igaz történetek szülésről, születésről

1651. nap: Kölyökpezsgő (Andris születése)

1651. nap: Kölyökpezsgő (Andris születése)

Tizennegyedikéről tizenötödikére virradóra átmeneti szállásunkon, barátaink Villányi úti lakásában aludtunk (terveink szerint utoljára), mivel a felújított lakásunkban néhány apró munkálatra még szükség volt ahhoz, hogy beköltözhessünk. A tervünk az volt, hogy tizenötödike, péntektől már a régi/új lakásunkban alszunk. A lakásunkban egyébként tizenharmadika óta működik a fűtés és van meleg víz – mondhatjuk úgy is, hogy akkortól lakható.

Tizenötödikén hajnali fél négykor arra ébredtem, hogy nagyon kényelmetlenül fekszem az ágyban, és sehogy sem tudok elaludni. A szobában volt egy fotel, átültem oda, hogy legalább ülve szunyókáljak, amíg reggel lesz. A fotelban sem jött álom a szememre, bár sokkal kényelmesebbnek találtam, mint az ágyat. Kimentem a fürdőszobába, lezuhanyoztam. Gergő utánam jött és kérdezte, hogy minden rendben van-e. Megnyugtattam, hogy igen, de azt is hozzátettem: „Lehet, hogy ma megszülök”.

Reggel kilenc órára az U. kórházba kellett mennem CTG-re. A vizsgálat ideje alatt viszonylag rendszeres összehúzódásokat éreztem, de Violetta (szülésznő, aki a vizsgálatot végezte) azt mondta, hogy ezek még nagyon kicsi összehúzódások, ennél sokkal nagyobbak kellenek a szüléshez.

A CTG után Bea néni megvizsgált. Mondtam neki, hogy kezdek méhösszehúzódásokat érezni, de egyelőre rendszertelenül. Bea néni a vizsgálat után azt mondta, hogy nem egyértelmű a helyzet, szeretne egy óra múlva újra megvizsgálni. Lementem a büfébe, vettem egy szendvicset – gondoltam, ha ma fogok szülni, szükségem lesz minden energiára. A büfében elintéztem néhány telefont, olvasgattam a Nők Lapját, és mértem az összehúzódások gyakoriságát. Az egy óra elteltével négy összehúzódást számoltam meg, de teljesen rendszertelenül.

Aztán Bea néni újra megvizsgált, és úgy találta, hogy sokkal zártabb állapotban vagyok, mint egy órával korábban. A biztonság kedvéért még egy CTG-vizsgálatot végeztek rajtam, de ekkor már egyáltalán nem mutatott összehúzódásokat a műszer. Egy kedves szülésznő, Ica azt mondta a vizsgálat végén: ha majd olyan fájásokat érzek, hogy meg kell állnom, az lesz a jó – akkor már nincs messze a szülés. Megbeszéltük Bea nénivel, hogy hazamegyek, de a lelkemre kötötte: ha elfolyik a magzatvíz, vagy rendszeres fájásokat érzek, irány a kórház.

Útban hazafelé egy-két olyan erős összehúzódást éreztem, hogy meg kellett állnom. Eszembe jutottak Ica szavai… Hazafelé útba ejtettem az R. Centert, mert ebédidő lett, és szerettem volna valami ízleteset enni. Az önkiszolgáló étteremben kivártam a hosszú sort (kb. tizenöten voltak előttem.), nyugodt tempóban megebédeltem két kedves hölgy társaságában – méhösszehúzódások és minden szülésre utaló jel nélkül.

Ebéd után beszaladtam a szomszédos élelmiszerboltba egy üveg kölyökpezsgőért, hogy este Gergővel megünnepeljük a lakásunk elkészültét és azt, hogy először alszunk régi/új otthonunkban. A boltban vásárlás közben olyan erős összehúzódásokat éreztem, hogy többször meg kellett állnom. A kölyökpezsgő mellett vásároltam egy üveg Coca-Colát, mert nagyon megkívántam ebéd után. (Akkor még nem sejtettem, hogy a benne lévő kalóriára és koffeinre szükségem lesz a délután további részében.)

Fél kettő volt, amikor hazaértem. A lakásban föl-le járkáltam, és elkezdtem mérni az összehúzódások közti időtartamot – viszonylag rendszeresen, kb. hétpercenként éreztem a fájásokat. Felhívtam Gergőt, hogy azonnal induljon haza, mert minden bizonnyal szülni fogok. Közben felhívott Gergő nagynénje, két fájás között jó volt hallani a hangját – ezzel is telt az idő, míg Gergő megérkezett.

Mikor Gergő ránézett a papírra, ahova a fájások időpontját írtam, csak annyit mondott: „Te, ezek négypercesek. Húha, ennek a fele se tréfa!” Gyorsan felhívtam Bea nénit. Mondta, hogy épp indulna haza a kórházból, de megvár, megvizsgál.

