igaz történetek szülésről, születésről

602. nap: Ha előre tudta volna… (Alíz születése)

Megjelent: 2012. máj. 29.

Júliusban született meg első lánykánk. A várandósság alatt csak egy dologban voltam biztos: hogy nem akarok a helyi kórházban szülni. Nem akarom, hogy elvigyék a babámat, hogy tápszerezzék. Nem akartam sokágyas szobákba kerülni, nem akartam folyosói közös, kétes tisztaságú vécét használni húsz másik, frissen szült nővel.

Végre találtunk egy jónak tűnő kórházat és egy szimpatikus orvost. Mivel nem nagyon voltam tisztában a lehetőségeimmel, nem tudtam, pontosan mi az, amit akarok, és mi az, amit nem. Bíztam az orvosomban és abban, hogy jó helyen leszünk – én és a babám. Ha már orvos és kórház, csak tudja mindenki a dolgát, és bizonyára a legjobbat akarják nekem… Bíztam bennük.

Erre lett egy 41+1-re indított szülésem oxitocinnal, burokrepesztéssel, folyamatos CTG-vel, hasbakönyökléssel, EDÁ-val, fekvő helyzetben, gátmetszéssel. Majd a doki közölte, hogy ha előre tudta volna, hogy négy kiló fölötti a gyerek, bizony megcsászároz…

Szülés után bár egy ideig nálam lehetett a baba, de rövid idő múlva elvitték fürdetni csap alatt, kapott antibiotikumos szemcseppet, és egy pólyába bebugyolálva hozták vissza. Hogy aztán két óra múlva ismét elvegyék tőlem hosszú órákra.

Az első hónapokban nem is gondolkodtam a szülésen. Nem volt traumatikus, de végig bennem volt, hogy nem tudok magamtól szülni…, hogy nem akkor született Alíz, amikor ő akart, hanem amikor a doki akarta. Nem hagyta meg a lehetőséget sem nekem, sem a gyerekemnek, hogy a természet rendje szerint születhessen…

Sz-H. L.

Víta születése anyaszemmel > > >
Víta születése apaszemmel > > >
Mikes születése anyaszemmel > > >
Mikes születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.