igaz történetek szülésről, születésről

1173. nap: Szolgálat alázattal és tudással (az első: Ábel)

Megjelent: 2013. dec. 21.

Emlékszem, amikor tizenévesen fiatal pár voltunk későbbi férjemmel, vettük akciósan a Kismamák és kisbabák nagykönyvét. Fogalmunk nem volt még akkor, hogy ez milyen távoli szemlélet tőlünk. De hát a várandós ismeretekért vettük, úgyis otthon fogunk szülni…

Amikor várandós lettem, 10 évvel később, 25 évesen, az első gondolatom az volt, hogy Biztonság. Az elsőt inkább megszülöm kórházban, hogy tudjam, milyen is az a szülés. Persze, kizárólag alternatív szülőszoba jöhet szóba, aztán a második gyermeket majd otthon szülném. De a férjem erősködött, hogy nézzünk utána, fiatal korunk óta otthonszülésre készülünk. És így eljutottunk Ágiék információs estjére, két hónapos várandósan. Lelkesedtünk: hogy lehet és nem törvényellenes, és szaksegítséggel. Háborítatlanul. De örültünk! Néhány közeli rokonnak, barátnak elmondtuk, de azért nem mindenki osztozott lelkesedésünkben… Egy távolabbi baráti pár szintén ezen az úton járt pár hónappal előttünk, ők segítettek. Az információs héten voltam félidős. Öröm volt ott ülni, hallgatni őket, Ágiékat, tanulni a születés, szülés csodáját. Úgy éreztem, hogy bennük megvan a kellő tudás és megfelelő szemlélet. Bizonyosság: csak velük szeretnék szülni! Megvan a vágyott biztonság!

A hónapok ezután gyorsan teltek, boldog várandós voltam. Hányinger, testi panaszok minimálisak. Szüleimnek csak a végén mondtuk el, hogy mire készülünk, a döbbenet után apukám lelkiismeretesen utánaolvasott: Kismama-újságcikkek, hollandiai minta stb. Nem mondom, hogy helyeselte, de elfogadta. Anyukám azt mondta, hogy ő saját élményei alapján megérti a választásom.

Egy szerdai nap elindult a folyamat. Délután tízperces összehúzódások. Baranyai városunkból autóval elindultunk Pestre, nővéremhez, akinek a lakásába készültünk fogadni őt. Az úton ötpercenként jöttek a húzódások, és akkor nem tudtam beszélni, de nem mondanám fájdalmasnak. Egész más volt, mint amit addig fájdalomként éreztem. Mikor Ági 23 óra fele megvizsgált, minden rendben volt, akkor megnyugodtam igazán. Amikor úgy érzem, hívjam, mondta. Hazamentünk és vajúdtam.

Egyedül. Halkan szólt zene, elküldtem aludni férjemet és nővéremet. Egyszobás a lakása, ott aludtak mellettem, én meg hallgattam a zenét, csukott szemmel befelé figyeltem. Néhány gyertya égett. És jöttek a húzódások, és ringatóztam. Szép volt így, ringani, befelé figyelni. Aztán erősödtek a kontrakciók, a zene is, a mozgásom is.

Majd egy ponton túl nem volt jó egyedül. Onnantól már kellett mellém a férjem. Masszírozta a derekam, borogatásokat készített. Hiányzott valami jó ülőke, egy támla nélküli székre párnákat tettem, és azon ringatóztam. És egyre jobban szűnt meg minden körülöttem, másként érzékeltem. Nem volt gondolatom, hogy hol tarthatunk, milyen szakaszban, milyen nyitott a méhszáj stb. Csak vitt a folyamat. Hullámok, zene, elmerülés.

