1548. nap: Még mindig fáj!
Megállapítja a terhesség elhalását, mondja, hogy semmi gond, ez sokszor előfordul, válasszak, hogy itt maradok, vagy holnap visszajövök. Hát én az sem tudtam, hol vagyok, ki vagyok, megsemmisültem ott és akkor. Persze a holnapot választottam, hogy el tudjak tőle búcsúzni, hiszen 11 hétig én az anyukája voltam ennek a kisbabának, és vagyok most is, és vagyok, ameddig csak élek.
Tovább
1547. nap: A Mi történetünk… (Benedek)
Beöntés kipipálva, szülőszoba elfoglalva, egyujjnyi a tágulás, szülésznő aggodalmaskodik, hogy ez rossz ómen, sokáig fog tartani. Engem bedarál a kórházi közeg, végrehajtom az utasításokat, izgatott vagyok nagyon, hogy hamarosan találkozunk a kisbabámmal.
Tovább
1546. nap: Kinyírva (Ráhel születése)
Becsengetünk. „Bassza meg, ma sem lesz egy nyugodt esténk!” – hallatszik a folyosóról. Dante szavai jutnak eszembe: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” – és milyen igaznak bizonyult… így látva az eseményeket visszafelé.
Tovább
1545. nap: Bizonyos, mint a kő
Amikor először találkoztunk, hatalmas súly gördült le a vállunkról: minden rendben lesz. Te emberként segítesz, ez bizonyos volt, mint a kő. Minden aggodalom elmúlt. Így is lett. S aztán a következő szülés mégis abban a kórházban, ugyanott, ahol már volt egy keserves tapasztalatunk.
Tovább
1544. nap: Természetesnek venni (Simi születése)
Azt gondoltam, hogy szeretnék a kislányból (aki átadja az irányítást másnak) nővé érni, és a kiszolgálhatott helyzetek helyett egyszerűen inkább hagyom, hogy a természet és a testem – ami olyan jól meg van alkotva – tegye a dolgát a kisbabámmal együtt.
Tovább
1543. nap: Virág, Ajándék
Én az arcát akartam látni. Magam felé fordítottam, de olyan volt, mint egy rossz álom. Néztem az arcát a várva várt kislányomnak, és nem láttam. Nem tudom, hogy az rengeteg oxitocin volt-e az oka, hogy nem voltam képes felfogni, életem legrosszabb pillanatai voltak.
Tovább
1542. nap: Lejött közénk egy csillag (Marci)
Rákötöttek a CTG-re. Volt, hogy egy idegen szülésznő köszönés nélkül megjelent, és valami „sokkolót” a hasamhoz tartott, hogy mozgásra bírja a babát. És azok a szörnyű papírok kitöltése, ahol én voltam a beteg és a kórismém a terhesség volt... Szóval nagyon nem úgy mentek a dolgok, ahogy én azt elképzeltem.
Tovább
1541. nap: Legyen már vége! (Rozi születése)
Csak arra gondoltam, hogy legyen már vége, és menjünk innen. Szóba került a burokrepesztés, de az orvos még úgy gondolta, várjunk. Én minden elvemet eldobtam volna, csak legyen vége. Mindegy, hogy. Burokrepesztés. Csak úgy dőlt ki a sok magzatvíz. Ezután fekhettem a vizes, félrecsúszott lepedőn.
Tovább
