igaz történetek szülésről, születésről

471. nap: Nem volt megtorpanás (Bálint)

471. nap: Nem volt megtorpanás (Bálint)

Eredetileg 15-ére vártuk Bálintot, így már hónap elejétől készenlétben voltunk. Ehhez képest csak múltak a napok, és egyre csak vártam. A hasam óriási volt, és nagy meleg is volt. Már nem akartam semmi mást, csak szülni.

Huszonnyolcadikán esdekelve néztem fel a teliholdra, hátha végre megtörténik. Majd lefeküdtem.

Éjfél után nem sokkal arra ébredtem, hogy távoli, de visszatérő fájások jönnek. Figyeltem őket szinte lélegzetvisszafojtva. Lassan váltak egyre határozottabbá és erősebbé. Fölkeltem alvó férjem mellől, és egyedül vajúdtam végig az éjszakát szép békében és tele várakozással.

Hajnalban aztán felkeltettem Lacit, és felhívtuk Ágit, aki háromnegyed hét körül érkezett. Míg arra vártunk, hogy Cili felébredjen, és a Nagymama elvigye sétálni, én lefeküdtem az egyre hevesebb fájásokkal. Nagyon fájt a derekam, felváltva masszírozta Laci, és tett rá borogatást Adél, a doulánk.

Háromnegyed kilenc körül végre elmentek sétálni a Nagymama és Cili. Én szinte öntudatlan, valami furcsa állapotban voltam, nem tudtam, még mennyi idő van hátra. Majd egyszercsak feltérdeltem, és néhány heves és gyors fájás után megszületett Bálint. Ezúttal nem volt megtorpanás, teljesen át tudtam adni magam a folyamatnak, és ez nagyszerű érzés volt.

Fél órával később szopizott is, majd hazajött a kislányom, aki akkor 19 hónapos volt, és két héttel azelőtt tanult meg járni. Odajött az ágyhoz, majd azt mondta: „Baba nem.” Eltartott egy ideig, míg megbékélt a helyzettel.

Anyukám palacsintát sütött ebédre, és mind boldogok voltunk.

R. K.

Cili > 

Véletlenül kiválasztott mesék.