igaz történetek szülésről, születésről

1684. nap: Szerintem siess…

1684. nap: Szerintem siess…

Ági hívása éjszaka négy óra tizennyolc perckor ébresztett. Öltözni kezdtem. Rövid latolgatás után úgy döntöttem, hogy jobb, ha taxival megyek, mint ha a garázsból való kiállással, majd a keresgéléssel időt vesztek. Ági az utolsó hívásnál is hozzáfűzte, jól teszem, ha sietek, s gyanítottam, hogy oka volt rá. Négy harminchétkor a taxiban voltam – elégedetlenül a tizenkilenc perc miatt, ami a hívás óta eltelt – negyvenötkor, tehát a hívás után huszonhét perccel pedig beléptem a lakásba.

Egy kisebb termetű társasház második emeletére érkeztem, ahol az előszobából balra nyíló konyha, nappali és a nappaliból nyíló, gyerekszobának berendezett félszoba most üres volt, mert Adri a kis fürdőszoba kádjában vajúdott, mögötte a peremen guggoló, hátát a falnak támasztó Heni tartotta őt, szemből pedig a fehér pólójában a kádba költözött Ági zuhanyozta Adri hasát a kézi tusolóval, miközben a másik kezével kente, masszírozta a gátat és környékét.

Nem volt időm átöltözni rögtön az elején, csak kezet mostam ott a kádban, átvettem a kézi tust, amíg Ági kent, és mást hozott, és mosolyogtam, és szerettem őket, akiket megismertem, és akiket nagyon szépnek, szép párnak, szép embereknek, szép emberi lényeknek láttam belépésem pillanatától kezdve, és azt a hozzá nem értők által elfogultnak nevezett szeretetet éreztem irántuk, amit a gyerekeimmel, és ma már egyre inkább mások gyerekeivel kapcsolatosan érzek, és ami csak látszólag szépnek látás, valójában azonban nem más, mint a szépség meglátása, az immanens, benne rejlő szépség megpillantása, átélése, gyönyörűségének érintése.

De ebben a párban nem rejtőzködött a szépség, mert kívül hordták. Heni is, aki természetes, gyengéd, szeretetteljes volt végig, annyira kéznél volt, jelen volt, biztonságot adóan, támogatóan, bármilyen manír vagy akár félszegség nélkül, hogy arra kellett gondoljak, a legjobb helyre érkezik ez a baba. A baba, akinek feje kezdett érezhetővé válni. Ági megkérdezte Henit: „Akarod te is megérinteni?” – s ő követte Ági ujját, tartva közben Adrit. „Ez a haja?” – kérdezte csodálkozva, örömmel. „Bizony” – mondta Ági, aki előbb sötét hajúnak, majd mégis inkább szőkének látta a kifelé tartó, de ekkor még árnyékban tartózkodó baba fejét. „Mindjárt kint van” – mondta Ági, s valóban, a baba feje búbja kezdett látszani. Ági közben többször feltette a szívhanghallgatót fél percekre. Az utolsónál nem hallottam rendesen a baba szívhangjait. Ági arcát fürkésztem, aki ezt mondta Adrinak: „Az előző alkalommal még ráérős volt, de most már szeretne kijönni. Adj erőt neki a következőnél…”

A következő kontrakcióval a baba feje félig kinn volt, de kellett még a biztatás: „Adj még egy kis erőt neki… Mindjárt kint van!” Én közben egyik kezemmel a kézi tusolót fogva, a másikkal néha Adrienn kezét, néha combját, néha csak a kád szélét szorítottam belül erősebben, kívül gyengédebben, hogy na, itt van, rögtön, na még egy kicsit, ez az, mindjárt, látod… – mondtam magamban befelé, miközben Adri és Heni nézték a baba lassan előbukkanó fejét, ami végül, Ági gyengéd segítségével kint volt, aztán már hamar kint volt a válla, karja, egész teste.

A vízsugarat a fej kitolását követően szüneteltetnem kellett, de amikor már az egész baba kint volt és elhelyezkedett Adri hasán, folytathattuk, hogy kellemes, meleg legyen neki idekint is. A feje vörös volt, a teste hófehér, vastagabban volt rajta a máz, mint 39 hétre természetes lett volna, Ági később azt mondta, ennek alapján körülbelül 37 hetesnek gondolná a babát. A mázból rögtön a saját arcára és karjára kent egy keveset, mint valami finom, természetes kozmetikumot: „Ez nekem jár” – mondta közben mosolyogva.

A baba eleinte valahogy nem jól helyezkedett el Adri hasán, sírdogált. Ági egy idő múlva mondta, hogy nem kellene neki sírni, változtassunk a helyzetén, de attól sem nyugodott meg. Heni kitalálta, hogy talán a vízsugár túl erős neki, ekkor leállítottuk a zuhanyozást, pelenkát, babatakarót kapott, és ekkor elpihegett, megnyugodott, békésen pihent Adri hasán.

