600. nap: Élet születése

Az első várandósságom majd’ minden napja arannyal szegett volt, akkor nem, amikor orvosi vizsgálatra mentem. Utólag mosolygok magamon, még ha szomorú is ez a mosoly, hogy hiszen megtehettem volna, hogy nem megyek. De mentem, és közben duzzogtam, amiért eleven inkubátorként bánnak velem, Isten tökéletlen alkotásaként, amely ilyen primitív módon hivatott az élet folytonosságát biztosítani.

A második várandósságom elején kéthetente hívtak vissza ultrahangra, mert a normálisnál több volt a magzatvizem. Mivel egyéb rendellenességet nem találtak, a harmadik visszahíváskor megmakacsoltam magam, megkérdeztem a páromat, mit teszünk, ha kiderül: nem egészséges a babánk. „A miénk, fölneveljük.” – válaszolta. Innentől okafogyottá vált, hogy orvoshoz járjak, egészen fölszabadultam.

A második szülésemre listával érkeztem, összeírtam, mit hogyan szeretnék. Időm volt, ez is úgynevezett programozott szülés volt. Na igen, ha nekem szegeznék a kérdést, hogy ha elölről kezdhetném, mit csinálnék másképp az életemben, Istenemre, vállalnám az összes botlásomat újra, csak kapnék anyaként több tudatosságot.

Tehát ültünk az orvossal a lista fölött, és ő mondta: „Ezt lehet.” „Ezt nem. „Viccel?” Arra, hogy sétálva, de legalábbis állva vajúdhassak, ez volt a válasz: „Még mit nem! Előesik a köldökzsinór, aztán volt gyerek, nincs gyerek!”

A legtöbb, amit elértem, az ígéret volt, hogy a szülés után megkapom a lányomat. (Minden várandósságom elején megmutatkoztak a gyerekeim álmomban, ő is.)

A szülés után steril lepedőt terítettek a hasamra, arra fektették. Fölemeltem a szívemig. Önkívületi boldogságban simogattam a hátát, dünnyögtem neki valamiket, magam sem emlékszem, miket, amikor az agyamban robbant az imént hallott mondat értelme, amely azonnal visszarántott a valóságba: hogy mellettem egy csecsemős nővér áll, aki türelmetlenül dobol a lábával, és azt mondja: „Na, haladjunk! Haladjunk!”

Dacára a kórházi környezetnek, dacára a szülésindításnak, a szokásos kórházi protokollnak, három gyermekem közül őt, Zizát volt a legkönnyebb megszülnöm. A szülés kegyelmesen magába szippantott, nem maradt belőlem e világon semmi, ebben a másállapotban olyan sokat élt kislányt hoztam a világra, aki minden lehetséges módon segített nekem. Illik is rá a neve: élet születése (görög-latinul: Zoé Natália).

S. K.

Első gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

• 412. nap: A megadás segít (Bori)
• 1917. nap: Emberfaragás: Háborítatlan szülés, azaz otthonszülés (képriport, Medárd születése)
• 1646. nap: „És akkor van az a rész, tudod…” (Juli születése)
• 1464 nap: Labdababa (doulamese)
• 16. mese: A vulkán, a háborítatlan és mindent elsöprő erejével (Maja megszületése)

This post is also available in: angol