igaz történetek szülésről, születésről

963. nap: Ezt ügyesen csinálta, doktor úr! (Petra születése)

963. nap: Ezt ügyesen csinálta, doktor úr! (Petra születése)

A kilenc hónap rendben, komplikációmentesen zajlott. Az utolsó hat hétben ugyan keményedett a méhem, de mivel első gyermekem volt, nem tudtam, hogy ez normális vagy sem. Többet pihentem.

Tizenkettedikén kértem a férjem, járjunk egyet délután a szép Gellért-hegyen. Amikor felértünk, éreztem, valami folyik. Egy kicsit véreztem. Nyugodtan visszaindultunk. Már össze volt készítve a kórházi pakkom. Anyukám is átjött, ötperces, szabályos fájásaim voltak, de nem volt vészes, csak szabályos.

Este nyolcra bementem a kórházba. A dokimnak nem szóltam. Ott tartottak, lefeküdtem aludni. Úgy rémlett, a körülményekhez képest tudtam pihenni. Reggel nyolckor a szülőszobára küldtek. Akkor jött az orvosom, akit rég ismertem, rengeteg vendégemnek ajánlottam, mindig kedves volt, és finoman vizsgált. Na, de akkor úgy megvizsgált, hogy reflexből hasba rúgtam. Mondtam is, bocsánat, és kérdeztem: „István, mit csinálsz?” „Segítek.” ‒ ez volt a válasz.

Aztán elkezdődött életem legszörnyűbb hét órája. Kaptam egy gyorsítót, amitől rosszul lettem, émelyegtem, gyenge lettem ‒ hogy fogok így szülni, gondoltam. Mi volt ez, kérdeztem. Oxitocin, Seduxen… Na, az utóbbitól fel szoktam pörögni, gondoltam, pont fordítva hat rám. (Egyszer bevettem, mert kaptam még a 35. héten a méhfeszülésre. Többet sem.)

Nem voltam önmagam, nem tágultam. A szülés leállt, de a méhem dolgozott. Iszonyú fájások, miközben az ágyon vonaglottam. Fel nem kelhettem. A szülészem kirendelt egy kiütésekkel borított szülésznőt, akinek fájásokkor ujjal tágítania kellett. Borzalmas volt, most már tudom, ez a legdurvább erőszak volt. Ez egy anyavédelmi központ??? ‒ gondoltam, mi van máshol?

A fájdalomtól ki szerettem volna ugrani az ablakon, voltak ilyen gondolataim. Tizenhárom óra körül nagy riadalom lett a mellettem fekvő nőnél, tűt találtak a placentájában, még az előző szülésénél maradt a méhében, úgy került oda. Koraszülés volt. Jegyzőkönyv, több doki, néha amelyik ráért, tágított egy kicsit. Anyátok!!! Csak vonaglottam.

Tizennégy óra után már elvesztettem a türelmemet, kértem, segítsenek, mert megbolondulok. Ha kitépik a gyereket belőlem, az sem izgat, vágják fel a hasamat, csak történjen már valami. Hallottam, anyukám mindig telefonon érdeklődött, aztán elindult a kórházba.

Jött az orvosom is, és akkor mondta, nyomjak. Tolófájásom nem volt, talán mert volt egy méhszájsebműtétem 21 éves koromban. Ott lehetett valami gubanc, vagy így születtem, nem tudom. A gyerek nem jött, három nyomásnál rányomott a hasamra, és Petra megszületett. Na, ezt ügyesen csinálta, doktor úr!

Rendes volt, mert emlékezett, hogy kértem, hogy rögtön születés után adják oda, még ne vigyék el rögtön. Emlékezett rá!!! „Kéred?” ‒ kérdezte, és már nyúltam is utána. Boldog voltam!!! Jól összemaszatolt a kisasszony, úgy is maradtam másnap reggel is. Akkor mertem csak kérni tiszta ruhát, meg vártam a gyerekem. Csak másnap reggel kaptam meg!!!

Na, egy ideig nem szülök, gondoltam, az anyaságot eggyel is meg tudom élni….

K. T.

Gyurcika > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.