igaz történetek szülésről, születésről

1765. nap: Nagyszerű közös kaland (Mátyás fiam születésének története)

Megjelent: 2015. aug. 5.

A feleségem, Éva két egészséges fiúknak adott életet, egy előző életében, egy előző családban, ami részben most már az enyém is. Mindkét gyermekét otthon, háborítatlanul szülte.

Majd amikor elhatároztuk, hogy megpróbáljuk összefonni életünket, tudtuk, hogy mindkettőnk számára fontos a szerelem gyümölcse, a gyermek a kapcsolatban. Nagyon örültünk, amikor augusztus végén világossá vált, a gyermek megfogant, és már növekszik Éva hasában.

Számomra a terhesség jelenségei is nagyon érdekesek, izgalmasak voltak: Éva vadászkutyaszaglása, az émelygés, a gyermek növekedésének megfigyelhető jelei, ahogy Éva hasa gyarapodott – mindent örömmel és kíváncsian követtem. A terhesség szépen haladt a maga útján, minden kötelező orvosi vizsgálatra is eljutottunk, és közben Éva többször találkozott a választott bábával, Mónival. Móni az előző két szülésénél is jelen volt.

Én sajnos nem tudtam vele találkozni, csak a szülés estéjén, eléggé összesűrűsödtek az események, házat kerestünk folyamatosan, s mivel én váltam az egyetlen keresővé a családban, így a munkahelyi dolgaimra is kiemelt figyelmet kellett fordítanom. Mivel így a születést megelőző beszélgetésre sem jutottam el, Éva próbált meg felkészíteni a születésre, hosszasan beszélgetünk arról, hogy mi várható.

Mátyás születése Éva saját számítása szerint 26-ára, az ultrahangos orvos számítása szerint 24-ére volt várható. Általában szombaton délelőtt takarítunk, de Éva megkért, hogy 24-én pénteken délután takarítsak ki, gondolom azért, hogy ha másnap szülne, szép, tiszta helyen legyen lehetősége rá.

Valóban, aznap este hat körül megjelentek az első fájások. Éva még bizonytalan volt benne, hogy tényleg elkezdődött-e a szülés, vagy csak jósló fájásai vannak. Ezért folytattuk a dolgainkat, például levágta a hajamat. A hajvágás után azért már gyanús volt mind a fájdalmak erőssége, mind pedig a gyakorisága. Éva írt egy SMS-t Móninak, hogy lehet, hogy elkezdődött.

Ezt követően lefeküdtünk az ágyunkra, és én vártam, mi történik, Évának pedig szabályos időközönként a légzéséből, majd halk nyögésekből hallhatóan fájdalmai voltak. Megkérdeztem tőle, mi a jobb, ha átölelem, simogatom, vagy ha békén hagyom ebben a helyzetben. Azt válaszolta, most inkább hagyjam, így nekem ebben a szakaszban nem sok dolgom akadt.

Egy idő után, amikor sűrűsödtek a fájások, Éva megkért, hogy mérjem azok gyakoriságát és az időtartamát egyaránt. Amikor már negyedszer voltak szabályosan ötpercenként fájásai, felhívta Mónit, hogy tájékoztassa az eseményekről. Móni azt kérte Évától, hogy ha úgy gondolja, hogy jöjjön, mondja, és ő jönni fog. Húsz perc múlva újra beszéltek, és akkor mindketten egyetértettek abban, hogy jobb lenne, ha Móni eljönne. Én megágyaztam neki egyetlen másik szobánkban, ahol a fiúk szoktak aludni, de akik akkor a papájuknál voltak, és vártam, hogy jöjjön.

Egy kicsit féltem egyedül ebben a helyzetben, tapasztalatlanul, hogy hogyan is segítsek, ha mégis szülésre kerülne a sor, mielőtt Móni kiér, de Éva kommunikált, beszélgettünk, s a szülés felkészítés alapján tudtam, hogy ez még szociális szakasz, egy kicsit odébb van még a szülés.

Móni végül rendben megérkezett. Ennek nagyon örültem. Feljött, és kikérdezte Évát, hogy mit érez, valamint meghallgatta a kisbabánk szívét ultrahangos készülékével. Ekkor körülbelül éjjel egy lehetett. Eddigre érdekes módon csökkent egy kicsit fájdalmak ismétlődésének gyakorisága, a szülés folyamata kicsit megpihent.

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy egy kis pihenés, alvás nem árthat, így mindenki elvonult a saját helyére. Egy ideig izgatottan követtem, hogy a mellettem fekvő Évával mi történik, majd kettő körül elnyomott az álom, és négy körül ébredtem újra, amikor Évának megint sűrűsödni kezdtek a fájásai, és ennek hangot is adott.

Megjelent Móni is, aki újra szívhangot nézett, és talán azt is, hogy mennyire van Éva kitágulva – ezt nem tudom pontosan, mert nem értek az ilyenkor elvégzendő vizsgálatokhoz –, majd megkérdezte Évát, hogy készítsen-e borogatást. Éva igenlő válaszára Móni a konyhában vizet forralt, sóban elkevert egy kis muskotályzsálya-olajat, és pelenkákkal kezdte borogatni Éva hasát és derekát.

