igaz történetek szülésről, születésről

1578. nap: A kis vakond (Eszter)

1578. nap: A kis vakond (Eszter)

Amikor Esztert vártuk, akkor is az M. kórházba jártunk ugyanahhoz az orvoshoz, mint Annával. Ezúttal is úgy történt, mint az előző alkalmakkor, ha megkérdeztük vizsgálat után, hogy mivel tartozunk, azt mondta, semmivel, de ha adtunk, elfogadta a pénzt. Ennek örültünk, mert sok helyről hallottuk, hogy a szülészek előre megmondják, mennyit kérnek a vizsgálatokért és a szülésért. Ez téma volt szülés után a gyerekágyas osztályon is, hogy kinek mennyi a tarifája. Én büszke voltam a mi orvosunkra, hogy ő nem olyan.

Közben szorgalmasan jártam havonta a védőnőhöz is, mert mondták, hogy azt is kell. Nem nagyon értettem, oda miért kell mennem, amikor az orvos is elvégzi ugyanazokat a vizsgálatokat is, mint ő, csak néhány nap különbséggel. Lehet, hogy azért is voltak ezek számomra terhes vizsgálatok, mert túl gyakoriak voltak. Meg akartam számolni, hogy hány alkalommal mentem különböző vizsgálatokra. Az Eszterre vonatkozó kiskönyvet nem találtam meg, de az előző várandósságra szólót igen: 12-szer voltam nőgyógyásznál és hatszor védőnőnél, ezen kívül volt még a fogorvos és a körzeti orvos. Pedig viszonylag panaszmentes voltam akkor is, a Candida gombát leszámítva, ami az első három várandósságomat szinte végigkísérte, mindig csak a szülés után múlt el.

A szüléskor pedig már nagyon rutinosak voltunk, és jó sokáig vártunk itthon, amíg már nagyon régóta, nagyon sűrű és nagyon erős (már beszélni sem tudtam) fájásaim voltak. Így történt aztán, hogy a kórházban elmaradt a beöntés és borotválás, a kötelezően aláírandó papírokat pedig nemhogy elolvasni (azt egyáltalán nem), de aláírni is alig tudtam.

Még otthonról felhívtuk az orvosunkat, aki éppen a Balatonnál nyaralt, azt mondta, ő is elindul. De később sem érkezett meg. Pár nap múlva kiderült, mégsem indult el, mert várta a kórház jelentkezését, hogy érdemes-e jönnie.

Szóval az ügyeletes orvos vizsgált meg. Vizsgálat közben közölte, hogy burkot repeszt. Nem kérdezte! Minden mindegy volt már, egybefüggőek voltak a kontrakciók. Vizsgálat után szerettem volna felöltözni, álltam ott egy darabig, hogy majd csak segít valaki, már a következőt vizsgálták, azzal sem foglalkoztak, hogy még én is bent vagyok a függöny mögött. Valahogy mégis kikerültem onnan, és megkezdtem a szokásos sétát.

Amikor már bemehettünk a szülőszobába, nagyon reménykedtem, hogy most már hamar megszületik a baba, de a hasamon a CTG-vel ülnöm kellett. Ráadásul jó hosszú ideig felénk sem nézett senki. Legalábbis én már nagyon vártam, hogy jöjjön valaki, és vegye le azt a szerkentyűt, hogy újra mászkálhassak. Aztán jött is egy kedves szülésznő, levette a gépet, közben látta, hogy minden összehúzódásnál az egész testemet megfeszítem. Mondta, hogy próbáljak meg lazítani, mert így nagyon el fogok fáradni. És igaza volt, sokkal jobban éreztem magam, hogy nem szorítottam minden alkalommal a szék karfáját. Lehet, hogy sétálás közben ez a lazítás magától ment. Később kaptam egy széket, arra támaszkodva kellett nyomnom néhányszor (nem tudom, miért), majd a szülőágyon folytathattam a fájások alatti nyomást. A gátvédelemre nem emlékszem, a kibújás pillanatáról pedig arra, hogy nagyon fájt.

De épen és egészségesen megszületett a kicsi Eszter lányunk! Őt is rám tették egy kicsit, majd jött a köldökzsinór elvágása, mérés, öltöztetés stb. Aztán apukája ölébe került, amíg engem varrtak. Na, ez nem olyan volt, mint az előző. Minden tűszúrást éreztem, pedig elvileg kaptam érzéstelenítőt. Az első szúrás fájdalma váratlanul ért, önkéntelenül felemelkedtem, erre rám szólt az orvos, hogy ne ugráljak. Nem is ugráltam többet, de nagyon nehezen bírtam. Olyan sokáig tartott, hogy nem is tudom elképzelni, mit varrt annyi ideig. Mondani meg nem mondta, igaz, nem is kérdeztem. (Most jut eszembe, hogy a két kórházi szülésnél nem emlékszem, hogy jött ki a méhlepény, nem is rémlik.)

Végre aztán ezúttal is hármasban maradtunk. Nagyon békés emlék.

Még a szülés előtt megkérdeztük az orvosunkat, hogy szülés után leghamarabb mikor lehet hazamenni. Meglepetésünkre azt válaszolta, hogy két-három óra elteltével, ha minden rendben van. Végül nem mehettünk haza, mert az ügyeletes nem engedett, ő nem tudott erről a lehetőségről. Pedig akkor lehet, hogy elkerülhettük volna, hogy Eszter fölöslegesen kapjon egy oltást. Valakinek ugyanis feltűnt másnap, hogy nem volt benne a kiskönyvben a Hepatitis B vizsgálat eredménye, a védőnőnél sem volt meg, a nyaraló orvosunkat nem lehetett elérni, az én szavam pedig nem számított. Azt azért mondjuk nem értem, miért nem lehetett utánanézni, ugyanabban a kórházban vizsgálták azt is. Talán az oltás egyszerűbbnek tűnt… a kétrészes oltás második felét végül nem kapta meg, mert előkerült az orvosunk.

Otthon még napok múlva is kicsit furcsa volt Esztert kézbe venni, szoptatni, mert a világos színű Anna után ez a kislány koromfekete volt. Apukája szokta is neki mondani, hogy kis vakond. Mostanra azért már egészen megszoktuk. Jó, hogy itt van ő is, már 12 éve!

H. G. K.

Anna > > >
Veronika > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.