igaz történetek szülésről, születésről

957. nap: Nem Tamás, Renáta!

957. nap: Nem Tamás, Renáta!

Fiatal házasok voltunk a párommal, és terveztük az első babánk érkezését. Jártunk az Optimális Családtervezési Központban, szedtem a babavitamint a várandósság előtt, és amikorra terveztük a fogantatást, első alkalommal meg is fogant a bébi.

Aztán azt is tudtuk biztosan, hogy nem szeretnénk intézményben szülni, így már a fogamzás előtt alaposan körbejártuk a lehetőségeket; így ismerkedtünk meg Ágival.

Tizedikén aztán elérkezett a nagy nap, hajnalban beindultak a rendszeres fájások. Klári barátnőm akkor még szülésznőként dolgozott egy budapesti kórházban; így az éjszakai műszakból egyenesen hozzánk jött, hogy velem legyen addig, míg Ági megérkezik.

Dél körül aztán megjött a „váltás”, Klári hazamehetett. A baba érkezése lassan haladt, lassan tágult a méhszájam, így Ági úgy saccolta, hogy délután négy óra körül fog megszületni az első csemeténk. Ezt megmondtuk a rokonoknak is telefonon – később ennek még lesz jelentősége.

Elég monotonon zajlott a vajúdás, nagyon lassan halad előre a szülőcsatornában az a csemete. Délután négy órakor aztán egyszer csak nyílt a bejárati ajtó – a nagyszülőknek is volt kulcsa a lakáshoz –, hogy jöttek megnézni a babát! Ági kerekre nyílt szemekkel, ugyanakkor elég határozottan kitessékelte a hívatlan vendégeket a lakásból. Érdekes jelenet volt, bár én nem sokat fogtam fel belőle, mert eléggé el voltam foglalva azzal, hogy fájok…

Aztán eljött az este nyolc óra, és a baba csak liftezett a szülőcsatornában oda-vissza. Látszott már a hajas buksija, de már nem volt annyi erőm, hogy kinyomjam őt; nagyon elfáradtam.

Ági éppen azt kezdte mondani, hogy be kellene menni kórházba…, és öt fájás múlva, este háromnegyed kilenckor meg is született a „csúcsfejű” kisbabánk. Ági bebugyolálta, a hasamra tette, és vártuk a lepény születését.

Addig a büszke apuka elkezdte értesíteni a kedves szülőket, hogy megszületett, kisfiú, és Tamás a neve… Én meg a bebugyolált baba arcocskáját néztem, és nekem nagyon lányosnak tűnt a pofija. Elkezdtem a takaró alatt matatni a lába között annak a csöpp gyereknek, és azt állapítottam meg, hogy lány. Aztán Ágitól is megerősítést kaptam, igen, kislány! Ezek után a büszke apuka kezdhette a telefonálást újra, hogy elmondja, nem Tamás, Renáta!

Szerintem nem is történhetett volna másképp, mert a drága férjem azóta is olyan szórakozott, mint akkor 16 évvel ezelőtt. De ez így volt jó, ahogyan volt!

H. K.

Dorottya > > >
Boglárka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.