igaz történetek szülésről, születésről

41. mese: Hol kezdődik a szülés története? (Bobó születésének apameséje)

41. mese: Hol kezdődik a szülés története? (Bobó születésének apameséje)

Hol kezdődik a szülés története? Otthon születtem, korábban a vártnál, harmadik gyerekként, farfekvéssel; messze volt a szakértő kéz még, amikor napvilágot láttam. A nagymamám volt a segítő – jobb híján –, minden felkészültség nélkül.

Amikor Györgyi bejelentette sok-sok hónappal korábban Bobó (Boldizsár) születése előtt, hogy mi a terve, kicsit meglepődtem. Aztán azonnal jött a belső válasz: hát persze! Hogyan is lehetne ez másként?

Az, hogy Györgyinek nehézségei adódtak a legközvetlenebb hozzátartozóival elfogadtatni döntését, hozzátartozik a szülés történetéhez? „Szabi, felelőtlen vagyok, hogy kitartok az elképzelésem mellett? És, ha lesz valami?” – „Ugyan, egyszerűen sikerülni fog!”. Ez nem a lelkesítő szöveg, hanem olyan mély, belső meggyőződés, ami megingathatatlan volt.

Amint egyre mélyebben jártunk aztán ezen az ösvényen, információkkal, beszélgetésekkel megtámogatva, szinte láttam az egészet magam előtt. Györgyi egészen pontosan meg tudta határozni, hogyan szeretné… és úgy lett. Na jó, a víz háromnegyedig volt csak és langyi.

Hol kezdődik hát a szülés története?

Hajnalban azt jelezte belül valami az álmomban, hogy nem szokványos módon történnek a dolgok körülöttem a szobában. Amikor kinyitottam a szemem, Györgyi nem aludt. De nem a tény, hogy nem alszik, volt a belső figyelmeztetésnek az okozója. Az érzékelés teljesen másként jött, nem a szememen keresztül. Györgyi más volt, mint ahogy lefeküdtünk, vagy a „normális” várandós napokon. Milyen érdekes, hogy végül mégis meggyőztem magam, ezek a jósló fájások és még mindig biztosan van egy hetünk.

Különös visszagondolni minderre, ugyanis – bár a tudatom továbbra sem engedte befogadni a gondolatot, hogy ez a szülés napja – ennek ellenére komolyan elkezdtem dolgozni. Sőt, növekvő tempóval igyekeztem megteremteni az elképzelt alapokat a szüléshez. Első próba egy PET palackos tölcsér és slag segítségével feltölteni a medencét vízzel, a mosogató csapjából (eredménytelen), bevásárlás, szüleim és Györgyi szüleihez nagy fazekakért. Hazaérkezés, erőgyűjtés: hosszú napnak ígérkezik.

Györgyi az ágyon, be van sötétítve, én az ágy lábánál a parkettán fekszem, szunyókálni próbálok. Aztán Györgyi megint a vécét veszi célba, én meg a pincét.

Új fejezet: medence föl, fújás, steril fólia, tölcsér harmadszorra sikerül, nincs meleg víz a bojlerben, vízforralás, megpörkölődik a szőröm a lángtól, tölcsér tartása a csaphoz, töltés, Györgyi vécéről ki-be, állatias hangok bent, vánszorgó mozgás kint, időmérés, „nem lesz tele a medence”, csinálom, hátha, nyákdugó a vécében, fotó, küldés bábának, tölcsér, forralás, töltés, idő?, „nem leszünk kész”, csinálom, hátha, SMS jön Györgyi mamájától: aggódás hangulatú, válasz: megnyugtatás hangulatú, „nem tartjuk szóval a vajúdó kismamát” – emlékszem vissza, ágy, magzatvíz el, fotó bábának, telefonok doulával és bábával, megjött a doula, fellélegzés, félig a medence, Györgyi főként a vécén, néha kijön, doula lekapcsolja a robottá változott Szabit és átveszi a teendőket.

Odaküld Györgyihez, fogom a kezét. Esetlennek érzem magam, jó vele lenni. Megérkezik a bába, kimegyek elé. „Jesszus, ez ideköltözik?!” – látva a holmiját. Már tudom, minden van nála, ami kellhet. Erő és nyugalom sugárzik belőle, biztonságban vagyunk.

Úgy tűnik, Györgyi őt várta. Háromnegyed órán belül megszületik Bobó. Györgyi anya lett, én apa.

Mit kerestem én a medencében, az érkezési oldalon? Hogyan tudta mindezt úgy csinálni a bába, hogy én közben az egésznek a közepén ültem? Ki tette fel a sötétítő függönyt a konyha ablakára? Hogyan került elő a teaforraló erősítésnek? Ki tett a kanapéra vízhatlan lepedőt? És a többi?…

Ezek valahogy megtörténtek, jó volt nem nekem figyelni a részletekre. A kanapén mama és baba, mellettük térdelek. Nem beszélünk; ámulunk. Nézzük egymást, mindhárman.

Minden a maga természetes egyszerűségével történik. A konyhából halk beszélgetés és tányérok zörgése hallatszik, beszűrődik a lámpa fénye: biztonságban vagyunk, érzem!

Mi hárman idebent, ők ketten odakint. Mienk a jelen, megéljük. Sírunk? Nevetünk? Sírunk-nevetünk.

Mikor a köldökzsinór elvágására kerül a sor, ami az apukák „legfőbb feladata”, nem tudom magamban tartani és mondom a bábának: „Azok után, amiben én itt benne voltam veletek, tőlem ezt bárki megcsinálhatná, annyira jelentéktelennek tűnő ez a mozzanat.” Nevet: „Hát, ez ilyen.” De azért, megadjuk a módját.

Reggel ketten kelnek, este hárman fekszenek az ágyban, mi az? Megszületett a kisfiunk.

Pihen mama-baba az ágyban. Nem érzek kimerültséget úgy hajnali 3-ig, amíg nagyjából ugyanazt a helyzetet sikerül visszaállítanom, ami előző reggel volt. Szükségem van a fizikai munkára, hogy feldolgozzam magamban a történéseket.

Aztán Györgyi is felkel és újra felidézzük együtt az eseményeket, elmeséljük, átéljük gondolatban. Közöttünk a kis babszem.

Néhány héttel később a bábánk és doulánk is eljött hozzánk, hogy mindenki megossza saját élményét a születés napjáról, szerepéről, gondolatairól. Nem hittünk a fülünknek! Négy nézőpont, négy történet. Így lett teljes a kép.

Hány különféle válasz érkezne, ha megkérdezném: hol kezdődik a szülés/születés története?

B. Sz.

Véletlenül kiválasztott mesék.