, de még mindig nem szültem meg.

Este már nagyon akartam szülni, de tolófájásom most sem volt. Sokat nyomtam. Péter csodálkozott, hogy vissza tudom tartani a lélegzetem. Kicsit elkeseredtem, hogy nem tudom kinyomni. Aztán kértem, hozzon a polcról egy olajat, amivel bekenhetem magam. Nem találta, így kimentem, behoztam, bekentem a popsimat, leszedtem magamról a selyem, gyönyörű, szüléshez vett hálóruhámat, leguggoltattam az ágy elé. Péter előttem ült, egy-kettő óriásit nyomtam, közben beleharaptam a bal karjába, és Gyurcika megszületett. Kábé 22.28 perckor.

Csoda boldog voltam. Gondolom, a kísérőim is. Akik türelmesen várakoztak a földön ülve a radiátornak támaszkodva. Soha nem fogom őket elfelejteni. Ági szerénységét, Kati határozottságát, hogy tegye le a kamerát Péter, és hozzon egy száraz törülközőt. Ági még sokáig adminisztrált. Na, meg adtam neki munkát is, mert repedtem, persze, nem a régi vágás helyén.

Még valami dereng, hogy közben Áginak el kellett volna menni egy másik szüléshez, és az volt a legegyszerűbb, hogy odajönnek hozzánk a másik szobába szülni, de erre csak egy nagyon halvány álomszerű dologként emlékszem.

Nincs erre szó: KÖSZÖNÖM!!!

Még szültem volna utána, egész máshogy álltam a gyerekekhez, gondolom, mert saját ritmusomban, saját hormonjaimmal szültem.

Köszönöm.

K. T.

Petra > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.