igaz történetek szülésről, születésről

912. nap: Nyugodt, természetes, napfényes-szépséges (Marci születése)

912. nap: Nyugodt, természetes, napfényes-szépséges (Marci születése)

Pár szóban: Nyugodt, természetes, napfényes-szépséges, a végén meglepően intenzív (fájdalmas, de haladós).

Bővebben: Hajnalban találkoztam a nyákdugó első adagjával. Aludni még tudtam, de gyanítom, hogy már lehettek kontrakciók, mert rengeteg marhaságot összeálmodtam az éjjel. Reggel logisztika, ki vigye el a nagyot, telefonok, lehet, hogy valami/valaki indul, meglátjuk.

Ha a szülésre gondoltam a pocakosság alatt, akkor úgy láttam magam, hogy éjjel, a fürdőben és nagyon gyorsan szülöm meg ezt a babát. A bábákkal beszéltük is, hogy azért igyekezzek időben szólni, ha lehet… Mivel Anna bő egy héttel a kiírás előtt született, ami engem váratlanul ért (jó vicc, tudom, 39. héten meglepődni ezen…), most hamarabb ráfordultunk a dologra, minden készen állt, már két hete minden nap úgy voltunk, hogy akár ma is lehet… Szerettem is volna minél hamarabb kint tudni a babót, mert már a 36. heti ultrahangon nagyobbnak mérték, mint a nővére volt születésekor. Aztán végül pont időben indult neki a nagy útnak…

Szóval péntek reggel, édes kettes Apával, néha egy-egy kontrakció, változó időnként és intenzitással. Elég sokáig attól tartok, hogy ez még leállhat, vaklármát nem szeretnék.

Pakolászunk, rendezkedünk, előkészülünk. Csinálok egy adag joghurtot. Gondolkodom az almás sütin is, amit terveztem, hogy milyen jó lesz majd a szülés után „0. szülinapi tortának”, aztán végül elvetem az ötletet. Nem sok idő összedobni, de azt érzem, elvinné a figyelmemet, leállna a folyamat. Anyu hoz ebédet, én már csak a rétesből eszem kicsit.

Kezdenek erősödni-rendszereződni a fájások, telefon a bábáknak, most már lassan jöjjenek. Tovább pöszmögünk ezzel-azzal, bár én már inkább csak rovom a köröket, folyamatosan sétálnom kell. Andris elkezdi masszírozni a derekam, vécékörök, tisztulok, nyákdugódarabok továbbra is…

Aztán megérkeznek a bábák, de jó, szívhanghallgatás, minden rendben. Azért kicsit kizökkenek. Andris vizet enged a kádba. Annával sok-sok órát vajúdtam ott, próbáljuk meg most is. De nem találom a helyem, öt perc után kiszállok. Inkább állva, a konyhapult pont jó támaszkodni. Ha kérdezik, mit segítsenek, mit szeretnék, nem tudom megmondani. De jólesik a borogatás, a masszírozás.

Andris eleinte a háttérben, gondolom, ő se találja a helyét. Hallom, hogy számítógépezik. Idegesít. Kapcsold ki. Kikapcsolja. Picit később: „Inkább gyere ide!”. Onnantól belé kapaszkodom, támaszkodom, ölelem, húzom, terhelem. Tart. Itt van. Velem van. Olyan jó!

Durvul a dolog, egyre hangosabb vagyok. Fárad a lábam, jó volna leülni. Áttelepülünk a szobába, pont oda vackolódunk be, ahol Anna született. Megint Andris ölében ülök, ez jó, ez ismerős. De a kontrakciók ereje meglep. Ordítok, jólesik hangot kiadni, sőt, azt hiszem, most máshogy nem is bírnám.

Azért lassan kijöhetne már ez a kölök, ez így nagyon fáááj! Na, még egy kis pihenő, még egy menet, jön, feszít, érzem. Kint van már a feje? Még nem, mindjárt. Aztán hallom nyöszörögni. Pedig még nincs kint egészen, nyomjad még egy picit. Nyomom.

Megérkezik. Fordulás, rajtam a kis kalimpáló gyönyörűség, fiú, nahát, de jó!

A gátam is jó, a szopizás is jó, minden olyan jó.

Hála. Nyugalom. Csoda. Áldás.

V. O.

Anna > > >
Zsófi születése anyaszemmel > > >
Zsófi születése nagyiszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.