igaz történetek szülésről, születésről

417. nap: A szülés (Lágyan szól a kis harang)

417. nap: A szülés (Lágyan szól a kis harang)

Szüléseim története 3.
A szülés

2008. október

Hihetetlen, hogy Vercsi Marcsi (mostanában, amikor összerendezem az emlékeimet, Verocska-Macska) már négy hónapos is elmúlt. Minden előzetes híresztelés ellenére (miszerint a harmadik már ANNNYIRA könnyű és gyors, hogy észre sem veszem…) állati sokáig tartott, ez volt a leghosszabb szülésem.

Na, várjunk: az első „szülésem” a kórházban indított volt, indítástól tartott kilenc óra hosszat (egy műszak ‒ reggel héttől délután ötig). Persze, előtte egy éjszakát feküdtem a szülőszobán, figyelve a többi szenvedő nőt, infúzió a karomon, CTG, merthogy szivárgott a magzatvíz.

Sebivel itthon a második szülés este hattól tartott reggel ötig, és most pedig a szombat éjjeli néhány fájástól eltekintve egész vasárnap vajúdtam, és hétfő reggel hatkor lett meg. Jaj, nagyon hosszú volt.

Itt voltatok mindhárman, Ági, Ági, Juli ‒ jókat aludtatok közben. Én is. Csendes, otthonos érzés volt az otthontalanságban. Zavarban vagyok, amikor mindhárman kijelentitek: szeretnétek jönni, szerettek hozzám jönni, szerettek… (Én is titeket.)

Végül is a vasárnap egész nap nem volt vészes, 15-20 percenként kellett megállnom a takarítással, rendrakással. („Jaj, majd le kell tenyerelniük a földre, és nincs felmosva! És a fürdőszoba! És a vécé!”) Volt egy barátnőm nálunk, éppen menstruált, ápolgattam, teával, homeobogyókkal, aztán hazament. Este mások jöttek, őket már elég durván elküldtem, mert nem bírtam a zajt. (Meg ugye a két nagyobb gyerek zaját). Végül is itthon lefektettük a nagyokat aludni, mert még ekkor is 10-15 percenként voltak (az egyébként egészen durva) összehúzódások, nem hitte Ati sem, hogy most fogunk szülni. Gondoltuk, ez eltart még egy darabig.

Persze, amikor csend lett, és elaludtak végre a nagyok, rögtön beindult, ötpercenként jöttek a fájások, már telefonáltunk is. Éjfél után valamikor érkeztetek – most mindhárman egyszerre, izgatottan, nehogy lemaradjunk valami közös élményről. Attila ekkor felpakolta a gyerekeket, egy barátunkhoz átvitte őket aludni, majd körülbelül két óra múlva visszatért (mire Szonja és Sebi visszaaludt). Jó volt együtt lenni, teljesen együtt tudtunk lenni. Olyan egyszerű volt az egész. Csak ki kellett tartani…

A hitem és mindenem akkor veszett el, amikor hanyatt feküdtem a kanapén, hogy megszűnjön minden akadály a buksi előtt. Anya… anya kellett volna, pedig a valóságban ott volt három Tökéletes Anya nekem, de én más után sírtam.

Már hallottam a madárcsicsergést, mikor még sötét van… Még mindig tágulás. Szürkül a hajnal… Még mindig tágulás. Már teljes napfény volt, mikor végre befordult a célegyenesbe a babácska ‒ és mikor végre megrepedt a burok! Kegyelmi állapot. A nappaliban, a szülőszéken nagyon biztonságban éreztem magam. Kezdtem fáradni („Vegyétek ki…” „Nem fogom kibírni…”) Mindig éreztem, hol tart a feje, mikor, mikor jön már lefelé végre? Ki kellett bírni, hát kibírtam.

Ő is kibírta, a kis lila királynő, de pici volt! Itt már segítettetek, mert mikor a feje félig kint volt, láttuk, hogy lila ‒ aztán kibújt az egész feje (ez még ugyanaz az összehúzódás, erő, nyomás volt), ekkor láttuk, hogy lila tényleg, és sírni akart levegőért, de még ugye nem tudott. Még mindig volt erő és összehúzódás (eszemben sem lett volna várni még jó pár percet egy következőre, de valahogy a természet is így gondolta), és egy kis segítség a vállánál – kinn van a baba, finom, puha meleg, jó szagú, csupa magzatmáz, és mennyi haja van! (Reggel hat óra három perc.) Megdörzsölgettétek, kapott bogyót, meg Bach-illatot, hogy magához térjen, de lényegében minden rendben volt. Sokáig, sokáig voltunk még összekötve a köldökzsinórral, és csak addig fájt nagyon a sok összehúzódás, míg el nem váltunk. Aztán meg is szűnt. Boldog alvás következett…

És hát a hosszú vajúdásnál nincs jobb gátvédelem, tökéletes állapotban sikerült szülni és gyermekágyba kerülni.

A vizek… Nem tudom. Most fény volt és rezgés.

Eszembe jutott egy gyerekdal, ilyen volt szerintem most ez a szülés. Hátha ismeritek:

Lágyan szól a kis harang,
Messze zeng a bűvös hang.
Ünnepnap van.
Bim-bam
Bim-bam

Sz. Zs.

Véletlenül kiválasztott mesék.