Ekkortól nekem is volt feladatom, arra igyekeztem ügyelni, hogy a víz mindig megfelelő hőmérsékletű – nagyon forró – legyen, s hogy a borogatásokat folyamatosan cseréljük. Ezen felváltva dolgoztunk Mónival, attól függően, hogy Éva éppen átölelt-e engem. Móni eközben rendszeres időközönként vizsgálta a baba szívhangját is, mindig mindent rendben talált.

Móni azt mondta, minden szépen halad a maga útján, de Évának még elég sokat kell tágulnia, amiért meg kell szenvednie, s ő úgy látja, ez egyedül jobban fog menni, így ő lepihenne kicsit. Én a szobájába követve őt megkérdeztem tőle, van-e valami gond, de azt mondta, semmi, csak Évának egyedül jobban megy ez a szakasz. Visszamentem, és folytattam a borogatást.

Közben lassan derengeni kezdett az ég, és egyre világosabb volt kint, végül feljött a Nap is. Félelmetes és egyben felemelő élmény volt jelen lenni ennél a folyamatnál, de a félelmem elsősorban abból fakadt, hogy kívülálló voltam, hiszen igazán csak Éva és a baba kaptak szerepet itt a természettől.

A következő két órában egyedül voltunk, s a fájások egyre rendszeresebbé, sűrűbbé s hosszabbá váltak. Móni időről időre azért meg-megjelent, vagy csak benézett, vagy vizsgálatokat is végzett, s láttam rajta, hogy most már elégedett az eredménnyel. Aztán végül megint velünk maradt folyamatosan.

Éva a fájások között feküdt, pihent, négykézlábra emelkedett vagy felguggolt. Egy idő után Móni megkérdezte tőle, hogy végig tudna-e feküdni egy fájást. Éva megpróbálta, a következő két fájást így töltötte. Ez nem tudom, miért volt, talán a változatosság miatt.

Aztán körülbelül 10.15 táján egyszer csak megrepedt a burok, és elfolyt a magzatvíz. Megnyugodtam láttam, hogy teljesen tiszta, de megint izgulni kezdtem, hogy innen vajon mennyi idő fog még eltelni addig, amíg a gyermek megszületik? Ettől kissé tartottam, mert tudtam, hogy ebben a szakaszban a baba nagyon sérülékeny.

Ezután Móni a nyáron általunk gyűjtött és elkészített orbáncvirágolajjal is bekente Évát, hogy a szülés közben a gát ne sérüljön meg túlzottan. Éva ekkor a fájások során félig guggoló helyzetben rám támaszkodott, s ekkor már tudtam, hogy zajlik a kitolási szakasz. Évától nem láttam, hogy mi zajlik pontosan a lábai között, de Móni mosolygott, szerintem ekkor már látta a baba fejét. Utólag tudtam meg, hogy a köldökzsinór a gyermek vállai köré volt tekeredve, s nem volt elég hosszú ahhoz, hogy ezzel együtt a gyermek a világra jöjjön.

Móni ekkor azt kérte Évától, hogy nyomjon akkorát, amekkorát csak bír. Éva eleget tett ennek a kérésnek, és valahonnan a hasa irányából feltörő mély, morgó hangon nyögve kitolta a gyermekünket. Én mindeközben előtte térdeltem és támasztottam, átölelve őt. Az esemény és Éva ereje annyira átható volt, hogy magam is zokogtam. Aztán megláttam a gyermeket. Mindene megvolt, és az is nyilvánvaló volt, hogy fiú. Ekkor tudtam meg a baba nemét. Nagyon örültem mindennek.

A gyerek hangosan felsírt, nem sokáig, csak egy pár lélegzetvételnyi időre, majd csendesen szuszogott. A magzatszurok szülés közben távozott belőle, ő is megküzdötte a saját küzdelmét. Mivel a feje lila volt, Móni adott neki egy kis oxigént, de megnyugtatott minket, hogy minden rendben lévőnek tűnik, ez előfordul.

Móni Éva hasára fektette a gyermeket, és vártuk, hogy megszülessen a méhlepény is. Nem sokra rá ez is megtörtént. Ekkorra a köldökzsinór teljesen kiürült, és én vághattam el, miután Móni lekötötte egy pár centiméteres csonkot hagyva Mátyás hasán. Mert ekkor már tudtuk, hogy ez lesz a neve az új jövevénynek, aki megtisztelte a családunkat azzal, hogy minket választott.

Éva egy idő után lezuhanyozott, Móni lemérte a kisdedet és kitöltötte a papírokat, amik ilyenkor szokásosak, majd szépen lassan összeszedte a holmiját, és magunkra hagyott minket. Lekísértem és kezet ráztunk, egy nagyszerű közös kalandot éltünk át együtt, Évát és Mátyást segítve. Majd visszatértem otthonunkba, immár apaként. Csodálatos, felemelő érzés volt.

Ezúton is köszönöm mindenkinek, akinek a küzdelme révén lehetővé vált a számomra, hogy így, otthon, háborítatlan körülmények között születhetett a kisfiam.

H. G.

Mátyás születése anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.