igaz történetek szülésről, születésről

626. nap: Vígan vonultam be a kórházba (Zsófi)

Megjelent: 2012. jún. 22.

Az utóbbi időben rengeteg vita alakult ki az otthonszülés gyakorlatával kapcsolatban. Gondoltam, mint érintett, megpróbálom elmesélni az én történetemet, hogy két császármetszés után hogyan jutottam el természetes szülés után vágyva az otthonszüléshez. Előre bocsátom, hogy a személyiségi jogok védelme miatt a történetben mindenki kitalált névvel szerepel.

Elsőszülött lányommal a hasamban, aki ma már iskolás, úgy gondoltam, hogy a terhesség és a szülés nem betegség, „felvilágosult”, értelmiségi nőként dolgoztam éjjel-nappal, az íróasztal mellől akartam a szülőszobára menni. Természetesen, elvégeztem a választott kórház tanfolyamát, elolvastam és meghallgattam egy-két szüléstörténetet, ennél jobban azonban nem kívántam beleásni magam a témába. Úgy gondoltam, hogy választott orvosom majd megmondja, hogyan kell szülni, ha ott leszek, hiszen neki ez a munkája, ő ehhez ért, én meg máshoz.

A kiírás napját túllépve egyre türelmetlenebb lettem, elegem volt a napi CTG-kből, így nagyon megörültem az első „fájásoknak”, amelyek egy éjszakán keresztül rendszeresen jelentkeztek. Reggel vígan vonultam be a kórházba, hogy akkor én most jöttem szülni. Az orvosom lehűtött, hogy ez még nem az igazi, ha akarom, maradjak, ha akarom, menjek haza. Mit volt mit tenni, kimentem a szüleim telkére, ahol az aktuális foci vébé meccseit szurkoltam végig. A „fájások” rendszertelenek lettek, de maradtak.

Éjjel aztán megint sűrűsödtek, így hajnalban felhívtam az orvosomat, majd ismét bementünk a kórházba. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert ezek még csak jósló fájások voltak. Itt rontottam el mindent.

A kórházban aztán a szokásos rutin következett: ügyeletes orvos, beöntés, borotválás, CTG, majd vajúdás. Az orvosom, amikor megérkezett, burkot repesztett, oxitocint kötött be, amelynek hatására én rosszul lettem, hánytam, véreztem, és nagyon megijedtem, mondhatni, bepánikoltam. A méhszáj pillanatok alatt eltűnt, de a lányom nem akart elindulni, a feje még nem illeszkedett be.

Egy vizsgálat után leesett a szívhangja, nem sikerült visszahozni, az addig nyugodt szülőszoba megélénkült, leszíjaztak, elaltattak, és sürgősségi császármetszéssel, 15 perc múlva kiemelték a lányomat.

Én kábé három óra múlva ébredtem fel, amikor is szerencsétlenségemre éppen gyerekorvosi vizit zajlott az osztályon, így a babát csak később mutatták meg. Szültem, szarul voltam, alig tudtam megfogni a lányomat, a férjemhez csak összeszorított fogakkal tudtam kicsoszogni, de küzdöttem. Ez lenne az anyaság?

Nagyon hálás voltam mindenkinek, hogy megmentették a lányom életét. Ezt gondoltam a szülés után egy évig. Aztán más utakat kezdtem járni. A lányom nagyon nyűgös baba volt. Éjjel-nappal sírt, előbb a hasa, majd a fogai miatt. Egyáltalán nem erre számítottam, rossz anyának éreztem magam, állandóan kétségek gyötörtek, minden tartalékom elfogyott. Ez indított el az anyaság felé vezető úton.

Sz. E.

Fruzsi > > >
Zsigmond > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.