729. nap: Csak az új gyerekemre figyeljek (Leó)
Ádám harmincadik születésnapját ünnepeltük étteremben, kicsit csalódott voltam, hogy nem a születésnapján érkezett meg a második gyermekünk. Anyósom azt mondta, hogy válasszak halat, akkor holnapra meglesz a baba. Ezen ne múljék: halászlét ettem aznap.
Éjjel arra ébredtem, hogy erős kontrakcióim vannak. Hívtuk a bébiszittert, hogy üljön taxiba, és őrizze Samut, mert mi szülni fogunk. Bementem a kádba, Ádám ébredezett, fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, de mire megjöttek Ágiék meg Ádám is felébredt, én épp kiszálltam a kádból, addig jó volt, de akkor hirtelen már nem. Nagyon nagy lendületben volt a vajúdás, le sem lassult az érkező segítőktől.
Bementem a gyerekszobába, mert a mi ágyunkban volt Samu, a kisszoba volt üres. Ugyanúgy volt kényelmes, mint az előző szülésemnél, térdeltem, és fejem az ágyra hajtottam. Nagyon gyors volt, nagyon fájt. Nem emlékszem, ki hol volt és mit csinált, csak az maradt meg, hogy rohadtul fájt, simán epiduráltattam volna magam, ha felajánlják.
Egész várandósság alatt féltem. Hogy a második gyerekem meg fog halni. Hogy a második, a második halálraítélt. Hogy majd úgy lesz velem, ahogy az anyámmal történt. Talán ezért választottam az otthonszülést az elsőnél is, mert a kórházban meghalhat. A kórház félelmetes. A második, a második, talán velem is úgy lesz. Közben tudtam, hogy nem, mert az egy tragédia volt, egy véletlen, talán hibázott az orvos is, de semmiképpen nem örökletes dolog. Nevetségesnek tartottam a saját félelmemet, csak a férjemnek beszéltem róla, neki is elbagatellizálva az egészet. Azt hittem, ha majd megszületik, és nem lesz semmi baja, megnyugszom, és magától elmúlnak a félelmeim. Nem csoda hát, hogy egyedül maradtam a démonaimmal, és borzalmas fájdalmakat éltem át. Endorfin csak háborítatlan környezetben termelődik, és én magam háborítottam belülről az egész várandósságot, az egész vajúdást. Ma már máshogy csinálnám.
A kitolás alatt meg Samó felébredt, és müzlit akart velem enni, leállt az egész, de ezt én nem is fogtam fel, hogy öt perc eltelt, nekem másodpercek voltak. Akkor Ági rám parancsolt hirtelen, hogy akkor most csak az új gyerekemre figyeljek, guggoljak fel azonnal, és nagyon-nagyon gyorsan nyomjam ki. Még ami feltűnt, hogy a magzatvíz, amikor elment, rohadt kuss lett, kérdeztem, hogy minden oké-e, erre Ági csak annyit mondott, hogy elnézést kér, hogy zörög a táskájában (azt hittem, veszi elő az oxigént, de csak a légutak leszívására készült).
Amit Ági mondott: Az első szívhanghallgatásnál kiderült, hogy a baba nem reagál a fájásokra, ez gáz. A magzatvízben mekónium volt, a zsinór is szarban ázott. A kitolás alatt leesett a szívhang, és erre rá volt a Samós jelenet. Kitolás közben is ürített egyet a baba. A gyors kitolás és az utasított póz miatt a bőr kicsit elrepedt a gáton.
A lepény eleve pici volt, tiszta meszes, és ahol nem, ott friss elhalás volt, tehát utolsó pillanat volt, hogy kijöjjön, pedig maradt volna még, mert tiszta máz volt. Ági szerint lehetséges, hogy egy vírustól. Az én hiedelemrendszerem szerint a félelmeim, a gondolataim romboltak ekkorát. Majdnem sikerült beteljesíteni azt, amitől a legjobban féltem.
Leó 20 percig sírt a születése után, volt mit panaszolnia. Kapott Aconitumot, aztán egy órát szopott. Azóta is sokszor felsír álmában, három dologgal lehet megnyugtatni: 1. cici, 2. Samó, 3. zene. Így éjjel csöndben nem jó neki, csak mellettem. 3200 g és kb. 54 cm, irtó nagy a haja.
P. N.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1285. nap: Koncentrikus körök – bábamese
- 1259. nap: „Jé, egy baba!” (Szabika születése, az első szülés – mennyi volt a „sajnos…”!)
- 532. nap: Teljes biztonságban lenni (Villő)
- 1347. nap: Angyali üdvözlet (Liliom)
- 1587. nap: Kívánom, hogy mindenkinek ilyen tökéletes szülése legyen! (Áron születése)
