787. nap: Budapesti babát a gyertyafényben
A lányom most 12 éves, Londonban élünk, de ő Budapesten született dr. Geréb Ágnes szakértői és gyengéd kezei közé. Ő volt a harmadik gyerekem, a többiek mind kórházban születtek.
Ez a szülés annyira más volt, mint a többi, a kádban feküdtem, ahogy a fájások jöttek, majd Ági megérkezett, és átsegített az ágyra. Gyertyafény és szép zene szólt, és Ági olyan biztonságot és önbizalmat adott, hogy csak izgatottságot éreztem. Ági szakértőhöz híven végigkísérte a tágulás összes fázisát, nyugodt és kedves volt, és a lányom megszületett, még soha nem éreztem magam ennyire boldognak egész életemben se előtte, sem azóta. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltam boldog, amikor a többi gyerekem született, de a különbség egy kórházi szülés és egy otthoni szülés között óriási.
A többi gyerek bejött a szüléskor és látták a babát azonnal, képesek voltak felfogni a tényt, hogy van egy új személy a házban, amely, ha a baba otthontól távol születik, sokkal nehezebben történik meg.
Köszönöm Ági, teljes szívemből!
E. R-E.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 537. nap: Fejest kellett volna ugrani (Valér)
- 1553. nap: Fiam született – trilógia (az első szülés, ahol a gyermekből gyermek lett, a lányból pedig anya: Iván)
- 738. nap: Hihetetlenül egyszerűen (Viola Zóra születése az otthonunkban)
- 606. nap: Ismeretlen biztonság (Gellért születése)
- 1277. nap: „Jó kis fájás!” (Artúr születése apaszemmel)
