igaz történetek szülésről, születésről

502. nap: Mindenkinek más az útja (Berci)

Megjelent: 2012. febr. 19.

Nem akartam otthon szülni. Jobban mondva, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen létezik. Mégis kutattam, kerestem, már jóval a várandósság előtt. Egyfolytában az az érzés gyötört barátnőim szüléstörténeteit hallgatva, hogy „a szülések körül valami nem stimmel”. A gátmetszés taszított a legjobban. Majd én! Én majd megteszek mindent, hogy elkerüljem.

Közben két nagyon közeli barátnőmnek is kisbabája született. Az első barátnőmet meglátogatva szívszorongató látvány volt a kimerült, fájdalmaktól gyötört, kórházi folyosón sétáló anyukák látványa. A barátnőm Szilveszterkor szült. Pár óra vajúdás után kilátásba helyezték a császárműtétet, míg végül hasra gyakorolt nyomással, kínok között megszületett a kisfia, és a barátnőm hálás volt, ha nappal vagy éjszaka betolhatta a csecsemős nővérekhez a babát, és ő pihenhetett egy kicsit. Jól van ez így? Másik barátnőmmel ezen vesztünk össze. Jó időbe tellett, mire újra szóba álltunk.

Közben elkezdtem kutatni az után, hogyan is szülnék én, milyen lehetőségek van, hogyan lehet elkerülni a gátmetszést. Intimtorna-tanfolyam. És újságoltam is gyorsan a hírt a másik barátnőmnek, aki még szülés előtt állt. Van remény! Teljes elutasítás. A gátmetszés szerinte hasznos és szükséges. Újabb falak.

Elkezdtem falni a könyveket, Leboyer-től a Kismama magazin „Hol jó szülni” című összefoglalójáig. Rátaláltam a WHO-irányelvekre. Ezek szerint nem képtelenség, hanem tudományosan megalapozott, hogy a szükségtelen beavatkozásokat el kell kerülni. Mint egy sablont tettem a WHO-irányelveket kórházanként a statisztikák mellé. Három kórház kerülhetett szóba és a Napvilág Születésház. Sehol nem volt teljes az átfedés az ajánlások és a kismamák válaszai között, csak a Napvilág Születésháznál.

Be lehet vállalni a saját és a gyermekem egészségét érintő hátrányos kockázatokat? Nem. A szüléskérdésében nem lehet tévedni. Csak a legnagyobb biztonságban.

Be merem-e vállalni, hogy bár az egyik orvos így csinálja, de ha másikhoz kerülök, nem ugyanazt kapom? Nem, a szülés és az egészség kérdésében nem lehet tévedni.

Elmentem a Napvilág Születésház információs hetére. Azt hittem, ez egy olyan születésház, ami valamiféle magánkórház. Végigjártuk a hetet.

Ezzel párhuzamosan a kórházi tanfolyamot is. A férjem a kórházi tanfolyamon megkérdezte, hogy van olyan egyáltalán, hogy normális szülés? Egyfolytában csak a komplikációkról beszéltek. Az egyik doktor még viccelődött is az inkontinenciával, amelynek megmentője a gátmetszés. Mindenki nevetett a teremben. Csak nekem nincs humorom?

Meglátogattam az egyik budapesti alternatív kórház szülőszobáját. A nővérke leszidott, hogy négy hónapos pocakkal még minek jövök ide. Majd az egyik vizsgálaton meghallgattam a nővérkék beszélgetését arról, hogy milyen neveletlenek a kismamák szülés közben. Mindezt egy nagyon kényelmetlen szülőágyon ülve, ami még kismamaként sem volt kényelmes, milyen lehet szülés közben?

A Napvilág Születésház információs hetén végül elfogytak a kérdéseink, félelmeink. A helyükre gondos utánanézés, tudás költözött. Az én mindent megkérdőjelező Tamásomnak nagyon hálás tulajdonsága, hogy felnéz a tudásra és a tapasztalatra, és logikus, tudományos érvelés alapján meggyőzhető. A bábák az összes kérdését megválaszolták, az összes félelmét eloszlatták. Otthonszülésre készültünk.

Mindenkinek más az útja. Én tudtam, hogy minden rendben lesz, kétség sem volt bennem, hogy képes vagyok megszülni a gyermekem. A szülés napján a kórházban láttam, ahogy az anyukák vajúdási fájdalmak nélkül beköltöznek a kiírás napján. Ez nagyon mélyen megdöbbentett.

Még aznap megindult a szülésem. Hívtam Ágit. Azt mondta, most nem ő jönne. Mondtam, hogy jó, hisz mindenkitől ugyanazt kapom. És végül mégis ő jött. Valamit megérzett abból, amit nem mondtam ki, hogy őt akarom kezdettől fogva, hogy ott legyen a szülésemnél. Hozta Juditot, akivel az első perctől fogva tudtuk, hogy ő fogja doulaként kísérni a szülésem. „Jaj de jó, hogy Ti jöttetek!” Jókor jöttek. Már cseppet sem érdekelt, hogy meztelenül vagyok.

A szülésem amolyan „sima szülés” volt. Semmi különös. Hat és fél óra, kibírható egy első szülőnek. Fájdalmak tengere, de végig tudtam, hogy a folyamat hol tart, biztonságban és szeretetben éreztem magam. Ha valaki elmondja előre, hogy a rátekeredett köldökzsinór miatt tart ilyen hosszan a kitolás, biztosan nem lett volna ennyi erőm. De tudták, hogy ezt nem kell tudnom.

Megrágott szőlő kiköpése a kád szélére ‒ neveletlen kismama. És egy perc múlva nyoma sincs. Szerető kezek eltűntették.

Mélyen megindított a baba szülés utáni gyors nyákszívása a világ legtermészetesebb módján. Ezt a pillanatot soha nem felejtem el. Mint ahogy a szülés utáni puszit sem.

Tudom, hogy úgy láttam mindent közben, hogy nem volt nyitva a szemem, tudtam, ki mit gondol, ki hol áll. Ahogy később megbeszéltük a férjemmel, minden pontosan úgy zajlott, ahogy azt belső világomból érzékeltem. Amikor hányingerem volt, a férjemnek is az volt, annyira velem együtt rezdült a folyamatban.

A húgom pár órásan ölelte meg az unokaöccsét, és mivel nem voltak bevérezve a szemeim, tudtam járni, és tudtam örülni mindennek – nem úgy, ahogyan nem olyan régen szült ismerősei –, az a pillanat őt is magával ragadta, és ekkor eldöntötte, hogy ő is otthon szüli meg a gyermekeit.

K. M.

Berci apa szemszögéből> 
Jázmin > 

Véletlenül kiválasztott mesék.