Háromnegyed háromra értünk a kórházba. Bea néni megvizsgált, és mondta, hogy nincs mese, szülni fogok. Kimentem Gergőhöz a folyosóra, és mondtam, hogy ma megszületik Andrisunk.

A mellém rendelt szülésznőtől, Gizitől egy kicsit tartottam, mert tavaly, amikor Angival voltam kórházban, elég mogorván rám förmedt, amikor jött vérnyomást mérni, és én épp SMS-t írtam. Gondoltam magamban, ha már így alakult, és nem túl rokonszenves a nő, hozzuk ki a helyzetből a legjobbat. Átadtam magam a szülés előtti előkészítésnek, közben Gizivel beszélgettem. Megtudtam, hogy három gyermeke van – ebben a pillanatban kicsit megnyugodtam a személyével kapcsolatban, hiszen ő is anyuka, és tudja, mivel jár a szülés és a gyermekvállalás.

Ezt követően átkísértek a szülőszobába, ahova már Gergő is bejöhetett. Már elég erős összehúzódásokat éreztem, amikor Gizi behozott néhány kórházi papírt, hogy írjam őket alá. Ez elég groteszk – vajúdok, és közben adminisztrálni kell.

Kb. háromnegyed négykor Bea néni burkot repesztett. Onnantól kezdve felerősödtek az összehúzódások, és elkezdtem magam úgy érezni, mint aki valóban szülni fog. Ráültem egy nagy gumilabdára, Gergő mellém telepedett egy székre. Kértem, hogy hadd szorítsam meg a kezét, ha összehúzódást érzek. Megmutattam, hogy hogyan szeretném majd szorítani a kezét, ha a fájás érkezik. A fájások jöttek, én hol Gergő kezét szorítottam, hol a nyakába kapaszkodtam, vagy a nyakához bújtam. A szülésznő és a doki is el-elhagyták a szülőszobát, így több olyan hosszú perc is volt, mikor Gergővel kettesben maradhattam.

Sokkal jobban Gergőre és a testemre tudtam hangolódni, mint Angi születésekor. Éreztem, hogy teljesen el kell magam engedni ahhoz, hogy Andris minél hamarabb és a lehető legkönnyebben megszülethessen. Több anyukától hallottam ezt, de én is azt képzeltem, hogy egy nyíló virág az altestem, ami egyre jobban kinyílik. Oxitocint és EDA-t nem kaptam (Angi születésénél igen) – mégis egy nagyon intenzív és viszonylag fájdalommentes szülésem volt – utólag ezt gondolom.

Egyszer csak erős hányingert éreztem, de nem hánytam. Az elolvasott könyvekből tudtam, hogy ilyenkor már közeledik a szülés vége. Aztán bejött a szülésznő és kérte, hogy szóljak, ha „kakilós” érzésem támad. Ahogy ezt kimondta, jött az a bizonyos érzés. Tudtam, hogy itt a kitolás ideje, ezért gyorsan – már amennyire fürgén két összehúzódás között lehet – visszamásztam a szülőágyra. Addigra már az ágy végénél állt Bea néni és a szülésznő.

Az orvosom kérte, hogy egy kicsit ne nyomjak. Nehéz volt a kérésének eleget tenni, mert úgy éreztem, hogy Andris azonnal kirobban belőlem. Végre aztán nyomhattam, de két nyomásig sem jutottam, amikor Andris felsírt. „Kis rakéta” – Bea néni csak ennyit mondott. Aztán megszületett a méhlepény is, amit kuncogva fogadtam. A kórházi személyzet nem értette, miért kuncogok a lepény megszületése közben. Mondtam, hogy iszonyúan csiklandoz, ezen aztán ők is jót nevettek.

szuloszobSzülés közben egy színes, pillangós párna volt a fejem alatt. Angi nagyon szereti a pillangókat, így olyan volt, mintha ő is ott lett volna velünk személyesen. A kis párna rá emlékeztetett.

Ha pár órája valaki azt mondja, hogy Angiénál létezik könnyebb és gyorsabb szülés, nem hittem volna el. Vajúdás közben, amikor a szülésznőtől kérdeztem, hogy a második gyerekek valóban könnyebben születnek-e, ő azt válaszolta, hogy az első gyerek születési időtartamát nyugodtan felezzem el. Ezt is kételkedve hallottam… Aztán Angi négy óráját Andris valóban kettőre felezte.

Gergő elkísérte Andrist megfürödni, engem pedig Bea néni rendbe hozott. Volt néhány igen kellemetlen pillanata a „barkácsolásnak,” de szerencsére arra járt Ica, a kedves szülésznő, és engedte, hogy megszorítsam a kezét.

Aztán visszatért Gergő a megfürdetett, felöltöztetett Andris babával. Andris csendben volt, nem sírt, csak nézett a nagy szemével. Rátették a mellemre, és rögtön szopizni kezdett. Gergővel csöndben gyönyörködtünk benne.

A délután megvásárolt kölyökpezsgővel végül nem a lakásunkban töltött első estére koccintottunk, hanem Andrisunk születésére.

S. K.

Angéla > > >
Domonkos > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.