1030. nap: Közben mosolygott (Berta születése apaszemmel)
Aztán egyszeriben felbukkant a baba feje búbja. Egy pillanatra megijedtem, de hamar sikerült visszarázódnom és visszasodródni az eseményekbe. Edinám kiszállt a kádból, közben fogta a baba fejét a lábai között, és a gyerekszobáig, Mici ágyáig jutott, és már ott érte őt a harmadik tolófájás.
Tovább
1029. nap: Rögtön a szemembe nézett (Berta)
Balázs a kád előtt térdelt, és úgy nézett rám, hogy azt éreztem, hogy milyen szép most minden: én, ő és ez a fájdalom. Nem is tudom, mikor lépett át a vajúdás a kitolási szakaszba, nagyon hirtelen.
Tovább
1028. nap: Miért menjek kórházba, ha makkegészséges vagyok? (Kislányom-szépségem, Zoé)
Nem sokkal később a bábánk megérkezett, és emlékszem, valami halvány vigyorra, amikor két fájás között megkérdeztem tőle, ugye ez már biztosan az, ugye szülni fogok? Megkérdezte, hogy megvizsgálhat-e (kérdezte! – nem ukáz kiad, hogy „ide feküdjön föl, és megvizsgálom”), és megvárta a fájás végét, és nem kellett lefeküdnöm hozzá.
Tovább
1027. nap: A meg-nem-született, meg-nem-szült
Körülbelül nyolc hete lehetett odabent, amikor úgy döntött, hogy ő most mégsem szeretne megszületni.
Tovább
1026. nap: Magzatmázas, nedves és meleg (Benkő-ékkő, a második)
Térdelve vajúdok, ringatom magam. Többször rám szól, hogy ne tegyem, mert hamar elfáradok. Én viszont úgy érzem, nem bírom a fájdalmat mozdulatlanul, így lerázom, leringatom magammal, vagy a fájdalom ringat engem? Nem tudom. Mindenesetre a burokrepesztésig a fájások elviselhetőek.
Tovább
1025. nap: „Jó barlangász lesz” (az elsőszülött)
Sohasem értettem a gondolatot: „hagyjuk az anyát pihenni, ezért elvisszük a babáját”. Hát hogyan pihenjek úgy, ha a babót, aki kilenc hónapig a testem része volt, elviszik, nem érezhetjük és szagolhatjuk egymást??
Tovább
1024. nap: Nagy piros bőrönd (Milo születésének története doulaszemmel)
Egy nagyot kiáltott, kijött a fej. Ez volt az első kiáltása, addig végig csak nyögött. Aztán sírni kezdett könnytelen sírással. Ági kereste a köldökzsinórt a nyakán, kicsit feszítette ez a Julit. Nem volt ott a zsinór. A kicsi fej egyre lilult. Imádkozni kezdtem, és drukkolni, drukkolni Julinak, hogy bírja, legyen ereje.
Tovább
1023. nap: Álomszülés (Miloka)
Fáj, piszkosul, lélegzem és élvezem, mert tudom, minden kontrakció előbbre visz az úton, amin csak előre lehet menni. Tudom, hova tartok, nem félek, boldog vagyok, megint teljességérzésem van, minden és mindenki itt van. Most már ismerem az utat, tudom, hogy végig tudom járni, hiszen már nem először megyek rajta végig. Ez nyugodttá és erőssé tesz.
Tovább
