igaz történetek szülésről, születésről

637. nap: Második Telihold

637. nap: Második Telihold

Tél végére vártuk második kisbabánkat. Táncos lábú baba volt, az utolsó két hónapban olyan alakzatokat öltött a hasam, hogy sokszor én magam is megijedtem. Sokat álmodtam várandósságom alatt olyat is, hogy kijön a hasamon keresztül, meg azt is, hogy megfogja a kezemet éjszaka. Furcsa, különös, bensőséges érzés volt.

Ilyesmi álmom volt aznap éjfélkor is, amikor elindult hozzánk. Akkor azt álmodtam, hogy Botond ‒ aki akkor még nem egész kétéves legényke volt ‒ szólt nekem, hogy szülni fogok. Majd álmomban szülésillatot éreztem. Ekkor egy méhösszehúzódás ébresztett. Az órán világító zöld számokat figyeltem. Rendszeresen jöttek a kontrakciók, két-három percenként. Majd csak ötpercenként. Feküdtem az ágyban. Szülök, újra szülök! Jaj, de vártam megint ezt az érzést! Kettőnk titka, amit még csak mi tudunk, Kisbabám, hogy hamarosan ölelhetlek!

Valamit nagyon elszámoltunk a naptáron. A 38. héten vagyunk már, de mi csak erre a hétre terveztük a 37. heti ultrahangot, a kötelező AIDS-szűrést, no meg Ágival való szülés előtti beszélgetést-vizsgálatot. Azt sem tudtuk, hogy a Baba hogy fekszik, feje lefelé van-e egyáltalán? Nyugtalan lettem. Erre még nem számítottunk. Igaz, hogy Botond is tíz nappal előbb született, de most hányadik héten is vagyunk? Fölkeltem, a naptárt lapozgattam, számoltam. Egy héttel számoltuk el, most már a 38. héten járunk. Jól van, megnyugodtam, de csak egy kicsit. Zavar mégis az egész, hogy mi van, ha a feje még sincs lent, s ha bármi komplikáció lesz? Nem tudom elengedni magam. Nem akarok még szülni. Így nem.

Gábor is fölébredt a mocorgásomra, s próbált meggyőzni, hogy még nem fogok szülni, talán csak jósló fájásaim vannak, ami bármeddig húzódhat még. Tüzet rakott a kályhában, majd visszabújt aludni. Egyedül maradtam a lobogó tűz mellett, aminek a fénye ringatott, ölelgetett. Ismét a Teliholdat néztem, biztonságot adott, hiszen mi jól ismerjük már egymást! Hideg volt, pokrócba takaróztam, s picire összekuporogva (már amennyire a pocakom engedte) vártam az egyre gyakoribbá váló hullámokat. Gábor azért néha megnézett, hogy mit csinálok. Négy órakor még nem voltak olyan erős fájások, hogy Ágit hívjuk, hagyjuk még aludni, majd reggel szólunk, ha már jobban fáj.

Ötkor mégis úgy döntöttem, hogy telefonáljunk neki, jöjjön, csak vizsgáljon meg gyorsan, hallgassa meg, hogy jól van-e a baba. De még úgysem szülök, úgyis hazamehetne még. Ági másik szülésnél van. Mintha a kihúzták volna alólam a szőnyeget. Nem, nemakarokmégszülni! Vissza akartam tartani. A fájások pedig csak sűrűsödtek, erősödtek, még akkor is, amikor az ágyon fekve, fenekemet párnára emelve próbáltam a kontrakciókon enyhíteni.

Azt olvastam, hogy fekve nem lehet szülni, vagyis nehezebb, nem természetes. Kipróbáltam. Szörnyű volt. Nem adtam át magam a szülés sodró erejének, csak az járt a fejemben, ha most fölállok vagy fölülök, kibújik nagyon-nagyon hamar ez a kisbaba, és én nem szeretnék szaksegítség nélkül szülni. Hiába volt már egy csodálatos szülésem itthon, Gábor biztos tudna is segíteni, de nem éreztem magam biztonságban így, hogy hetek óta nem látott Ági.

Hívtuk hát a másik Ágit, aki egy doulával érkezett, nagyon sokára, háromnegyed hétkor. Hat körül folyt el a magzatvíz, halkan vajúdtam az ágynak támaszkodva. Ismerős hely, ismerős hullámok. Hasonlóan az előző szülésemhez, borogatás, kényeztetés ismét elmaradt. Tolófájások jöttek, Ágiék is megérkeztek közben, megvizsgált és azt mondta, hogy a fejét érzi. Igen! Tehát a feje lent van, megnyugodtam.

Felgyorsultak az események. Hihetetlen energiát éreztem és adtam a Babának, hogy ki tudjon bújni. A derekamat masszírozták, gátamat borogatták. Most már szabad, most már minden jó! Térdeltem, nyögtem, gondolataim mégis az alvó kisfiam körül. Vajon mikor ébred föl? Ő szomszéd szobában, teljes békében aludta végig az éjszakát, pedig én hangoskodtam. Úgy tűnt, nem zavarta. Hét órakor jött ki. Nézett rám, én pedig visszarogytam a „szülő” helyemre és kérdeztem, hogy marad-e itt, hiszen mindjárt megszületik a testvérke! Ő az álmosságtól szemeit dörzsölve állt, nem válaszolt, nem is csodálkozott, hogy mit csinálok itt az ágy végében térdepelve. Apukája egy cumisüveg kakaóval inkább átvitte a szomszédban lakó nagymamájához.

Mire visszaért Gábor, már az ágyon feküdtem, mert hirtelen erős vérzésem lett. Nem tudtuk, azóta sem derült ki, hogy mi volt. Egy ér elpattant talán. Ági teljes nyugalommal kérte, hogy feküdjek az ágyra, úgy talán nem vérzek annyira. Fekve, ülve, Ági nyakában a lábam, valami hihetetlen furcsa pózban, egy-két kontrakciót kivárva bújt ki a kicsi fejecske, vállacska, majd az egész teste a mi kislányunknak, Flórának.

Háromnegyed óra sem telt el, hogy Ágiék megérkeztek, és már meg is született egy újabb kis élet! Így látott napvilágot a mi második kisbabánk, s lettünk négyen ezen a februári reggelen.

G. Zs.

Első Telihold > > >
Harmadik Telihold > > >
Belgiumi Telihold > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.