igaz történetek szülésről, születésről

423. nap: A sokfogásos ebéd (Nimáj)

Megjelent: 2011. dec. 2.

A muki sokkal tovább időzött odabent, mint ahogyan arra számítani lehetett. Nagyon megörültem, mikor egy hétfő délelőtt azzal hívott a feleségem, hogy szerinte elkezdődött. Gyorsan befejeztem az épp elkezdett munkámat, elkértem magamat a főnöktől, és elmentem Emeséért. A hó akkor már sűrű pelyhekben esett, kezdte belepni a várost…

Hamarosan megjött Ilike, a doulánk, akit a feleségem a kismamajógán ismert meg, és késő délután már meg is kérte Emese a bábákat, hogy induljanak el hozzánk Egerbe. Az egyre nagyobb hóesés ellenére pár óra múlva meg is érkezett a csapat: Ági, Juli és Kinga! Ekkor azt éreztem, hogy minden sínre került: mint amikor egy sokfogásos ebéd főzésekor minden hozzávalót sikerül beszerezni és feltenni a tűzhelyre. Biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz, és az előérzetem most nem csalt meg.

Ágiék egy lendülettel át is vették a terepet, pillanatokon belül tájékozódtak, hogy mit merre találnak, és azonnal gondjaikba vették vajúdó feleségemet. Egész eddig volt mit csinálnom, de innen már nem igazán akadt tennivalóm, csak szemléltem az eseményeket, és néha megfogtam Emese kezét. Csak úgy röpült az idő!

Úgy tűnt, hogy egyre jobban fáj a feleségemnek a szülés, de a bábák hol megmasszírozták, borogatták, hol kedves szavakkal megnyugtatták. Kisfiúnk néha el-elbújt, Juli alig tudta megtalálni a szívhangját ‒ ami viszont olyan erős volt, mint egy mozdony zakatolása, a hozzáértő bábák szerint. Emese kezdett egyre inkább elrévülni, csak néha nézett körül látó szemekkel, olyankor biztatóan rámosolyogtam. A bábák is el-elszundikáltak (különösen Kinga és Juli tűnt nekem fáradtnak), benne jártunk már az éjszakában.

Aztán hirtelen felgyorsultak az események, egyre erősebb és sűrűbb fájások jöttek, és Ági azt tanácsolta a feleségemnek, hogy feküdjön az oldalára, így segítse a mukit a helyes irányba való befordulásban. Ez még jobban fájt neki, de hősiesen megcsinálta ‒ ahogy minden mást is, amit korábban mondtak neki.

Segítettem neki az ágyról felállni, és épp indultunk volna vissza a fotel felé, amikor erősen belém kapaszkodott, és hangos nyögések közepette elkezdte kitolni a kisfiúnkat. Hirtelen mindenki ott termett, és nagyon ügyesen világra segítették Nimájt. Egy tiszta törölközőbe csavarva odaadták Emesének, aki bőgött a gyönyörűségtől, és persze én is meghatódtam egy kicsit, nagy dolgoknak voltam tanúja, akárhogy is.

Aztán mire feleszméltünk az izgalmakból, azt vettük észre, hogy kedves vendégeink mindent szépen elpakolnak és rendet raknak. Kisfiúnk is megmutatta tudományát, és követelőző hangján elkezdett tej után énekelni: lá-lá-lá-lá!

Miután jóllakottan elaludt, és már a vendégeinktől is elbúcsúztunk, nézegettük pár órát a kisfiúnkat. Nem tudtunk betelni a látvánnyal! Emese kijelentette, hogy akár most azonnal kész egy másik gyermeket is megszülni. Ezt nehezemre esett elhinni, mert láttam, mennyi szenvedéssel járt a vajúdás, de feleségem arca ragyogott. Ilyen boldognak nem láttam még azelőtt, így kénytelen voltam elfogadni, hogy komolyan gondolja! Kénytelen-kelletlen lefeküdtünk aludni, pedig annyira jó volt együtt lenni!

Végezetül: Köszönjük, kedves Ági, Juli és Kinga, hogy velünk voltatok életünk egyik legszebb eseményén! Köszönjük, hogy annyi mindent segítettetek! Reméljük, hamarosan megfogan a kistestvér, és az ő születésekor újra együtt leszünk!

N. Á.

Véletlenül kiválasztott mesék.