igaz történetek szülésről, születésről

1827. nap: Nem terveztem el

1827. nap: Nem terveztem el

Vasárnap reggel leültem a vécére és pluutty, a nyákdugó beleesett a vízbe. Gyorsan felszöktem és kíváncsian tanulmányozni kezdtem, szép, arányos, átlátszó kis medúza úszkált a vécékagylóban. Hívtam M-et, akitől fizikai síkban 700 kilométernyire voltam. Arra kért, hogy mostantól mindenről – ami nem a megszokott módon történik – értesítsem.

Az életem párjával kimentünk vasárnapi sétára, átmentünk a szüleimhez ebédelni, jól ott ragadtunk. 19 órakor a szervezetem beindította a természetes tisztító folyamatát és pötyögtem M-nek az üzenetet, hogy mi történik, aztán jött egy fáin kis hullám, és kértem Zolit, hogy menjünk haza. Itthonról Skype, M. úgy döntött, hogy indul.

Minél jobban közeledtem a 40. héthez, és ahogy már benne is voltam, valahogy úgy éreztem, mint aki órán izgul, hogy felelni fog, de az óra végéhez közeledve már kezd megkönnyebbülni, hogy pfú, már úgy sem kerül sorra… Amikor M. kimondta, hogy úgy érzi, hogy el kell indulnia, akkor döbbentem rá, hogy hoppáá, itt a felelés nem marad el.

Letöltöttünk egy kontrakció-stopper applikációt okostelefonra, egy filmet a gépre, és jöttek az erők, kicsik voltak, rendszertelenek, sepertek, és belealudtam a filmbe, és hajnali ötkor egy intenzív éhségérzet miatt felébredtem. Felköltöttem az egyébként nagyon jól alvó férjemet, hogy készítsen nekem szendvicset, és amíg készítette a lelkem, addig puukkk, elfolyt a magzatvíz, úgy látszik, ezzel jóllaktam, mert ez után már nem voltam éhes.

Hívtam M-et. Épp a Királyhágón félrehúzott pihenni, de így akkor indult is tovább, mondta, hogy bátran szóljak a lányoknak, hogy jöjjenek, és reméli, ideér. Zoli nekilátott a medencefelfújásnak, -töltésnek, ezalatt K. és R. ideértek, és én lassan beleengedtem magam a segítőim angyalszárnyaiba.

Labdán bóbiskolva vártam, hogy zöld lámpát kapjak a medencébe menéshez, ahogy ez meglett, ledobtam a rongyot, belebújtam a jó meleg vízbe és az erők jöttek, rendszeresek, erősebbek lettek, és én leengedett vállakkal álltam eléjük, sepertek. Egyet sem szerettem volna elengedni, mind az enyém volt, és szerettem őket. A kedves férjem is, csak ebben az életében volt az első szülésénél, mert elég rutinosan aludt, amíg vajúdtam.

Egyszer csak hányingerem lett, kaptam egy tálat, és jól kitálaltam mindent, minek utána éreztem, hogy jön a kitolás, de nem hittem, hogy ilyen hamar, és csak annyit mondtam, hogy vécéznem kell. Ebben a szakaszban nem voltam olyan otthonosan mozgó. Felkiabáltam az alvó férjemet és a medence szélén véresre szorongattam a kezeit. Láttam, hogy a lányok előkészítik az ágyat, ahová feküdni fogunk, tudtam, hogy nagyon nem sokára találkozom a kicsi élettel.

Megérkezett M., beugrott a medencébe, és kis idő múlva kibújt a gyermekecskénk feje. Utána kontrakció hiányában, M. a hónaljától fogva lesegítette. Fél 11-kor a mellkasomon landolt, és apja, anyja könnyzáporában tért magához. Örültünk, sírtunk, méhlepényedtünk.

A nagy eufórikus állapotban a teljes elfogadás uralkodott, amikor a férjem szólt, hogy még azt sem tudjuk, hogy mi aaaaaz. Juj, mondom tééényleg, eszembe sem jutott, hogy megnézzem, így, vagy tíz perccel a szülés után tudtuk meg, hogy kislányunk született.

Nagyon vártam, hogy világgá kürtöljem első gyermekünk születését. Össze-vissza telefonáltunk, üzenetezgettünk, én nagyon fel voltam pörögve. Hősnek éreztem magam. Aludni csak másnap éjjel tudtam rendesen.

Nem terveztem el, nem képzeltem el, nem írtam le, hogy milyen lesz, engedtem, hogy jöjjön és menjen. Olyan jó, hogy jó.

A finom kezek, a szavak, a csend, a törődés, a lábujjhegyen járás, a halk angyalszárnycsapkodás, a szeretet, a szerelem, az elfogadás, az elengedés, az erős kezek, a jelenlét… köszönöm Nektek!

F. O.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.