igaz történetek szülésről, születésről

837. nap: Másodszor ősz (Vilja Holda)

837. nap: Másodszor ősz (Vilja Holda)

Körte, szőlő, mandula. A kedvenc színeink, a legszebb fények. És a gyönyörű, új otthon. Itt vannak Lucáék, sertepertélnek a gyerekek, de azért érzem, hogy elkezdődött. Szólok a húgomnak, hogy este jönnie kell.

Manna egy tündér. Este kilenckor megszoptatom, és elalszik – délután is nagyot aludt –, nem ismerek rá. De az esti hosszú szoptatás robbanásszerűen indít be mindent, a frissen elaltatott gyerek mellől kiabálok Gábornak, hogy „Azonnal hívd a bábát!!!”

Ülök a kádban, de egyszer csak kényelmetlen, elviselhetetlen lesz, inkább zuhanyozni szeretnék, hogy hátha akkor utána sem leszek büdös. „Mindenképp büdös leszek, igaz?” – kérdezem Gábort, reménykedve, hogy azt hazudja, nem, dehogy, rózsaillatod lesz, de ő csak vigyorog, persze.

Nagyon hamar jönnek. Mintha a kapuban álltak volna. Kezdődik megint, és megint nem bírom el. Rettenetesen fáj, nem érzem magam rutinosnak, nem érzem ismerősnek, egyszer már legyőzöttnek ezt a fájdalmat, csak nyüszítek. Teljesen be vagyok darálva, nem jön semmi fény. Azt mondják, hideg van, és be kell fűteni, én pedig ki akarom nyittatni a2.2z ablakokat. Nem hallgatnak rám, mérges vagyok, még rendes forró borogatást se tudnak, mi ez a langy izé; és Gábor nem szerelte vissza festés után a konnektort, kilóg a falból azon a szörnyű kábelen himbálózva, utálom a férjem, és ez a rettenetes póló!!?! Direkt csinálja!!! Belőlem is így fog kilógni mindjárt ez a gyerek, köldökzsinóron himbálózva, tutira fiú, különben nem gyötörne így, majd Bökénynek fogjuk keresztelni, hadd bűnhődjön egy életen át!

Nem bírok felállni, pisilni kimenni, minden folyik belőlem. Van szülőszékünk és villanymelegítőnk, mert már rutinosak vagyunk (és nem akarjuk, hogy a bábák veszekedjenek velünk). Szükség is van mindegyikre.

Odacipeltetem magam a szülőszékhez, és úgy érzem, még biztosan beláthatatlanul sok van még hátra – de már jön. Ki-be, ki-be, na, ebből elég, és itt van ő is. Ordít. Nem szopik. Ordít.

Manna felriad az új hangra, betrappol, tizennégy hónapnyi álmos kóc. Engem keres, sír. Odabújik, megszoptatom őt is – de őt sem tudom megvigasztalni. Gábor kiviszi, öleli, mutatja neki az ezerszer mesélt Szia, Babát!, hogy ez most van, és Manna megérti, visszamerészkedik.

Fáj mindenem, fáj a lepény is, rettenetesen érzem magam. Ne sírjatok már, kis porontyok! Barna szeme van, az meg hogy lehet, hiszen Mannának kék, Gábornak is? Kitől hozza? Ja, tőlem? És lány. Persze, hogy lány.

Lassan azért csak odatalál hozzánk a kegyelem: szoptatom a két kislányomat. Rékus teljesen meg van hatva, másodszor is nagynéni lett! Csak hónapokkal később mondja el, hogy egy órán át ringatta Mannát takaróba bugyolálva az udvaron.

H2.3ajnal van, a bábáim mennének már, Kinga reggel vizsgázik. Megígérem, hogy telefonálok, de csak aludni szeretnék.

Mellém bújnak a „régiek”, Manna boldogan muszog az ölemben. Olyan jó őt átölelni. Még sosem aludtunk egymás nélkül, amióta megszületett. Én Gáb otthonosan csupacsont ölébe vackolom magam, a mellkasán pedig ott fekszik egy ismeretlen, csúnya, ráncos és menthetetlenül büdös kis vakarék. Folynak a könnyeink.

Édes, édes angyalkám, de jó, hogy itt vagy. Vilja Holda megszületett.

N. P. J.

Manna Gerda > > >
Jonka Zelma > > >
Végül > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.