igaz történetek szülésről, születésről

859. nap: Arctalan, névtelen segítőkkel (Száva)

859. nap: Arctalan, névtelen segítőkkel (Száva)

Csilla érkezése után másfél év múlva jelentkezett a következő babánk, akit annak rendje-módja szerint terveztünk.

Három hónapos várandósan megéreztem, hogy megint kislányunk lesz. Ennek két jele volt: a várandósságom alatt erős késztetést éreztem, hogy rózsaszínű ruhákban járjak, pedig korábban egyetlen rózsaszín ruhám sem volt, egyáltalán nem szerettem ezt a színt. A másik jel az volt, hogy már ekkor megéreztem a baba nevét: Száva. Zsolt már az előző babánál szerette volna ezt a nevet, de én akkor tiltakoztam ellene. Most minden ösztökélés nélkül „választottam” a Száva nevet. A várandósságom közepén el is látogattunk a Száva folyó forrásához, szép emlék ez nekünk.

Ez a várandósságom is minden gond nélkül zajlott, igaz, mivel egy kicsi gyereket kellett ellátni, játszótérre menni, így keveset tudtam pihenni, és a végén már nagyon éreztem, hogy teher a pocak. Talán ezért is történt az, hogy Száva két héttel korábban, a 38. héten született meg. Nagyon sok részletre nem emlékszem már, összefolytak az emlékek, a szülés emlékei, hiszen elég hasonló volt az előző szüléshez.

Azt hiszem, kényelmességből és mert 90%-ban elégedettek voltunk, maradtunk ugyanannál a doktornőnél és kórháznál. Akkor azt gondoltam, hogy a kitolási szak kényelmetlensége miatt nem váltok, maradunk a kipróbált úton, a doktornőt pedig kedveltük, mert laza volt, elfogadó, a várandósságot egy természetes állapotnak és nem betegségnek tekintette. Így Száva szinte azonos körülmények között született, mint Csilla.

Száva várása idején is jógáztam, és Zsolttal ismét elmentünk szülésfelkészítésre, azt éreztem, hogy ez jár minden várandósságnál, még ha a tárgyi tudás része már ismert volt, de az érzelmi ráhangolódás nagyon fontosnak tartottam.

A szülés napján reggel éreztem, hogy valami készülődik. Szerencsére, Anyu alapból ott volt nálunk (pedig izgultunk, ki fog Csillára vigyázni, de valahogy mindig a legjobban alakulnak a dolgok), így én még Zsoltnak azt mondtam nyolc órakor, menjen el dolgozni, és jelentkezem, ha történik valami, én pedig beültem egy kád vízbe.

Kilenckor viszont felerősödött a fájdalom, és úgy döntöttem, az már a szülés lesz, így Zsoltnak telefonáltam, aki taxival jött haza. Tízre beértünk a kórházba, vizsgálat, CTG után pedig megkaptuk ugyanazt a szobát (persze nem a kádasat, pedig szerettem volna), ahol Csilla is született. Amikor megjött a dokinéni, viccelődött is: „Szilvikém, jól emlékszem, ugyanitt, ugyanebben a hálóingben szültünk két éve?”

A körülbelül két óra vajúdás hasonlóan zajlott, mint korábban: állva, Zsoltba kapaszkodva, egy idő után kiabálva. Emlékszem, az viszont nagyon meglepett, hogy két óra után a vizsgálatkor azt mondták, eltűnőben van a méhszáj, hamarosan szülünk. Nem számítottam ilyen gyors végkifejletre. Én ekkor mondtam, hogy megpróbálnék állva szülni, a válasz, nem lehet, akkor kértem, hadd próbáljam meg négykézláb. A válasz, némi sértettséggel, hát próbáljam. Majd, amikor tíz perc után nem történt semmi érdemleges: „Anyuka, látja, nem megy így, na, feküdjön fel az ágyra, úgy lesz a legjobb!”

Így a továbbiak is kísérteties hasonlóságot mutattak a korábbi szüléssel: háton fekve leálltak a fájások, másfél óra szenvedés, infúzió bekötése, oxitocin, fájdalmas gátvédelem után könyökkel kellett kinyomni a babát, mert tolófájásokkal nem ment. Azt éreztem, hogy a fekvő helyzet teljesen megakasztja azt, amiben benne vagyok, nem segíti, hanem akadályozza a baba útját.

Az jutott most eszembe, ahogy visszaemlékszem, hogy egyetlen szülésemnél sem emlékszem a szülésznők személyére, csak arctalan, névtelen segítőkként élnek emlékemben, a doktornőre is úgy emlékszem, mintha egészen távolról hallanám, látnám őt a szülések alatt. Csak hárman voltunk: Zsolt támaszként, a kisbabám, akinek át kell küzdenie magát élete első nagy akadályán, és én, akinek a testének át kell engednie a babát. Ebbe pedig nem fér már bele semmi más, csak az, hogy valaki biztosítsa a körülményeket, hogy ez a hármas jól tudjon működni.

Szóval, Száva megérkezett délután két órára, 3600 g-mal.

Ezután a szülés után is gyorsan felépültem, a szoptatás jól ment (illetve először nehezen, Szávának körülbelül egy hónapos korában vette észre a gyerekorvos, hogy le van tapadva a nyelve, ez okozott némi nehézséget), így két újabb idilli kórházi nap után hazamentünk, mert Csillának nagyon hiányoztam.

Száva érkezésével én el is könyveltem magamban, hogy mi egy lányos csszava2alád vagyunk, fiunk már nem lesz. Eddigi életemben arra készültem, hogy két gyerekem lesz, így kerek a világ.

Száva nyolc éve született, és akkori elképzeléseimhez képest még történtek változások az életünkben, amit, ha akkor valaki ezt megjósolja, nem hittem volna el.

Száva, nővérével ellentétben, hűen a középső testvér adta helyzethez egy kiegyensúlyozott, vidám gyerek, aki jól közvetít a konfliktusokban, alkalmazkodó, a saját világában ábrándozó nagylány.

O. Sz.

Csilla > > >
Levente > > >
Zorka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.