Közben Ági begyújtotta a fürdőszobában a fali gázmelegítőt, addigra többször mondta, hogy itt túlságosan hűvös van. Amikor már kezdett meleg lenni, Ági a szobában előkészítette az ágyat.

Az, hogy Emese fiú-e vagy lány, percekkel megszületése után sem volt tudható. Végül Heni kíváncsisága győzött, s ahogy óvatosan mozgatta a mamájára hasalva kucorgó babát, látta, láttuk meg, hogy kislány… Olyan kedvesen örültek ennek is: („Kislány…” – mondták áhítattal ejtve a szót), mint ahogy az egész babának, akit mosollyal, gyengéd érintéssel, szólongatással, pillantásokkal vettek, öleltek körül.

Emese pontosan öt órakor született, alig negyedórával az érkezésemet követően. Öt óra tíz és negyed hat között a fürdőszobából beköltöztünk a szobába. Az ágy olyan volt, mint egy nagy karosszék. Mellette egy nagy akváriumban Tóbiás, a teknős tülekedett az üvegfalon át a szoba felé. Akkora volt, mint egy rozscipó. Egy darabig zavart, hogy egy rabságra ítélt lény kudarcra ítélt törekvését látom és hallom a hitvesi nyoszolya tőszomszédságában, de utóbb az jutott eszembe, hogy Tóbiás éppúgy kifelé törekszik, mint a placenta, és korábban Emese, csak kevesebb sikerrel, s a párhuzam felfedezése valahogy oldotta bennem a zavart, engedte elengednem a képet.

A háló-nappali falai homokszínűek voltak, padlószőnyege a vörös és narancs szín közötti, a sötétítőfüggöny is vörös, a feltekert gyékényfüggönnyel elválasztott, gyerekszobává alakított félszoba fala, áttetsző fürdőkádja és néhány más tárgya kék. A falon függő polcokon álló serlegek Heni győzelmeit hirdethették, gondolom, valamilyen sportban.

Adri és Heni az ágyban ismerkedtek Emesével, aki lassan nézelődni, majd mindannyiunk örömére szopni kezdett negyvenegy perccel a megszületése után. Ágival közben az ágy két sarkánál ültünk a szőnyegpadlón és békésen jegyzetelgettünk. Ötpercenként Adri felnyögött: „Azt hiszem, most jön” – mondta, de a placenta nem jött. Nem jött öt óra harminckettőkor, öt óra negyvenkor, öt óra negyvenötkor, míg öt óra ötvenkor azután megérkezett. Ági előtte is azt mondta, hogy már ott van a hüvelyben, s ha Adri igazán akarja, akkor kinyomhatja egy-két erősebb, határozottabb nyomással. Persze hozzáfűzte – olyan ágisan –, de megvárhatjuk a következőt is… A harmadik alkalommal Adri lába görcsölt, amit Ági mindjárt masszírozni kezdett, a negyedik után pedig a köldökzsinór elvágását iktattuk közbe. Úgy döntöttem, hogy ezúttal – ha nem lesz más jelentkező – vállalkozom az aktusra, de Heni is úgy döntött, és megcselekedte, amit megkövetelt a haza.

A placentát Ági megvizsgálta, ép volt és egészséges. Megállapította, hogy a magzatvíz előzetes elfolyására, szivárgására, amiről előző este a bizonytalan hírt kaptuk, nem utal semmi jel. Úgy tűnt, hogy minden rendben. Adri vérnyomása ugyan az első mérésnél kicsit magas volt (153/86, a pulzus – ó, de szép – 66), de a második mérésnél már ez is jobb volt (134/84).

Ági elmondta a tudnivalókat, s hozzáfűzte, hogy úgy látja, nincs feltétlenül szükség rá, hogy itt töltse a teljes két órát. Mindenki rendben van, ha mostanában indulunk, még ő is elérheti az iskolába indítandó gyereket. Így is tettünk. Negyed hétkor szeretetteljes búcsút vettünk a boldog családtól, s ezúttal csak azt játszottuk el, hogy nem tudunk kimenni a belakatolt kapun, de mire a rádiótelefonon lehívott Heni segíthetett volna rajtunk, rájöttünk, hogy nem a lelakatolt kapun érdemes kimenni, hanem a másikon.

Még a lépcsőn lefelé jövet Ági megjegyezte, hogy ne higgyem, hogy minden szülés ilyen gyors és egyszerű. Mondtam, hogy a múltkori is egész más volt. Hát persze, az természetes, mindegyik más – felelte ő. De a szorosabb kötődés a hosszabb együttlét, vajúdás során alakul ki, itt erre nem volt mód, mert nem szóltak előbb. Ha kicsit később érünk ide, véget is ér a folyamat.

Önállóak, egészségesek, fölnőttek, szépek – gondoltam, s félig mondtam is erre. „Legalább törekedni fogsz rá, hogy minél előbb elvigyél egy hosszabbra is” – mondtam. Amikor elbúcsúztunk egymástól, és Ági indította a kocsit, mögötte a kanyarban már feltűnt a taxi.

H. Gy.

(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.