És újabb határ. Jöjjenek Ágiék! És jöttek. Csendben, nem is tudom, hogy pakoltak, öltöztek át. Csak ott voltak. Ági megvizsgált, mondta, hogy látja, már a borogatás, kényeztetés családi körben megvolt. Ha végiggondoltam volna, már lassan a kitolásnál tarthattunk, de ez akkor nem tudatosult. Csak az összehúzódások voltak fontosak. Mindegyik közelebb visz őhozzá. Ahogy a férjem tartott, nyakában a két kezem, térdeltem. Együtt voltunk, mi ketten és a babánk. Húzódás, ő megy lefelé, lassan. Nincs kontroll bennem, hogy jó-e így, nem telt-e el már sok idő stb. Semmi, csak a hullám és a belső mozgások. Nagyon fájt a derekam, és kedves Luca doula masszírozta a derekam. Nyolcasokkal, magabiztosan. Kitartóan. Egyszer felötlött, hogy bírja még a keze… Én, aki szemérmes vagyok, négykézláb, meztelen vajúdtam, és nem éreztem őket idegennek, nem feszélyezett a helyzet.

Benn voltam és kettesben a férjemmel. Máshol. És mégis intenzíven jelen. Ágiék nem álltak közénk, lehettünk ketten a férjemmel, lehettem ott bent magamban. Nem zavarták ezt. Csak támogatták. Szolgáltak. A szó legnemesebb értelmében, a Természet iránt való alázattal és tudással. Én ilyen szolgálatot talán gyermekként éltem meg, mikor anyukám ápolt. De ők nem rokonaim, barátaim, mégis úgy szolgáltak, mint senki felnőtt létemben. És ebben nem a személyem volt fontos. Hanem a Szülő Nő. Mint a szülés-születés Beavatottjaiként segítették a Világra készülőt és az Anyává Válót, magabiztos kezet nyújtva, amikor kell. Ismerték az Utat.

Szétpattant a burok, meleg életvíz öntött el mindent. Mintha egy lufi kipukkadt volna, nagyon hasonlíthatatlan érzés! Nem kiabáltam, szinte nyögdécseltem csak, de nem megfelelésből, vagy mert úgy gondoltam jónak, hanem nem kellettek a külső hangok. Akkor és ott nekem így volt jó.Abel 2

Úgy éreztem, nem tudom, mennyi idővel utána, hogy így nem tudom megszülni a babánkat. Máshogy kell, így olyan, mintha visszacsúszna. Felálltam, bíztattak Ágiék, hogy keressem meg azt a helyzetet, ami jó, akár állva. Eszembe jutott egy olvasmányom, hogy az asszonyok (talán zsidó nők?) a férjük ölében ülve szültek. És de jó volt! Ott ült mögöttem a férjem, és ez a helyzet! Mintha kitágult volna a világ!

Ági kérdezte, jólesik-e a gátmasszázs, amit csinált, nem emlékszem, mivel. De az nem volt jó. Akkor olajra váltott, és az nagyon jólesett. Szabadott megmondani, hogy valami nem jó. Nem kellett viselkedni, udvariaskodni.

Ági szólt, hogy látszik a kis feje búbja már, és kértük, hogy megnézhessem. Fürdőből hoztak tükröt, és én láttam a kis haját. Odanyúltam, megsimogattam, mosolyogtam. Mennyi erőt adott! Behunytam a szemem és elbúcsúztam: „Most elengedlek”. És rányomtam egy húzódásra. Úgy ki is „száguldott” belőlem ő, hogy Ági egyik keze a fején, másik a lábát kapta el. Ott volt ő, akit vártunk: Ábel. És sírtam az örömtől… Megfogtam, szoptattam, meleg kis teste… Felejthetetlen. Béke. Hármasság.

Amikor később játszótereken beszélgettek anyukák, ki hány órát és mekkora fájdalmakkal vajúdott, sajnáltam őket, de nem tudtam csatlakozni a beszélgetéshez. Nekem szép szülésem volt. Szentség.

És ahogy világra kísérték az Utat igazán ismerők, és ahogy segítettek nekem is bejárni a sajátomat, azért Hála. Az Ajándék az élettől. Tőled, Ági. Viszonozni nincs mivel, ez nem mérhető össze mással. De bízom, hogy az érzések eljutnak. Szavakon, távolságon, bármin át elérnek. Küldöm, Ági!

B. K.

Simon > > >
Róbert Levente születése anyaszemmel > > >
Róbert Levente születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.