igaz történetek szülésről, születésről

1277. nap: „Jó kis fájás!” (Artúr születése apaszemmel)

1277. nap: „Jó kis fájás!” (Artúr születése apaszemmel)

Lassan fél év eltelik, mire van ihletem, hogy leírjam azt a pár órát, amikor együtt örültünk, sírtunk, küzdöttünk Artúr születése előtt. A küzdelem, bár inkább a szülést megelőző napokban volt észlelhető, hiszen túlhordtuk, és félő volt, hogy ha nem bújik ki időben, mehetünk a bajszos mészároshoz.

Huszonkettedikén estefelé viszont úgy tűnt, hogy Artúr elindul. Anya arca egyre sűrűbben torzult el, és megkönnyebbülve konstatáltuk, hogy ez már a vajúdás. Én azt gondoltam, hogy még nem vagyok kész levezetni egy szülést, ami nekem úgy tűnt, bármelyik percben megtörténhet, ezért rábeszéltem Anyát, hogy akkor most rögtön hívja Ágiékat.

Viszonylag hamar ideértek. Olyannyira, hogy Anya egy időre el is felejtette, hogy várandós: „Kávét? Teát? Nem vagytok éhesek?” Ebből Ágiék rögtön tudták, hogy ez azt jelenti, nekik már föllőtték a pizsamát. El is vonultak aludni hamar, hogy visszazökkentsék Anyát. Nem tudom, mennyi idő telt el, de Ági pontosan akkor jött elő, amikor kellett, s rögtön utána Adria is.

Nem emlékszem, hogy bármilyen tanácsot is adtak volna. Se nekem, se Anyának. Észrevétlenül tették a dolgukat, követték Anyát, kenegették mindenféle kencével, a kádban locsolták, masszírozták.

Valahogy, mire odaértünk, már meg volt neki „ágyazva”. Ő letérdelt, én szembe leültem vele egy székre, és fogtam a kezeit, illetve az ölemben támaszkodott. Átfutott az agyamon, hogy az a nő, akit nyolc éve magamba bolondítottam, és akiért majd megőrültem, hogy ha nem lehet az enyém, most itt térdel, és az életünk második közös főművét készül kicsalogatni magából. Ez kb. egybeesett azzal, hogy Artúr feje kibújt. A teste még bent volt egy darabig.

Felsírt! Felsírt, miközben még csak a feje volt a világon. Ági „megdorgálta” őt: „Ejnye-bejnye, még nem szabad sírni”. Aztán kibuggyant, s már rögtön ott termett Anya cicijén, félhomályban, betakarva. Szeme nyitva volt, hamar megnyugodott. Hosszú perceken át sírtunk, nevettünk, szerettünk.

Aztán felhívtam aggódó anyámat, aki egy szinttel lejjebb végighallgatta Anya áriáját, és nyugtattam őt, hogy minden rendben van. Furcsa mód, nem tudtam válaszolni a profán kérdésére, hogy fiú-e vagy lány. Kérdeztem Anyát, ő sem tudta. Aztán a bábákat. Ők is néztek egymásra, és tippelgettek. Végül bekukucskáltak a törölköző alá egy zseblámpával, és egyértelmű jelét adta Artúr, hogy ő márpedig Artúr.

Békesség volt és nyugalom. Nekem a harmadik fiam. Anyának a második.

T. T.

Bendegúz születése anyaszemmel > > >
Artúr születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.