igaz történetek szülésről, születésről

1786. nap: Negyvenkét óra nélküle! (Programozott császármetszés: Bence)

1786. nap: Negyvenkét óra nélküle! (Programozott császármetszés: Bence)

Eltelt 23 év, és nagy örömünkre megfogant a kisfiunk, Bence! A 38 hetes vizsgálaton megtudtuk, hogy ő is fartartással van… Aztán mondta az orvos, hogy így nem lehet megszülni, pláne, hogy első gyerek is, szó sem lehet róla, mert nagyon sok komplikációval jár stb. Akkor még mi sem voltunk elég tájékozottak, és az az igazság, hogy az addigi kórházi tapasztalataim és az én születési „élményem” miatt én sem szerettem volna kórházban farral megszülni a kisfiamat, nem volt hozzá elég bátorságom és hitem, na, meg rendesen fel is voltunk világosítva a sok negatív dologról, ami történhet. Így hát programozott császármetszés lett belőle!

Annyi jó volt az egészben, hogy legalább a férjem ott lehetett és a kisfiunkat ő foghatta a karjaiba, miután kivették belőlem, és átvihette a másik szobába, ahol ellátták a köldökét, megméricskélték és bebugyolálták. Aztán megmutatták nekem is, igaz, hogy én csak a kicsi arcát láttam, de az is olyan csodálatos volt akkor!

Aztán elvitték, és sokáig nem láttam. Először 42 óra múlva szoptathattam meg! Ez a 42 óra borzasztó volt!!! Ki voltam borulva!!! Egyedül kerültem egy kórterembe, nem volt velem a kisfiam, nem volt velem senki, akihez szólhattam volna egy szót, vagy aki hozzám szólhatott volna… Nagyon egyedül voltam a fájdalmaimmal, a reményeimmel es könnyeimmel…

A műtét után 24 óra múlva szabadott megmozdulnom. Én egyből fel akartam állni, gondoltam, hogyha már felállok, látják, hogy sokkal jobban vagyok és hozzák már végre a kisbabámat! De persze nem így történt. Aztán megkértem egy ismerős babás nővért, aki este kellett jöjjön szolgálatba, hogy amikor beér, egyből hozza oda a babámat, mert meg akarom szoptatni. Oda is hozta, de a kisfiamnak esze ágában sem volt szopizni, mert az előző váltás már jól megetette. Ekkor borultam ki a legjobban, de abban az állapotban és helyzetben nem tudtam mit tenni.

Aztán másnap reggeltől végre mellettem lehetett, és következtek a fizikailag nehéz, de nagyon boldog percek. Nagyon örültem, hogy végre együtt lehetünk! Nagyon nehéz volt a mozgás, nehéz volt felülni, felkelni az ágyból, mivel maga az ágy is olyan volt, hogy az embernek az az érzése támadt, hogy ezzel is csak nehezíteni akarják a dolgát, mivel a matrac olyan puha volt, hogy belefeküdtem, belemélyedt középen alattam, és mellettem kétfelől meg jól kidudorodott, hogy nehogy véletlenül könnyen oldalra lehessen fordulni. Na meg ilyen, hogy kapaszkodó, persze nem volt egyáltalán…

Olyan eset is volt, hogy valahogy kicsúsztam az ágy szélére és inkább leestem, hogy majd onnan könnyebb lesz felállni, mert legalább onnan tudtam az ágyba kapaszkodni. Így egy kicsivel hamarabb el tudtam jutni a kisfiamhoz, aki szegényke sírt a másik felől abban a „minek is nevezzelek” kiságyban… (mellettem persze nem aludhatott, mert tilos volt).

Mivel nagyon görcsös baba volt, elég sokat sírt, sokat sétáltam vele ölben fogva. Volt egy olyan éjszaka, hogy úgy három óra körül hátrajött a babás nővér, hogy ő elviszi, hogy tudjak én is pihenni, de én hallani se akartam róla. Örültem, hogy végre velem van, és el sem tudtam képzelni, hogy szegényke valahol egyedül egy kiságyban sírjon, mert fáj a hasa, és én nyugodtan pihenjek… És szerencsére mást sem zavartunk, mert akkor nem volt más kismama-kisbaba a kórteremben.

Aztán a hatodik napon eljött a várva várt pillanat. Végre hazamehettünk! Nagyon nagy volt az öröm. A hasfájóssága megmaradt, de legalább egész nap az ölemben hordhattam, felköthettem magamra, együtt lehettünk – és ez így volt jó mindkettőnknek.

Éjszakánként is nagyon sokat fájt a hasikája. Sokszor egész éjszaka csak ciciztünk és sétáltunk. Hogyha ringattam, akkor tudott pihenni egy-egy kicsit. Az átlag ébredése is úgy nyolc-kilenc volt egy éjszaka. A férjem nem bírta az éjszakai műszakot, kiköltözött a szobából, úgy hogy a következő egy évre miénk volt a nagy ágy és az egész hálószoba!

Most visszagondolva, nem tudom, hogy hogy tudtam végigcsinálni, de akkor ez volt a világ legtermészetesebb dolga. Még csak fáradtnak sem éreztem magam másnap. Milyen csodálatos is az anyai szervezet!

Cs. K.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.