igaz történetek szülésről, születésről

1285. nap: Koncentrikus körök – bábamese

1285. nap: Koncentrikus körök – bábamese

Andrea éjfél körül hívott először. Nem volt autóm. Olyan szüléstámogatót kellett hát keresnem, akinek van. Lilla, akire egyébként is gondoltam, jó lesz. Azonnal fölkapja a telefont, mint aki várja a hívást.

Szerencsére nincs forgalom, éjjel van. Néhány szót mondok Lillának Laciról és Andreáról. Messze laknak. Útközben még egyszer fölhívom őket – minden rendben, minden halad a maga útján. Nyugodtak, kedvesek.

Végre megérkezünk. Laci a hideg, novemberi éjszakában félmeztelen, rövidnadrágban jön kaput nyitni. Bezárja a kutyát, elveszi a táskát, betessékel egy érdekes dzsungelbe – a házukba. Növények, fák, képek, spárgával befont lépcső, szeretettel, sajátosan berendezett otthon. Kikötünk egy párás, gyertyával megvilágított helyiségben, amit nagyrészt egy házilag előállított, meleg vizes medence foglal el, ebben szoktak máskor is fürdeni, mosakodásra a zuhany szolgál. Csönd van, nyugalom.

Andrea a medencébe vezető lépcső mellett áll, fogja a korlátot, a víz nyakig ellepi. Alighogy üdvözöl, magával ragadja egy kontrakció – belemerül abba is, a vízbe is, lassan, de biztosan. Kapok egy fürdőruhát. Beszállok a finom, meleg, lágy vizű medencébe. Lilla kintről fog segédkezni. Laci a lépcsőnél térdel, időnként Andrea kezét fogja, ha ő nyújtja, de amúgy „csak” hagyja, követi, vele van.

Szívhanghallgatás – tökéletes. Vizsgálat: Hoppá! Ez valami más, mint két hete! Akkor a baba fejét éreztem, most nem! Nem is tájékozódom jobban, akkora a meglepettségem – kihúzom a kezem, és figyelmet kérek Laciéktól, hogy megbeszéljük az új, váratlan helyzetet. Faros a baba, a méhszáj gyakorlatilag eltűnt, a kórház közel van. Tudjuk, hogy Andrea átlagos termetű, a baba pedig nem nagy, egyértelműen kifér. Magamban hajlok arra, hogy otthon maradjunk, de ez csak belső érzés, a szakma szabályai ellene szólnak, azt fogom képviselni.

A kockázatokat nem is tudom sorolni, mert Andreát megint beborítja egy kontrakció. Amikor „visszajön” közénk, újabb vizsgálatot kérek. Jaj, ez meg mi? Bekapta az ujjam és szopja! Tehát nem is far! Ez a baba arca! Arctartás! Még nem láttam arctartással hüvelyen át megszületni.

Hosszú klinikai gyakorlatom alatt mindig császármetszést végeztünk, ha valakinek arctartásban volt a babája. A régi bábakönyvben ugyan olvastam arctartásos, normális úton született gyerekekről, meg a mi szülészeti tankönyvünk is írta, hogy előfordul ilyen. – „Nem faros – mondom Andreáéknak a következő két kontrakció között. Föllélegeznek. – Hanem annál is rosszabb! Arctartás!” Lelombozódnak. Kórházba kell menni!

Megint egy kontrakció. Minden kontrakció után, abban a rövidke egy percben magyarázom a komplikációk lehetőségét. Andrea nem akar kórházba menni. Lacira néz. Ő csak fogja a kezét, nézik egymást. „Csak kijön” – így Laci. „Ki, érzem” – válaszol Andrea. Minden kontrakciónál egyre lejjebb jön a baba, a szívhangok kifogástalanok. „Nem megyünk” – döntenek.

Nyugalom, izgalom, koncentrált figyelem, tökéletes összhang, összefogás ötünk között. Mély, hatékony elmerülések a kontrakciók alatt. Állunk Andreával a medencében, körülfogjuk a babát, bennünket meg körülfog Laci és Lilla támogató ereje. Körök, koncentrikus körök.

Andreából nemsokára előtör egy hangos, erőteljes kiáltás, és megszületik Andriska. A feje ormótlan alakot öltött a rendellenes térviszonyoktól, az arca fekete a véraláfutástól, csupa-csupa ödéma, a szája élénk rózsaszín, háromszorosára dagadva, a szemét se tudja kinyitni, úgy bedagadt, de azonnal keresi és találja Andrea mellét, aki boldogan ül a lépcsőn. Laci meghatottan átöleli őket.

Két óra múlva, amikor otthagytuk őket, Andris már gyerekformát öltött. Ma is gyönyörű, egészséges, vidám kis ember…

G. Á.
(Részlet az Inda című könyvből. Az illusztráció: Marcel Duchamp, Rotorelief)

Véletlenül kiválasztott mesék.